Gyurkity Péter

Migrációs eszköz jön a Vistához

A Windows XP-ről történő átállást megkönnyíteni hivatott csomag nemcsak az egyes fájlokat és beállításokat, hanem a komplett alkalmazásokat is betölti Vista alá, megspórolva az újbóli telepítést.

A migrációs eszköz megjelenéséről a szoftvercég egyik mérnöke ír saját internetes naplójában. A bejegyzésből megtudhatjuk, hogy a Windows Easy Transfer Companion névre keresztelt megoldás várhatóan a Vista januári megjelenésével egy időben lesz elérhető, kezdetben publikus bétaváltozatban. A cél megkönnyíteni az átállást, mégpedig a beállítások és alkalmazások gyors átmásolásával, megspórolva az ismételt telepítést és konfigurálást.

A migrációt két úton támogatnák Redmondban, hagyományos hálózati kapcsolaton keresztül, illetve a speciálisan erre a célra készített Easy Transfer kábelen, amely az USB csatlakozóra kapcsolódva kötné össze a két konfigurációt. Ez utóbbi egy chippel egészülne ki, lehetővé téve a folyamat végrehajtását, vagyis a közvetlen migrációt. Erről egyelőre annyit tudhatunk, hogy az eddig használt alkalmazásokat - leszámítva persze a kompatibilitási problémákkal küzdő programokat - minden további nélkül továbbvihetnénk a Vista alatt, nem lenne szükség az újbóli konfigurálásra. Az eszköz ingyenesen elérhető lesz a Genuine program tagjai számára, vagyis azoknak, akik igazolták Windowsuk eredetét.

A Microsoft több különböző megoldással igyekszik elhárítani az esetleges kényelmetlenségeket. Már korábban kiadták a szoftverek kompatibilitását értékelő csomagot, amely jelzi, ha a megvizsgált alkalmazás problémákba ütközik. Ezekből még bőven akad, különösen a 64 bites verzió alatt - a vélemények megoszlanak, de játékoknál és felhasználói programoknál is előfordulhatnak problémák, igaz, még a meghajtószoftverek sem véglegesek, így a türelmetlenebbje várhatóan ezúttal is több gonddal találja majd szembe magát.

A Vista a tervek szerint novemberben jelenik meg a nagyvállalatok számára, hivatalosan mindenki másnak januárig várnia kell az operációs rendszerre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #8
    Lehet egy gépen is upgrade-elni, de az a beépített cuccossal megy, nem kell hozzá külön eszköz.
  • pTk #7
    OFf
    A tank tényleg olyan volt mint egy GTA Játék :) föleg a felülnézetes videóban amit láttam :)
    /OFF
  • Gerygrey #6
    Különben miért baj, hogy az esgé megírja hírként hogy ilyen is lesz? Jó, nem akkora horderejű dolog mint az hogy pár elvetemült GTA Budapest City Stories-t játszik a belvárosban egy T34-essel, de az SG-nek az a dolga hogy tudassa velünk az IT iparág minden apró rezdülését, ezért szeressük :)
  • Gerygrey #5
    Talán egy cégnél nem hátrány, ha a (több)száz irodai gépen nem kell mindenhol újratelepíteni a wint meg az ofiszt, irodai felhasználáskor nem hinném hogy valaha is szükség van win reinstallra. A hardcore user ígyis-úgyis szűz partícióra telepít új rendszert, nekem speciel kifordulna a belem az ilyen migrálós gányolástól...
  • janicroft #4
    Szerintem normális ember új telepítést választ, abból még nem sült ki soha semmi jó, hogy innen-oda migrálok telepített alkalmazásokat. Bár ne legyen igazam....
  • szombi #3
    Miért kell másik vas a telepítéshez?
    Miért nem lesz elérhető az eszköz a Vista telepítő lemezén?
    Ezzel a júzer rengeteg időt és lét takaríthat meg az átállással!
    Úgy láccik, ha egy elvetemült pillanatban áttérek, akkor inkább telepíteni fogok...
  • BCs design #2
    ja
  • Emmegki #1
    A menetrendszerinti semmitmondó Vista cikk, csak hogy meglegyen a heti 3.