Berta Sándor

Linux-disztribúciók keresztényeknek

Napjainkban a szórakoztatóelektronika, a számítástechnika, az internet és a vallás összefonódásán már senki sem lepődik meg. Ennek tudható be, hogy olyan fogalmakkal ismerkedhet meg az ember, mint a godcasting (digitális misék és igehirdetés).

Az MP3-formátumba tömörített, iPodos vagy SMS-ben történő igehirdetés már bevett dolognak számít. Az egyház felismerte, hogy lépést kell tartania a fejlődéssel. A legújabb újdonságokon talán ezeknek a szolgáltatásoknak a fényében már meg sem lepődik az ember.

A Linux mindig is az alternatívát jelenítette meg. Jól bizonyítja ezt, hogy világszerte több száz disztribúció létezik különböző nyelveken, köztük magyarul is, amelyek különböző csomagokból épülnek fel. Nemrég azonban két új disztribúció vált elérhetővé, amelyek leginkább abban egyeznek meg, hogy mindkettő kifejezetten a vallásos keresztény felhasználók számára készült.

Az Ichthux neve a görög hal szóból származik, logója az ókeresztény közösségek halszimbóluma és a KDE kezelői felületre épül. A Christian Ubuntu kezelői felülete ezzel szemben a Gnome. Egyébként mind a két új szoftver alapja az Ubuntu, amelyik napjaink egyik legnépszerűbb Linux-disztribúciója.

Mind a két disztribúcióban vannak előre feltelepülő keresztényi programok. A Christian Ubuntuban ez a Gnome Sword, amely a Biblia több változatát, kiegészítő anyagokat és szótárakat tartalmaz. Ezenkívül van egy káros weboldalak kiszűrésére alkalmas program is. A Dans Guardian segítségével a szülők megszabhatják, hogy gyermekük milyen, a keresztény hittel nem összeegyeztethető portálokat ne kereshessen fel.

Az Ichthuxban ilyen szoftver nincs, van viszont egy Bible Time nevű alkalmazás és egy keresztény chatprogram, a Kopete, amelyik különleges emotikonokkal (püspöki sapka, pásztorbot stb.) büszkélkedhet. Mind a két disztribúció ingyenes és telepíthetők, illetve kipróbálhatók Live-CD-ként is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Petys #22
    Hát én is szivesen váltanék Linuxra, de asszem h csak kevés program íródott arra, játékokból meg alig...
    ezért maradok a szenvedésnél...
  • NEXUS6 #21
    A Windóz olyan amilyennek Billgéc szeretné látni a számítástechtechnikát, a Linux meg olyan amilyennek te szeretnéd.
  • ddfg #20
    a linux milyen? jo :) Kicsit komolyabban: sztem nem lehet azt mondani, hogy igy nez ki, ugy nez ki, mivel nincs egyseges, kotelezo grafikus felulete, van tobb nepszeru ablakkezelo, pl gnome, KDE, icewm, blackbox, fluxbox stb. Alapbol mindegyik maskepp nez ki... de ha tenyleg erdekel, keress googleben kepeket a fenti par kulcsszoval.
  • cr3ativ3 #19
    kép
  • cr3ativ3 #18
    hát grafikilag van olyan mint a windows
  • gyuri12 #17
    valaki rakjon már fel egy képet a linuxról,mert én windowsos vagyok,és nem tudom elképzelni,hogy milyen a linux
  • totya4 #16
    Ha a gyerek inkább a számítógép előtt görnyed naphosszat, és templomba még véletlenül sem megy, az egyház-erőszakszervezet (korábban kiragoztuk itt) minden lehetőséget meg kell ragadjon hogy alattvalói táborát szélesítse, hiszen létfenntartásának alappillére ez - a nagyszámú hívő a jövendő generációból is.
  • virs lee #15
    És nekünk gyauroknak mikor lesz speciál edísön oprencerünk? :D
  • PíszLávJuniti #14
    szerintem a kill és egyéb durva parancsokat is kiszedtél belőle
  • Deffyant #13
    a következő már a Linux Al-Kaida edition lesz vagy mi....