Gyurkity Péter

Az egészséges szex mellett kampányol Vietnam

A világhálóval szemben általában óvatos kommunista vezetés most saját kampányt indít az interneten, hogy felnyissák a fiatalok szemét, csökkentve ezzel az abortuszok, illetve a válások számát.

A Viet Nam News arról számolt be, hogy az illetékesek már dolgoznak a központi weboldal beüzemelésén, amely - szigorúan oktató jelleggel - tájékoztatást nyújtana a szexuális élettel kapcsolatos fontosabb tudnivalókról. Az indoklás szerint a délkelet-ázsiai ország lakossága még mindig nem kellőképp tájékozott, ami hátrányosan érinti a házasságokat, valamint az általános egészségügyi helyzetet.

Dr. Khuat Thu Hong, az ISDS (Szociális Tanulmányok Intézete) helyettes vezetője példaként említette azon párokat, akik több mint egy éven át nem kezdeményeznek együttlétet. Ehhez társul azok magas aránya, akik nem tudnak uralkodni magukon és prostituáltaknál keresnek kárpótlást. Hozzátette, hogy a szex még mindig tabukérdés, ami a helyzetet egyáltalán nem könnyíti meg, mivel az érdeklődők sem igazán tudják, hogy honnan szerezhetik be az információkat. Ezért (is) döntöttek egy internetes oldal felállítása mellett, amely mindenki számára betekintést nyújtana a témakörbe.

A kezdeményezés érdekessége a kormányzat magatartásában rejlik: tavaly ismét szigorítottak az internetes szabályokon, és a politikailag más nézeteket vallók mellett a pornográf tartalmakat is igyekeznek visszaszorítani. Az ilyen jellegű képanyagok feltöltéséért vagy továbbításáért akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak, ami nyilvánvalóan elveszi a legtöbb internetező kedvét a szórakozás ezen formájától. Folyamatosan napirenden van emellett az internetkávézók bezárása, korlátozása, amit nemrég az online játékidő limitálása egészített ki.

Az ISDS a weboldal mellett saját könyvtárral igyekszik az érdeklődők segítségére. A mintegy 3000 kiadványt tartalmazó gyűjteményben kizárólag a témával foglalkozó publikációkat gyűjtötték össze, és ezeket hagyományos formában, illetve CD-lemezeken is elérhetővé tették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alfa Of NS #5
    Majd kivancsi vagyok milyen orommel gyogyitod az 50 eves vietnami nenit
  • ThisZip #4
    "Ehhez társul azok magas aránya, akik nem tudnak uralkodni magukon és prostituáltaknál keresnek kárpótlást."


    Csajoknak ingyenesen vállalom a gyógyítást!!!

    (A hímneműeket meg majd gyógyítja a szomszéd csaj.)
  • nedudu #3
    A porno es az egeszseges szex kozott azert van nemi kulonbseg, meg ha sok is az atfedes...
  • the Godfather #2
    Én meg az egésszséges fejbőr mellet kampányolnék....
  • irkab1rka #1
    Tiltott a pornó és az ellenvélemény.

    Végre értem.