Berta Sándor

Nem sok öröm lesz a másolt Vistában

A Microsoft új operációs rendszere nem csak külsejében és funkcióiban lesz újdonság, hanem az alkalmazott másolásvédelmi technológiákban is. Ezekről konkrét információkat még nem, ám néhány részletet már közölt a redmondi konszern.

Az első és legfontosabb amit a szoftveróriásnál hangoztatnak, hogy soha nem volt ilyen másolásvédelme egyik korábbi Windows operációs rendszernek sem. A Microsoft képviselői Redmondban tartottak sajtótájékoztatót, itt jelentették be az első részleteket. A Vista végleges változatának aktiválására, illetve regisztrációjára legfeljebb 30 nap áll majd a felhasználók rendelkezésére. Amennyiben ez nem történik meg, úgy az operációs rendszer fokozatosan lekapcsolja a legfontosabb funkciókat. Így később előfordulhat, hogy a Vista illegális másolatát használó személy naponta már csak legfeljebb egyetlen órán át tud majd internetezni, az Outlook Expresst pedig egyáltalán nem fogja tudni használni.

Később már az is komoly nehézségekbe fog ütközni, hogy az Asztalon valaki megnyisson egy dokumentumot vagy egy fájlt. Ezzel párhuzamosan folyamatosan arra fogja figyelmeztetni az illetőt a Vista, hogy regisztráltassa az operációs rendszert. Amennyiben ez megtörténik, utána a Microsoft szintén folyamatosan ellenőrizni fogja, hogy a használt operációs rendszer valóban jogtiszta-e, illetve ugyanezt a procedúrát el fogja végezni minden más telepítendő Microsoft-szoftver esetében is. A Microsoft képviselői elmondták azt is, hogy a jövőben ugyanezt a biztonsági mechanizmust építik majd be a többi általuk fejlesztett és piacra dobott szoftverbe is.

Cori Hartje, a vállalat menedzsere elmondta: az intézkedésnek az illegális másolatok visszaszorításán túl az a célja, hogy az emberek bármikor észrevehessék, hogy jogtiszta-e egy adott program vagy sem. Ugyanezek a megszigorítások vonatkoznak majd a vállalatokra is. Mint ismeretes, a Microsoft korábban kötelezővé tette a Windows Genuine Advantage nevű eredetiségvizsgáló program használatát, majd felmerült, hogy az alkalmazás kémkedik a felhasználók iránt, végül a vállalat kénytelen volt módosítani azt. A magyarországi regisztrálók száma már bőven százezer felett jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • David Coulthard #175
    "ami lecseréli az xp-s ikonokat, témákat, asztalfeületet Vista-sra, mivel a Vista-ra más újítás alig jelenik meg"

    Ja, csak annyi az újítás, hogy új ikonok meg témák vannak...

    Link1
    Link2
    Link3
    Link4
    Link5
    Link6
  • ZSOOLT2 #174
    http://www.linspire.com/
  • ZSOOLT2 #173
    Mellesleg a Linuxhoz lehet szerezni egy ingyenes emulártorprogramot, amivel Windowsos alkalmazásukat lehet használni (Emu a neve és ingyen jár dobozos linuxhoz)
  • ZSOOLT2 #172
    Most nézem, leht, h. a Vista-ban lesz beszédfelismerés??
  • ZSOOLT2 #171
    Van a Win XP -hez egy prog, a Vista Transformation Pack, ami lecseréli az xp-s ikonokat, témákat, asztalfeületet Vista-sra, mivel a Vista-ra más újítás alig jelenik meg, szerintem nem rossz ötlet....
  • dester #170
    "kínozzuk meg alaposan a potenciális ügyfeleket, hátha megjön a kedvük a vásárláshoz."

    Ha megkínozzák se fog Outlook Express-t használni Vista alatt senki, akár fizet akár nem.
    Vista-ban ugyanis nincs OE...
  • noss #169
    "az Outlook Expresst pedig egyáltalán nem fogja tudni használni."
    :DDD

    ezaz, ez a jó hozzáállás! kínozzuk meg alaposan a potenciális ügyfeleket, hátha megjön a kedvük a vásárláshoz.

    ellenszer: 40-80 gigás olcsówinyón havi format :D
    (így 30 napokra legálisan használhatod)
  • saitek #168
    #93-as hozzászólás

    De az SG fórumon van Windows Vista topic is...
  • Indigo #167
    Mindig csak ez a "nézz utána"... Milliószor leírtad, kezdjük unni :)
  • BiroAndras #166
    "Hát igen Bíró úr nem gyengén elfogult."

    Talán, de az tuti, hogy nem én vagyok az egyetlen.

    "mien + szolgáltatást tud a vista amit az xp nem tud?"

    Már milliószor leírtam, kezdem unni. Nézz utánn, rettentő egyszerű.

    "Na szóval a cégek tuti nem fognak váltani e miatt."

    Rengeteg fícsört rakott bele az MS épp a cégeknek, épp azért, hogy váltsanak.

    "törés elöbb-utobb tuti lesz lásd xp."

    Nyílván. Bár minél jobban függ valami az online tartalmaktól, annál könnyebb védeni. És errefelé halad a világ.

    "Nekünk pl a cégnél van 1 régi scanner (genius color EP)
    ami csak win9x en hajlandó futni."

    Akkor már jó öreg lehet, érdemes elgondolkodni a cseréjéről. De akár meg is maradhat, ha azt a gépet csak szkennelésre használják, akkor bőven jó rá win9x is. A hálózat kezelése ugyan vacak, de a szkenneléshez úgyis oda kell menni.

    "A domaines környezetről még nem is beszéltem.
    nem tudom hogy fogja "elfogadni" pl a win2003 as DC-ét."

    Simán mennie kell. Az XP is gond nélkül ment NT4 domain-ben. A Vistát ugyan nem próbáltam domain-be rakni, de otthoni hálón simán ment XP-vel együtt.