Berta Sándor

Ismét az Orkut miatt támadják a Google-t

Élesedik a vita a brazil hatóságok és a Google között. A problémát az amerikai online keresőt üzemeltető cég korábban is sokat támadott brazíliai közösségi portálja jelenti.

Mint ismeretes, az Orkut tavaly azután került reflektorfénybe, hogy tíz személyt letartóztattak Brazíliában, mert a hatóságok rájöttek, hogy az online közösségi oldalt használták illegális drogok értékesítésére. A droghálózatra azt követően derült fény, hogy a rendőrség telefonokat hallgatott le és figyelte az Orkuton keresztül folyó kommunikációt. Ezután a brazil hatóságok idén májusban támadták ismét a portált, miután két helyi ügyész azt állította, hogy az Orkut pedofilparadicsomnak számít.

Úgy tűnik, most a végkifejlethez közeledik az ügy, mivel a brazil államügyészség hivatalosan is felszólította az oldalt és annak üzemeltetőit, hogy adják ki a birtokukban lévő személyes adatokat. Az indoklás szerint ezekre az információkra azért van szükség, hogy a hatóságok nyomon követhessék az Orkuton keresztül zajló illegális cselekményeket, például a drogok vagy a gyermekpornográf tartalmak terjesztését.

A Google azonban nem hajlandó kiadni a kért adatokat és minden jel arra mutat, hogy a vita a portál bezárásával fog véget érni. A vállalat képviselői jelezték, hogy csak az amerikai törvények alapján akarnak együttműködni a helyi hatóságokkal, azonban ez a brazil ügyészek számára elfogadhatatlan. Az ügyészség kilátásba helyezte, hogy amennyiben a Google továbbra sem hajlandó együttműködni, 61 millió dolláros pénzbüntetésre is számíthat. "Minden olyan felkérésnek eleget tettünk, ami arra vonatkozott, hogy távolítsuk el a portálról az illegális tartalmakat. Néhány esetben arra kértek bennünket, hogy osszunk meg velük felhasználói adatokat, erre is hajlandók voltunk" - mondta a Google szóvivője.

A szakemberek szerint a fő problémát az jelenti, hogy a brazil ügyészség által kért adatok nem a Google brazíliai, hanem a fő központjában vannak. Ezt azonban a brazil nyomozók nem hajlandók elhinni. Vagyis igazi 22-es csapdája az ügy, amiben mindenki ragaszkodik a maga igazához és senki sem hajlandó változtatni az álláspontján. Az Orkut jelenleg a legnépszerűbb közösségi oldalnak számít Dél-Amerikában, a tagok és a látogatók 72 százaléka brazil állampolgár.

Az persze már más kérdés, hogy amennyiben a Google kiadná a kért adatokat, akkor minden bizonnyal a civil szervezetek támadnák emiatt. Vagyis a vállalat könnyen csöbörből vödörbe kerülhetne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Praetor #13
    Ez van.
  • zippofcy #12
    Nem értem mit pampognak a brazilok, náluk vannak tele az utcák kiskorú prostikkal és nem az USAban.Aki akar egyet elég ha kimegy a sarokra, nem kell ahhoz Orkut :)
  • dondore #11
    igazi tudatlan taplo vagy.
  • Praetor #10
    Ez nem Nemzetközi jogi kérdés, annak köze sincs a témához. Esetleg Nemzetközi magánjogi, de pusztán az illetőségi kérdés miatt. Ezen túl minden más a helyi szabályozáson múlik.

    Fel sem merült bennem, hogy a brazil hatóságok egy külföldi szolgáltatásra panaszkodnak.

    Azt a tényt kell tisztázni, hogy a szolgáltatás hol történik. Internet esetében ezt a szolgáltató szerver helye szerinti ország, mégha a célközönség külföldön van is. Ha a szerverek Braziliában vannak, akkor bizony a brazil hatóságok joggal ugrálnak, és a googlét kiherélik. Ha nem, akkor meg nincs alapja a pampogásnak, és a google jogosan hivatkozik a jenki szabályozásra.

    Ez utóbbi esetben nem fogják tudni úgysem bezárni az oldalt. Azt még elérhetik, hogy információval látják el a jenki hatóságokat (drogügyekben), és diplomáciai úton ráveszik őket hogy indítsanak eljárást a google ellen.
  • yves #9
    "Braziliában a brazil és nem a jenki törvények uralkodnak. Mikor veszik észre már a jenki cégek, hogy ha más országokba mennek, akkor a helyi törvényeknek kell megfelelni, mert különben szétrugják a seggüket."

    A Google nem ment Brazíliába, maradtak szépen otthon a Zusában az Orkuttal együtt. A brazilok mentek oda. :)

    Mellesleg te szeretnéd, ha az észak-koreai államügyész akarna téged lecsukni, mert az oldalad tartalma ott illegális (de itt nem)?
  • NEXUS6 #8
    A helyzet elég összetett.

    Ha az amerikai kormányzat nem arra használná a kábszert hogy a saját és más államok lakosságát kontrolálja vele, akkor azt mondanám, teljesen igaza van azoknak akik megütköznek ezen a korlátozáson.

    De sajnos a fenti helyzet teljesen valós, miközben saját országukban is rengeteg a drogos, aközben a törvények megkülönböztetés nélkül elég szigorúan sújtanak ott is mindenkit, aki illegális drogokkal kerül kapcsolatba.
    Ezzel a kriminalizálással viszont az egekbe verik a drogok árát, a társadalom perifériáján élő szenvedélybeteget pedig bűnözővé teszik, megteremtve a piacot.

    A világ más országaiban folytatott drogellenes hadjárataiknak meg valószínűleg nem annyira a kínálat minimalizálása a célja (bár végül is miért ne ez is csak növeli az árakat), hanem hogy azoktól megszabaduljanak akik nem az ő beszállítójuk.

    Afganisztán jó példa arra a stratégiára amit folytatnak. Nagy nehezen kirugták az oroszokat és pakisztáni segítséggel olyan bábállamot hoztak létre, aminek a legfontosabb exportcikke a drog volt (mint ahogy Latin-amerika több országáé). Majd látványos háborút indítottak Afganisztán ellen (mint Latin-Amerika több országában). A "gyözelem" (mert nem beszélhetünk háborúról, ez inkább háborúnak látszó média esemény) után, pedig minden ott folytatódik ahol elötte abba maradt.
    Eközben mindenki mindenről beszél, iszlám terroristákról, globális terrorizmusról, és az hogy Afganisztán a világ egyik legnagyobb máktermelője is megemlítik, de kit érdekel amikor "nagyobb bajunk" is van.
    Amcsiban Európában az szabályozatlan (a tiltás nem szabályozás) drogfelhasználás miatt tízezer számra halnak meg a fiatalok!!!

    Miközben az amcsi DEA szinte korlátlan eszközökkel rendelkezik az úgynevezett kábszer elleni harcban, és valszeg a Google kb 2 percig tudna velük vitázni, ha adatokat kérnének tőle, eközben elég visszás ahogy reagálnak a dolgokra, főleg a fentiek fényében.
  • Morden23 #7
    Mármint azt nem kell bizonygatni, hogy a jenkik idióták.
  • Morden23 #6
    Nem kell bizonygatni. Ellenben még sajnos nem is olyan egyszerű a sztori, hogy Brazíliában brazil törvények vannak. A Microsoft esete is bizonyítja, hogy a nemzetközi jog olyan pálya, ami mocsaras, és még alá is van aknázva.
  • Morden23 #5
    "most meg fizethetnek néhány aberrált köcsög miatt"

    Valószínűleg nem néhány köcsögről, hanem relatíve sok köcsögről van szó, bárki bármit mond. Alapvetően ez nem a cég gerincességén múlik, hanem azon, hogy ha elharapódzanak az ilyen jellegű esetek, akkor sokkal nagyobbat szívnak, valamint végleges rolólehúzás is várható.

    Ilyen jópofa módszerrel ellenben rávehetőek maguk a felhasználók, hogy "takarítsák ki a portát". Pl. ha bejelentenék, hogy az iwiw egy hónapon belül leáll, mert túl sok a gyerekpornó rajta, a felhasználók nagy százaléka egyből elkezdene keresgélni és feljelentgetni embereket. Végül maga a cég jöhet ki belőle pozitívan.
  • Praetor #4
    "A vállalat képviselői jelezték, hogy csak az amerikai törvények alapján akarnak együttműködni a helyi hatóságokkal..."

    Braziliában a brazil és nem a jenki törvények uralkodnak.
    Mikor veszik észre már a jenki cégek, hogy ha más országokba mennek, akkor a helyi törvényeknek kell megfelelni, mert különben szétrugják a seggüket. Most a májkrémszaft hősködése után a google is be akarja bizonyítani, hogy mennyire seggfejek a jenkik?!?