SG.hu·

Programozóknak készít keresőt a Google

Újabb eszközzel egészült ki a Google tárháza: ezúttal a programozók igényeit elégítenék ki, mégpedig az interneten fellelhető programkódok között végrehajtott keresések megkönnyítésével.

A Code Search névre keresztelt kereső a világhálón egyre népszerűbbé váló kódgyűjtő oldalak kínálatából merít. Lehetőségünk van a már lefordított állományokban keresgélni, felkutathatunk nyilvános kódrészleteket, egyszerű példákkal gyorsíthatjuk fel saját munkánkat, találhatunk megoldást azokra a problémákra, amelyek a legtöbb esetben némi utánajárást igényelnek.

"Ez már jó ideje problémát jelentett. A weboldalakon lebonyolított hagyományos keresések helyett a programozók ezentúl magában a kódban kutathatnak, több millió soron keresztül" - magyarázta Tom Stocky, a cég egyik termékmenedzsere. Elmondása szerint korábban saját fejlesztőik munkájának megkönnyítésére alkalmazták a megoldást, ebből született az ötlet, hogy a nagyközönség, a külső programozók számára is elérhetővé tegyék az újabb keresőt. Működése teljesen azonos az eddig megszokottakkal, a jól ismert szövegdobozba bepötyögött részletre kereshetünk rá, a válaszokat pedig egy terjedelmes listában kapjuk meg.

A programrészletek keresése jelenleg is elvégezhető az interneten és a legtöbb helyen eddig is díjmentesen elérhetők voltak a példatárak. Az egyetlen apró kényelmetlenséget az általánosan megkövetelt regisztráció jelentette, illetve az, hogy az egyes portálok általában egy-egy programnyelvre szakosodnak, így több címet kell fejben tartanunk. A Google keresője ezt igyekszik összefogni, és új funkciókkal kiegészíteni, így például kritériumként jelölhetjük meg az egyes licencek követelményeit is, elkerülve az esetleges jogi problémákat.

Természetesen csak a nyílt, szabadon hozzáférhető kódrészletek közül válogathatunk, hasonlóan az eddig is használt tárházakhoz. A Google jelenleg a többi keresőnél már bevált reklámok bevezetésén gondolkodik, egyelőre azt igyekeznek felmérni, hogy milyen érdeklődés mutatkozik a szolgáltatás iránt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MelkoN2006. 10. 06.. 13:27||#21
Egy érdekes dolog, hogy a részletes keresõben nincs benne se a Delphi, se a Pascal nyelv 😊. Bizti a google nagyon utálja ezt a két nyelvet 😊, pedig én Delphiben tolom (még egyenlõre).
© JZO2006. 10. 06.. 10:13||#20
írjál már meg egy Internet bankot határidõre légyszíves Assembly-ben
© ivjoe2006. 10. 06.. 04:25||#19
Igen az igazi férfiaknak az assembly való. Tehogyénazt hogy rühellem. :C
© roliika2006. 10. 06.. 01:15||#18
Nem is volt kérdés tök 1-et értek veled. 😊 Báár...vannak olyan pénzes raktárkezelõ progik és egyéb csekmetek, hogy én mint kezdõ programozó 1-2 hónap alatt jobbat összedobok...de nem is az a lényeg, hogy jobbat, hanem, hogy van pofájuk érte pénzt kérni, és sokszor nem is keveset...
© Shadow_THH2006. 10. 06.. 00:50||#17
ez kurva jó!

végre találhatok googleval is c kódokat 😄
© Sadist2006. 10. 05.. 21:36||#16
Végülis mondhatjuk, hogy a mai kõmûves is Java programozó módjára dolgozik, hisz nem õ maga csinálja a téglákat...
© Alec2006. 10. 05.. 20:44||#15
szerintem ezt kevered azzal, hogy a Javaban és hasonló objektum orientált nyelvekben remekül lehet kódot (a megírt osztályokat) újrafelhasználni.. ha jól megírták azokat persze.. de ez nem a forrsákód másolgatását jelenti
copypastezni elvben bármelyik nyelvben lehet
© rjudit2006. 10. 05.. 20:30||#14
Én ennek örülök. Eddig is a google-t használtam, mert pl az msdn keresõje, finoman szólva sem az igazi.
A másik talán nagy elõnye,hogy sok olyan nyelv van amihez semmilyen normális helpet nem találsz a netes forrás formályában. pl: lingo

A ctrl-c+v miatt meg szerintem nem kell aggódni, mert amint komoly problémába ütköznek, akkor kibujik a szög a zsákból.
© Sadist2006. 10. 05.. 19:51||#13
Azért a programozás nem úgy megy, hogy összeollózod a dolgokat, az ilyenbõl max. gány munka lesz. Egy programozó érti is, amit csinál, nem csak összedobálja a kódot. CopyPaste-el az életbe nem fogsz összerakni egy raktárkezelõ progit.
Meg mint már lentebb is írták, programozóból (szerintem inkább csak számítástechnikus/informatikus) lehet, hogy sok van, de jó programozóból már annál kevesebb.
© roliika2006. 10. 05.. 19:36||#12
Na ja...CMS-t is ide vehette volna már akkor... 😄DDD