Berta Sándor

Keresési adatok kiszivárgása miatt perelték be az AOL-t

Szakemberek szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor tesz valaki jogi lépéseket az AOL-től kiszivárgott keresési adatok ügyében. Nos, ez a pillanat elérkezett, három érintett felhasználó beperelte a vállalatot.

A cég kaliforniai, illetve New York-i ügyfelei az U.S. District Court for the Northern Distrcit of California hivatalába nyújtották be beadványukat. A három személy többek között a magánélethez fűződő jog megsértésével és jogtalan vagyonszerzéssel vádolják a céget. A dokumentum szerint a felperesek a saját maguk és minden olyan érintett amerikai ügyfél számára kártérítést követelnek, akiknek a keresési adatait nyilvánosságra hozták. Ezenkívül azt is el akarják érni, hogy a bíróság utasítsa arra az AOL-t, hogy soha többé ne tárolhassa ügyfelei keresési adatait, valamint semmisítse meg a jelenlegi adatbázisokat.

Mint ismeretes, a botrány augusztus elején akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy az AOL egyik akadémiai oldaláról 658 ezer amerikai felhasználó keresési adatai szivárogtak ki. A hibára bloggerek hívták fel a szolgáltató figyelmét.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után az egyik legismertebb civil polgári jogi szervezet, az Electronic Frontier Foundation (EFF) az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz (FTC) benyújtott beadványában követelte, hogy azonnal indítsanak hivatalos vizsgálatot az AOL ellen és kötelezzék adatvédelmi rendelkezései javítására, valamint betartására. Ezt követően a kínos ügy miatt kénytelen volt azonnali hatállyal távozni a vállalattól a technikai vezető és két másik alkalmazott.

Jonathan Miller, az AOL vezérigazgatója a múlt héten egy e-mailben bejelentette, hogy a hasonló botrányok elkerülésére a cég történetében először adatvédelmi biztost fognak alkalmazni és külön adatvédelmi részleget is létre fognak hozni. Ezek a lépések azonban úgy tűnik nem hatották meg túlzottan a most pert indító ügyfeleket, akik ezeket a döntéseket nem tekintik elegendő biztosítéknak arra, hogy hasonló eset a jövőben nem fog megtörténni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!