Napi Online

Pompás eredmény a Magyar Telekomtól?

A Concorde szerint az első félévhez képest remek harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom.

A brókercég szakértői arra számítanak, hogy a távközlési vállalat harmadik negyedéves árbevétele 4,1 százalékkal 166 milliárd forintra emelkedik. A növekedésben szerepet játszik a korábban felvásárolt KFKI szeptemberi konszolidálása, a fix vonalas üzletág vártnál mérsékeltebb visszaesése és a mobil szegmens kedvező teljesítménye is. Emellett a javíthatják az eredményt a külföldi leányok, hiszen a Maktel és a TCG szezonálisan a harmadik negyedévben szerepel a legjobban. A harmadik negyedéves marzsokat ugyanakkor nyomás alatt tarthatja, hogy a romániai tevékenység és az IT-akvizíciók alacsonyabb marginnal működnek, mint az anyavállalat.

A Concorde prognózisa alapján a Magyar Telekom üzemi profitja 35,2 milliárd forintra esik vissza, a román és a bolgár üzleti tevékenység, illetve a könyvvizsgálat költségei (1,2 milliárd forint) miatt. A pénzügyi soron nagyjából 6 milliárd forintos veszteség várható, mivel a forint csekélyebb mértékben erősödött az euróhoz képest, így csökkent a cég euró alapú hiteleinek forint értéke. Emellett a Magyar Telekom nem fizette ki a 2005-os osztalékot és így a szabad készpénzállományt a hitelek törlesztésére fordította. A Concorde 22,8 milliárd forintos nettó eredményt vár a harmadik negyedévre, s ha a Magyar Telekom ennek megfelelő profitról ad számot november 9-én megjelenő gyorsjelentésében, akkor a brókercég a 2006-ra vonatkozó nettó eredményprognózisát 77 milliárd forintra emeli.

Összességében a Concorde fenntartja a Magyar Telekom-papírokra vonatkozó felhalmozás ajánlását és a részvények 972 forintos év végi célárát. A távközlési papírok árfolyama jelenleg 930 forint körül mozog, de egyelőre nem fizetett osztalékot a tavalyi év után. Ha a vállalat konzervatív, 70 forintos osztalékfizetésről dönt, akkor az elmúlt és az idei év utáni dupla osztalék jelenértéke mintegy 133 forintra tehető, abban az esetben, ha a vállalat az elkövetkező nyolc hónapon belüli kifizeti az osztalékokat. Így a Magyar Telekom papírjait az osztalékfizetéssel módosítva jelenleg csak 797 forintra értékelik a befektetők, ami a 2007-es eredmények alapján csak 11-es P/E értékeltségi mutatót jelent. Utóbbi szám alapján a Magyar Telekomhoz képest a régiós szektortársak (TPSA, Telefonica O2, Deutsche Telekom) papírjai prémiumon forognak - írja az elemzés idézve a Concorde Call.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!