Napi Online

Indokolatlan a schengeni késés

Erőteljes tiltakozást váltott ki az új uniós tagállamok részéről, hogy a tervezetthez képest akár két évvel is csúszik csatlakozásuk a szabad személy- és áruforgalomról szóló, a belső határellenőrzéseket megszüntető schengeni megállapodáshoz.

A visegrádi négyek, továbbá Ausztria és Szlovénia (az úgynevezett Salzburgi Fórum résztvevői) nyilatkozatot adtak át az Európai Bizottságnak (EB) és a soros finn elnökségnek, amelyben tiltakoznak a késés miatt, egyúttal bejelentik kárpótlási igényüket a halasztás okozta költségeik miatt.

Jan Kohout, Csehország állandó EU-képviselője lapunknak elmondta: a Fórum tagjaiban erős a gyanú, hogy az EB által jelzett, közelebbről nem részletezett technikai és jogi nehézségek valójában egyes, a késlekedésben érdekelt régi tagállamok ellenkezését tükrözik. Erre utal, hogy az EB nem tett közzé hitelt érdemlő jelentést, júniusban még csak néhány hetes késlekedésről volt szó, júliusban Franco Frattini, az EB bel- és igazságügyért felelős tagja viszont már két évről beszélt. Egy magyar szakértő szerint Brüsszel öngólt lőtt, amikor nem várta meg az új tagállamok felkészüléséről októberben elkészülő jelentést (informális EB-vélemény szerint az újak sem állnak a helyzet magaslatán), hanem elismerte, hogy a SIS II. strasburgi főhadiszállásán merültek fel informatikai problémák, így ugyanis az újak joggal kérhetnek kompenzációt a késés miatt.

Egyébként folyik a magyar költségek felmérése is. Összehasonlításképpen Ausztriának évi 50 millió eurójába kerül, ha nem számolhatja fel a szlovén, magyar, cseh és szlovák határőrizeti készültségét. A tagországoknak rövidesen színt kell vallaniuk: az újakkal szolidáris portugál kormány ugyanis azt javasolja, hogy a SIS II. üzemeléséig csatlakozzanak rá az újak a régi rendszerre, így megnyugodhatnak, hogy nem kezelik őket másodrangúként.

A schengeni övezet országai (a régi tagállamok Nagy-Britannia és Írország nélkül, továbbá Norvégia és Izland) közös rendőri adatbankot tartanak fenn, amellyel a határállomások közvetlen összeköttetésben állnak, és így azonnal kiszűrhetőek a külső határokon átkelő lopott járművek vagy hamisított útlevelek, körözött személyek. Részben a bővítés miatt kerül sor az információs rendszer reformjára, az úgynevezett SIS II. bevezetésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #3
    szégyen
  • klastrom #2
    Büdös barmok...
  • Xantia #1
    Mocskos kis kapitalisták...
    Nem változott semmi 1000 év óta.
    Most is csak a balkán ellen védjük a nyugati világ határait - a saját költségeinken.