Specker Balázs

Filmletöltés Amazonról

Az Amazon.com a héten elindította már régóta várt, mozifilm és tévéműsorokat kínáló letöltő szolgáltatását.

Az Amazon Unbox névre keresztelt internetes oldalon a hat legnagyobb hollywoodi filmstúdió - köztük a 20th Century Fox, és a Warner Bros -, valamint a CBS, a Fox, a Comedy Central és az E! Entertainmnet tévétársaságok és kábelcsatornák alkotásai is elérhetőek - derül ki a cég sajtóközleményéből. Az online piactér letöltős oldaláról már jó ideje keringtek pletykák; nemrég a cég egyik volt munkatársa szellőztetett meg részleteket. Az eBay mögött a második helyet elfoglaló elektronikus kereskedelmi oldal az elmúlt időszakban csökkenő eladásokkal volt kénytelen szembenézni, ráadásul termékkínálatát is egyre kevésbé tudja már szélesíteni, érthető tehát, hogy új lehetőségek után néztek.

"Ez a helyes irány a számukra. A bővítés szempontjából nézve ez minden eddigi vállalkozásuknál sokkal jobban hangzik" - összegezte tömören a helyzetet Martin Pyykonen, a Global Crown Capital piackutató cég elemzője a CNet oldalán. Az Amazon mellett az Apple is hasonló filmes szolgáltatást készül bejelenteni a napokban. Az előzetes értesülések szerint az iTunes-on a jövőben már teljes filmek is elérhetők lesznek.

Az IMDB.comot is magáénak tudó, könyvletöltésben is utazó oldal úgy reklámozza az Unboxot, mint az egyetlen szolgáltatást, ahonnan DVD minőségben tölthetők le a filmek. A felhasználók egy számítógépre vásárolhatják meg a letöltés jogát, utána azonban másik gépre is áttölthetik a filmeket. CD-re, illetve DVD-re viszont már nem lesz módjukban kiírni a tartalmakat.

A vállalat tájékoztatása szerint a filmeket 7,99 és 14,99 dollár között, míg a tévésorozatokat epizódonként 1,99 dollárért lehet megvenni, filmkölcsönzésre pedig 3,99 dolláros díj ellenében van lehetőség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jönmegy16 #6
    valaki tud a telefonomra programokat vagy csalásokat
  • Omega #5
    Legalább ennyivel is lemennek az árak 22>>15 $ és arányaiban is ekkora az esés (doboz nélkül). De hogy másolni nem lehet, így valami lejátszóban megnézni se az fostalicska.
  • Cobra. #4
    Kicsit el vannak szállva az árak, így nem tudom hogy akarják legalizálni a film/sorozatletöltést. Bár olcsóbb, mintha megvenné az ember DVD-n, de ha nem lehet kiírni, akkor mindjárt más a helyzet.
  • k0zi #3
    "CD-re, illetve DVD-re viszont már nem lesz módjukban kiírni a tartalmakat"
    Ennyi pénzért még a másoláshoz való jogomtól is megfosztanak? Gondolom valami csodás wmv lehet a formátuma az meg tudjuk hogy néz ki egy nemwindowsos gépen.
    Ugyanakkor üdvözölendő lépés.
  • Killgore #2
    Jaja, Erről van szó :D
  • HUmanEmber41st #1
    Nah van már "hivatalos" warez oldal is :) :)
    Biztosan lesz ide 1-2 free acc, meg törés, aztán ingyen jönnek majd a filmek.. :)