SG.hu

Rendkívüli Közgyűlést tartott a Magyar Telekom

A Közgyűlésen a részvényesek tájékoztatást kaptak a Magyar Telekom üzletmenetéről és aktuális helyzetéről, valamint bizonyos szerződések megkötésének ügyében indult vizsgálat állásáról.

A Közgyűlés elfogadta a Magyar Telekom Nyrt. módosított, egységes szerkezetű Alapszabályát, valamint a Felügyelő Bizottság módosított, egységes szerkezetű ügyrendjét. Ezt követően a Közgyűlés felfüggesztette a további napirendi pontok tárgyalását.

A Közgyűlésen Thilo Kusch gazdasági vezérigazgató-helyettes adott tájékoztatást a Magyar Telekom üzletmenetéről és aktuális helyzetéről. Elhangzott továbbá, hogy a bizonyos szerződések ügyében indult vizsgálattal kapcsolatos költségek 3,1 mrd Ft-ot tettek ki a Magyar Telekomnál szeptember végéig. Ezt követően Nagy Bálint, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója ismertette a vizsgálat jelenlegi állását. Eszerint a vizsgálat eredményeképpen további két szerződéssel kapcsolatban merült fel kifogás. Így a vizsgálat tárgyát képező négy szerződés összege körülbelül 2 mrd Ft-ot tesz ki. A vizsgálat még folyik. A Társaság várakozásai szerint az Igazgatóság fontolóra veszi, milyen további intézkedések szükségesek, figyelembe véve többek között a menedzsment tagjainak tevékenységét.

A Közgyűlés elfogadta a Magyar Telekom Nyrt. módosított, egységes szerkezetű Alapszabályát, valamint a Felügyelő Bizottság módosított, egységes szerkezetű ügyrendjét. A módosítások oka a 2006. július 1-jén hatályba lépett új társasági törvénynek való megfelelés, továbbá az Alapszabály esetében a Társaság telephelyeiben és tevékenységi köreiben bekövetkezett változások.

A részvényesi konzultáció során egyértelművé vált, hogy a további napirendek előkészítése több időt igényel, ezért a Közgyűlés felfüggesztette azok tárgyalását. A Közgyűlés 2006. november 6-án folytatódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • klastrom #1
    Remélem csődbe mennek gecc...:DDDD