SG.hu

Adatbázis a második világháborús hadifoglyokról

Az egykori második világháborús hadifoglyok életkörülményeit, történetét feldolgozó kiállítás nyílt "Fogságban, távol a hazától. Magyar hadifoglyok a keleti hadszíntéren" címmel a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A kiállítás megnyitóján az IQSYS Informatikai Rt. bejelentette, hogy az interneten keresztül elérhető, megújult kezelői felületű hadifogoly-adatbázishoz most átadták azt a telefonos ügyfélszolgálatot, amellyel a lakosság információt kaphat az elhunyt hozzátartozókról.

"Tisztelt Címzett! A háborúban eltűnt anyai nagyapámra találtam az Önök adatbázisában…" "Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy nagyapám - akinek az adatait bemásoltam ide - temetési helyét meghatározni segítsenek, mivel édesanyámmal szeretnénk ellátogatni oda, bárhol is van… Segítségét előre is köszönve, maradok tisztelettel…"

Ez csak néhány kiragadott sor azokból a levelekből, amelyek a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM), valamint az IQSYS elektronikus postaládáiba érkeztek az elmúlt időszakban. Még élő családtagok, leszármazottak, ismerősök írták ezeket a leveleket abban a reményben, hogy a több mint 60 éve eltűnt hozzátartozóik nyomára bukkanhatnak a HIM és az informatikai cég együttműködésének segítségével. Sokan vannak olyanok, akik évekig, évtizedekig várták haza férjüket vagy apjukat a szovjet frontról. Ezért a www.hadifogoly.hu címen található honlap információt nyújthat a hozzátartozóknak az elhunytakról. Az internetes felület azonban nem mindenki számára hozzáférhető, ezért az IQSYS telefonos ügyfélszolgálattal is igyekszik segíteni azokat, akik bármilyen okból a netet nem tudják elérni. Az érintettek a 06 1 236-6797-es telefonszámon kaphatnak segítséget, munkanapokon 8 és 17 óra között.


A honlap és adatbázis megújításának apropója, hogy az Oroszországi Állami Katonai Levéltár, az oroszországi "Vojennije Memoriali" - Katonai Emlékmegőrző Nemzetközi Együttműködési Társaság és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum közös kiállítást rendez. A tárlat egyedülálló módon eddig sem Oroszországban, sem Magyarországon, vagy más országokban nem publikált vagy megtekinthető orosz levéltári forrásokat mutat be a magyar hadifoglyokról és a hadifogság intézményéről az oroszországi táborokban a második világháború során, illetve azt követően, egészen a hazatérésig.

Az 1990-es évek során az orosz államtól megkapott, magyar hadifoglyokra vonatkozó nyilvántartási és halálozási adatok elektronikus feldolgozása 2001. nyarán kezdődött, a legkorszerűbb informatikai és elemző eszközök és módszerek alkalmazásával. Majd ez az adatbázis 2002-ben újabb nevekkel bővült. A feldolgozás során számos gonddal kellett megküzdeni az adatok pontatlanságától kezdődően a névsorok átfedésein át a rossz állapotú, eredetileg cirill betűs iratok olvasási nehézségeiig.

Az így létrejött öt, különböző adatbázis (Hadifoglyok a Szovjetunióban, Szovjet temetői nyilvántartások, Oroszországi Föderáció hadifogoly temetői, a történelmi Magyarország területén elesettek, keleti hadműveletek áldozatai) a feldolgozás előrehaladtával szinte végeláthatatlanná növekedett. Csak az Oroszországból származó nyilvántartásokban 65170 személy szerepel, akik közül 29168-t sikerült azonosítani a magyar nyilvántartásban is szereplő adatokkal. Összességében azonban különböző forrásokból több mint 170 ezer név feldolgozásáról volt szó, amiket a 650 Oroszországi hadifogoly temető adataival is össze kellett vetni. Egy-egy névhez természetesen egyéb adatok, mint születési év, katonai rang, halál oka is tartozik, tehát a feldolgozott információ még a fenti számoknak is többszöröse volt. Mindehhez tegyük hozzá, hogy az eredeti nyilvántartások és dokumentumok 60 éve hányódnak, ezért az állapotuk számos kívánnivalót hagyott maga után. Tehát a munka egyaránt igen komoly kihívásokat támasztott a résztvevő történészek, levéltárosok és az informatikusok számára - mondta el Verseghi-Nagy Miklós, az IQSYS Informatikai Rt. igazgatója.

A projekt igyekszik a lakosság szélesebb köre számára is elérhetővé, használhatóvá tenni a weboldalt. Az adatbázis és a keresőfelület használata is lényegesen egyszerűbb lett azáltal, hogy mostantól mind az öt nyilvántartás tartalma egyetlen "ablakban" kereshető. Bízunk benne - fejtette ki Verseghi -, hogy ezután még többen tudják majd használni, s találnak információt az adatbázis segítségével. "Reméljük, sikerül hozzájárulnunk, hogy minél többen leróhassák kegyeletüket hozzátartozójuk végső nyughelyénél."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kis-Bob #1
    A nagyapám is hadifogoly volt a II. VH alatt. Pontosan nem tudom, h hol, de asszem, h Ukrajna területén. Fél életen át kapta a hadifogjoknak járó szánalmasan kevés juttatást. Ebből gondoltam, h hátha rátalálok az ő nevére is. Még államilag is nyilvántartották, mégsem került bele az adatbázisba. Fasza