Berta Sándor

Gartner: jövő áprilisra csúszhat a Vista

A Gartner piackutató cég szakemberei kitartanak azon állításuk mellett, miszerint tovább csúszhat a Windows Vista operációs rendszer megjelenése és az új időpont akár jövő április is lehet.

"A Microsoft munkatársai nagyon keményen dolgoznak azon, hogy az előrejelzésünket tévesként állítsák be. Azonban ahogy a mondás is tartja, az ördög a részletekben rejlik és jelenleg ezek a részletek még meglehetősen átláthatatlanok" - írta blogjában Steve Kleynhans, a Gartner Research alelnöke. Kleynhans ugyanakkor kiemelte, hogy történtek látványos előrelépések a Vista bétaverzióinak megjelenése óta.

A Microsoftnál természetesen továbbra is makacsul ragaszkodnak a 2007 januári megjelenéshez. "Minden elismerésünk ellenére ebben az ügyben nem osztjuk a Gartner szakembereinek véleményét" - nyilatkozta Robert Lampl, a Microsoft termékmenedzsere. Lampl elmondta, hogy gőzerővel dolgoznak az új operációs rendszeren és mindenképpen szeretnék betartani a jövő januári határidőt. Ráadásul ebben a kérdésben mindenki optimista a vállalaton belül. Azt ugyanakkor a redmondiak is elismerik, hogy a karácsonyi forgatag adhat némi aggodalomra okot, azonban igyekeznek majd megkönnyíteni az átállást a felhasználók és a cégek számára. "A kereskedők minél nagyobb üzletet akarnak bonyolítani, azonban minket ez most a legkevésbé sem érdekel. Nekünk egy célunk van, mégpedig az, hogy a Vista minősége áll az első helyen" - tette hozzá a menedzser.

Mindenesetre aggodalomra adhat okot, hogy a múlt héten miközben a Microsoft a Black Hat konferencián bemutatta az új operációs rendszert, számos résztvevő annak feltörésén ügyködött. Joanna Rutkowska, a szingapúri COSEINC kutatója meg is tartotta korábban beígért bemutatóját, amelyben a technológia nyújtotta lehetőségek kihasználását demonstrálta. Az általa Blue Pill, vagyis kék pirula névre keresztelt kártevő ugyanis a virtualizációt használja fel saját maga elrejtésére, így szabadon garázdálkodhat a kiszemelt rendszerben anélkül, hogy tartania kellene a vírusirtóktól és egyéb biztonsági eszközöktől, eljárásoktól. Ezt a beépített védelem megkerülésével, valamint az így felhasználhatóvá vált egyéni - digitális aláírást nélkülöző - meghajtó szoftverekkel érte el. A sikeres támadás egyetlen feltétele azonban az adminisztrátori jogosultságok engedélyezése, amely a Vistában - a Linuxhoz hasonlóan - csak az ezt megkövetelő funkcióknál szükséges.

Mindenesetre a konferencia rávilágított arra, hogy van még tennivaló a Vista háza táján és a fentiek fényében felmerülhet a kérdés, hogy a Microsoft feláldozza-e a korai megjelenést a biztonság oltárán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fanatick #54
    "Röviden: Unix afőként szervernek, Win pedig az otthoni felhasználók zömének. A Linux? az jól elvan a fanatikusoknál."

    Annyit fűznék hozzá a kimerítő hozzászóláshoz, hogy ez egy aktuális állapot, és a Linux bizony folyamatosan szorítja ki a kereskedlomi UNIX-okat (nem hinném, hogy csak a fanatikusoknál, hanem mert iszonyúan megéri!! Erre már sok óriáscég is rájött, mint ahogy említettem volt (ld. lentebb korábbi hozzászólásom!), és köztudott), mint ahogy desktop-on is terjed, de ott még a kezdetén vagyunk (ott MÉG tényleg INKÁBB a fanatikusok viszik az ügyet, de ez éppen most fordul - de billgeci nem "fanatikus"? - ő is hisz a vindózában, másképp nem működik a világ, csak hittel!). A lényeg a tendencia, ami a Linuxnál látható, és az nem lebecsülendő, ahhoz képest, hogy honnan indult!
    És szerintem a legfontosabb az egészben nem a technikai része, hanem a világnézet, ami mozgatja, élteti. Szerintem ez a fantasztikus benne, úgyhogy én ezért drukkolok a Linux-nak és a szabad szoftvereknek!
    (+ megjegyezném, hogy ott vannak pl. a szabad BSD-k, amik bizony nagyon ütős rendszerek, sokak szerint sziklaszilárdabbak a Linux-nál, és bizony "valódi" UNIX-ok, csak éppen nem a kereskedelmi vérvonal örökösei, és szintén terjednek, mint ahogy azt is érdemes tudni, hogy bizony a Sun már megnyitotta a Solarist és megszületett több OpenSolaris változat is, és azok is szabadszoftverek, és UNIX-ok, de nem Linux-ok, és további alternatívát jelentenek, tehát nem csak Linux van a "szabad" oldalon sem!)

    A következő fontos megjegyeznivalóm lényege pedig a monokultúrák átkáról szól. Szerintem iszonyatos dolog, hogy a desktop piacot egy rendszer uralja, sokkal egészségesebb lenne a verseny és a biztonság szempontjából is, ha többféle (kereskedelmi is, +szabad) oprendszer közül lehetne választani otthoni gépeken is (ld. 90-es években pl. az OS/2-t, vagy BeOS-t amelyek eltűnése (bár még nem tűntek el teljesen) nagy veszteség volt!). Tehát nem jó ez így! Legyen asztalon és szerveren is sokféle (de együttműködő) rendszer, így nem hal le a fél világ, ha egy homogén gépparkot lezabál valami kórokozó, hiszen egy másik típusú OS (vagy bármi más) így továbbketyeghet.

    +

    És továbbra is hangsúlyoznám, hogy nem csak
    Debian, Suse meg Red Hat Linux létezik!
    És az UHU szerintem elég praktikus programválogatás, de ez ízlés dolga, szerencsére vannak alternatívák bőven..

    A programtelepítésről meg annyit, hogy hol találsz windózon olyan fejlett csomagkezelőket, mint a Linux-okon?
    Bonyolult egy RPM fájl-ra rákattintani? Szerintem nem bonyolultabb, mint egy exe-re!

    És a win98-at inkább hagyjuk, nem mondok véleményt...

    Tehát összefoglalva: épp ellenkezőképpen gondolom:

    Otthonra is sokféléből válogathassunk:

    Mac OS X,
    Win,
    Linux
    (Linuxnál is van csilivili ld. Novell SLED 10 XGl: forgatható térbeli desktop, átlátszó, nyújtható ablakok stb.
    http://www.youtube.com/watch?v=DUSn-jBA3CE
    - ehhez képest a Vista: nulla),

    + még több OS
    (ha élne még az Amiga (él: Pegasos/Morphos), a BeOS (él: Haiku) és az OS/2 (él: eComStation, lesz: Voyager))

    Szerverre is sokfélét:

    FreeBSD (és más BSD)
    Solaris, és más UNIX
    Linux-ok (ízlés szerint)
    Win 2k3 (igen!)
    Mac OS X (igen!)
    és így tovább..

    tehát mindenre minden LEGYEN a JÖVŐBEN - ezért kell változtatni, és képviselni ezt a szándékot, függetlenül attól, hogy most MÉG mi van, és nem konzerválni ezt a féloldalasságot! Lényeg: jó vegyesen, egyik se legyen túlsúlyban (de azért lehetőleg minél több szabadszoftver!)

    Ennyit akartam mondani.





  • PhoenixK #53
    Sziasztok,

    Nekem már kicsit tele a hócipőm a Win <> Linux <> UNIX vitával...
    de ha már áll a bál, akkor én is megosztom veletek a saját tapasztalataimat/gondolataimat:

    Röviden: Unix afőként szervernek, Win pedig az otthoni felhasználók zömének. A Linux? az jól elvan a fanatikusoknál. Most jönne a beszólás, hogy milyen alapon szólom le a Linuxot? talán mert használtam/használom? Inkább felsorolom azt a "kevés" tapasztalatomat:

    Windows XP: Hőn szeretett otthoni oprenccerem... A legáltalánosabb rendszer, tele a hibákkal (???). Ehhez azonban lenne egy kérdésem: próbáltatok már teleszórni egy Linuxot telepítős programokkal? Esetleg egy kezdőnek elmondani, hogy hogyan tegyen fel egy progit Linux alá? (Muter-faktor: 3-4 óra) ("pedig én csak kattintottam az igenre, amikor kérdezett valamit" by Muter)
    Windows 98: Régi, de megbízható. Nem atomstabil, átlagos, nagyon öreg. (Muter-faktor 8-10 óra!!!)
    Windows 2000 Server: Ne vicceljünk! A megszokott GUI meg minden, de hát az átlagos uptime nem igazán mérhető össze a UNIX-okkal. Ennek valószínűleg oka van. :oD Otthoni használatra NULLA!
    Windows 2003 Server: Alakul. Egy 300 MHz-es celeronon volt fent itthon, Muternak a passziánsz és a Kyodai elment rajta, a nettel sem volt gond. Hogy miért tettem fel arra a gépre? Mert egyszerűen kicsi a HW igénye. Itt atomstabil volt (Muter-faktor: 6 óra)

    A Debian tényleg egy lehetséges otthoni rendszer, de (tudtommal) sajnos nem támogatott néhány nagy szoftverfejlesztő cég részéről (pl.: SAP ). Reményteljes!!! Itthon Muter gépén teszteltem, és másfél napi passziánszozás után tudta csak hibaüzenetre bírni (azaz Muter-faktor: 36 óra)
    A SUSE-hez nem sok szép emlék köt, mivel az itthoni gépemre nem igazán akar felmenni... mint az alaplap gyártójával váltott levelezés során kiderült, a SUSE bajban van néhány hardverrel (pl. Intel 875-ös chipset), amit ők jeleztek a fejlesztőknek, de választ nem kaptak... Én sem! Ezek után nem igazán bízom bennük. A cégnél több szerveren is fut SUSE, szerver célra elmegy, de még a "nem rossz" kifejezés is helytálló. A "jó" már nem!!!. A vasat messze nem optimálisan használja ki ( 2 egyforma gép, az egyiken SUSE, a másikon Fedora 10-15% különbség a Fedora javára).
    Az UHU-Linux - hazánk kis üdvöskéje. Anno feltettem még a régi gépemre, de 2 nap után ment vissza a win. Alap. Sok alkalmazás előre feltelepítve, de számomra használhatatlan válogatás. Az új gépemen a SUSE-nél említett probléma lépett fel, így hát nem is foglalkoztam vele többet.

    Fedora: Csak látásból ismerem, kb 5 percre volt hozzá szerencsém (lsd a fenti összehasonlítást)

    IBM AIX: Az általam ismert legjobb oprendszer. Bár ez részben a hardver-megkötésekből adódik, de szinte hülyebiztos! Itt is láttam rendszer-összeomlásokat, nem is kicsiket, de ezek egyike sem volt visszavezethető az AIX hibájára.
    HP-Unix és Sun-OS: Nem rossz, nem rossz... Nem mondok véleményt, mivel még egyelőre ismerkedünk, pár hét után nem szeretnék véleményt nyilváníttani... de az eddigi legnyugisabb rendszerek, amiket láttam, mind UNIX-on futottak!

    Még egyszer kiemelném, hogy ezek a saját tapasztalataim. Mások más irányú tapasztalata pusztán a véletlenből adódik... :oD

    Az alap témához hozzáfűzném: Én igenis várom a Vistát! Lehet, hogy csilli-villi, de akkor mi van? A mostani gépek mellett már annyit megengedhetünk, hogy szemet gyönyörködtető legyen a desktop! Akinek kisebb gépe van? tudtommal még a WinXP-nél is adott azon funkció, hogy a nem szükséges extrákat kikapcsolhatja aki akarja illetve nem is aktiválódik, ahol nem bírja a gép. Ez lehetőség. Az, hogy millió javítócsomag meg service pack jön ki hozzá, szerintem nem baj. Legalább belátják, hogy hibás, és tesznek valamit ellene. (mintha a linuxoknál is lennének verziószámok vagy mifene...)

    A következő felvetésre is előre reagálnék: Miért keverem az otthoni rendszereket és a szerver-rendszereket? Meglátásom szerint két külön világ. A linux ezeket szeretné összehozni, de sajnos a valamit valamiért elv él... Egyszerűen nincs tökéletes rendszer, és passz. Én a Windows-t otthonra, a UNIX-ot szerverekhez látom életképesnek. A Linuxot pedig meghagynám a fanatikusoknak (kéretik nem megsértődni)! A költség és a warez persze nagy úr...

    Nah, jó éjt, emberek!
  • mcganyol #52
    #30: ez egészben csak az a furcsa, hogy Te NEM a vindózt VÉDED (amit az első mondatod előre vetíteni sejtet), HANEM a unix rendszereket FIKÁZOD.
    Szerintem ez a két dolog NEM EKVIVALENS!


    Mondjuk ezt a szapulást amilyen stílusban teszed és amennyi logika van benne, látszik, hogy inkább csak egy általános dühkitörésről van szó :) Nembaj, Mo-n általában úgyis így szokás megnyilvánulni, szerintem politikai pályára menj, ott ez az alap. ;-)
  • fanatick #51
    Ez mikor volt?

    (tény az, hogy én is tapasztaltam egy régebbi suse-val hasonlót, újabbal próbáltad?)

    Nemcsak Suse létezik, más Linux is van!

    (ez a jó benne!)

  • Yfel #50
    Hali,

    Akkor lehet, hogy ez a problemam...

    NV 6600 GT van a gepben. Lehet, hogy felteszem a gyari drivereket.

    Kozben beleneztem kicsit jobban a problemaba es jelentem, hogy en voltam hulye :o)

    A videokartyam ugyanis aktiv hutes nelkuli (heatpipe), viszont a rengeteg extra ho"t amit leadott nem vezettem el egy nagyobb ventillatorral a hazbol. Nem tudom, hogy pontosan ez volt-e a baja, de nem lennek meglepve... most, hogy egy 12cm-es ventillator van a gepben, legalabb 5-8 fokkal alacsonyabb a haz homerseklete.

    Ugyis tesztelos hangulatomban vagyok, lehet, hogy leszedek egy Debiant es megnezem, hogy ez volt-e a bajom.

    Y
  • sathinel #49
    UHU linux amit kis hazánk készít, ésímán felismeri a radeon kártyákat is. Egyik legjobb hardware felismerő linux a világon. olcsó és ha fizetsz is érte akkor kérhetsz a cégtől helpet telepíteni egyébként ingyé van. Érdemes kipróbálni nekem bejött. Ha pl a winyóval történt valami és a win a töltő képernyőnél kiakadt, és azt hittem dobhatom ki a kukába, a linux megnyitotta, lementhettem ami kelett, majd format. És lám a win is észrevette a winyót:DDDDD
  • Caro #48
    Egyes karikkal rendesen lehet szívni a beépített nv és radeon/ati driverek használatával.
    Nem tudom mindegyiknél-e, de az nv-ben biztos vagyok.
    Ha nem rakod fel a rendes nvidiát, akkor nem nagyon működik.
    Olyankor jobb fbdev-et vagy vesa-t használni.
  • Berber #47
    Én is sok ingyenes sw.t használok, gyűlölöm a windowst és a vistáért se lettem oda, te tény, hogy az agyonsztárolt SUSE linuxot rendesen megszívtuk, és egy kis hálózaton a win nt lett a nyerő. Érthetetlen de a linuxnak voltak megmagyerázhatatlan anomáliái, néha egy fél napra belassult rendezgetni, tükrözni meg nem volt hajlandó. Ugyan ezen a hardweren fut most az nt. Rettegve raktuk fel. Sajna a linux se abszolút üdvözítő megoldás.
  • Sanyix #46
    "Olcsó proginak, híg a kódja." LOL ez hülyeség. Használok pár ingyenes programot, amelyek nagyon jók, sőt jobbak a fizetős társaiknál, ha van ilyen. Foobar2000 mindent lejátszik, nagyon jó beállításai vannak, gyönyörű hangot tud kicsi, alig igényel erőforrást. uTorrent, megintcsak alig igényel erőforrást, mindent tud amit kell, nagyonjó. Opera, mindent tud, gyorsabb mint a többi böngésző, kevesebb erőforrást igényel, mindent meg lehet változtatni rajta, sokoldalú. Orbiter a legélethűbb űrszimulátor, annyira, hogy az űrsikló utódját tervező cég, ezzel a szimulátorral szemlélette a tervét.
    De még sorolhatnám az ingyenes programokat amelyek végülis az "olcsó" kategóriába tartoznak, mégis sokkal jobbak mint a drága szoftverek, kódban, mindenben.
  • dez #45
    "minek adjunk olyan egyszerű nevet, mint "Új hardver vagy ""CD-író" program"

    Cipőt a Cipőgyárból, mi? :P Windowson csak az olyanokat használod, mint pl. Easy CD Creator, nem pedig a jobbakat, csak mert nem ilyen pistikés/nyugdíjasbarás nevük van? Oké, mondjuk jó memória kell néha a nevekhez.