Gyurkity Péter

Az iskolákban is jönnek a biometrikus azonosítók

Egy brit középiskola az ujjlenyomatok vizsgálatával csökkentené a lógások arányát, illetve a létszám ellenőrzésére fordított időt. A diákok egy része ellenzi az ötletet, míg mások támogatják a rendszert.

A Guardian arról számolt be, hogy a Berkshire-i Crowthorne városka egyik középiskolájában biometrikus azonosító rendszert próbálnak ki a közeljövőben, amely az ujjlenyomatok regisztrálásával jelezné a tanulók megérkezését, illetve távozását. Az egy éven át tartó tesztfázist az alanyok egy része emberi jogaira hivatkozva ellenzi, ám az iskola vezetése eltökéltnek tűnik.

A hír szerint - legalábbis kezdetben - önkéntes alapon vezetnék be a rendszert, természetesen a szülők megkérdezése után. A tanulók egy részének ugyanis nagyon nem tetszik az ötlet és emberi jogainak megsértésére hivatkozva szeretne kibújni ez alól, a testület azonban úgy látja, hogy a módszerrel jelentősen csökkenthetik az iskolakerülés arányát. Mi több, a tanárok is mentesülnek a létszám állandó ellenőrzése alól, így számukra egyenesen könnyebbséget jelentene az azonosító rendszer megjelenése.

Egyre több jel mutat arra, hogy a biometrikus azonosítókat övező felhajtás révén a fiatalkorúakat sem hagyják ki a játékból. Arról már korábban beszámoltunk, hogy az új brit nemzeti adatbázist a gyermekekre is kiterjesztenék, hogy kellőképp lefedjék a 16 év alatti populációt. A támogatók szerint ez megkönnyítené a hatóságok munkáját és segítséget jelentene az adminisztrációs szerveknek és a kutatócégeknek is. Az ellenzők ugyanakkor a megoldás veszélyeire figyelmeztetnek, emlékeztetve arra az örök igazságra, hogy nincs feltörhetetlen, abszolút biztonságos megoldás.

Korábban Dublinban kísérleteztek egy hasonló iskolai megoldással, ahol a St. Andrews College üzenetküldő rendszerrel egészítette ki a tesztet. Ez utóbbi a szülők telefonjára küldött SMS-t, amennyiben gyermekük elmulasztott megjelenni, a tanárok pedig egy biztonságos weboldalon követhették nyomon a hiányzók névsorát. A kísérletező intézmények száma tehát szép lassan növekszik, és minden bizonnyal csak idő kérdése, hogy a többi ország mikor követi a brit és ír példát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tiberius B #35
    Lehet naiv vok vagy hülye, de szerintem aki iskolába jár az járjon iskolába, mégha kötelező is:-). Minek dohányozni, miért kell lógni, nem érdekel vagy nincs kedved, akkoris be kell menni. Mondjuk szerinem nem feltétlen az egyre szigorúbb ellenőrzés a megoldás, hanem a nevelés vagy akkor lehet másik iskolába is járni, ha ez nem tetszik, vagy nem is tom, minek kell lógni? Mi az értelme? Nekem először ezt kéne megértenem. Aztán filózni róla:-)
    Vki megadná a válaszokat? Előre is kösz.
  • Neerpelt #34
    Háhá!
    Miért, nekünk még anno az igazgatónk még azzal hülyített minket, hogy majd bekameráztatja a wc-t, mert tudta, hogy kórus közben a szomszédos mellékhelyiségben lógunk...
    Persze azért a ribi sem volt hülye... De szerintem előferdülhet még valamelyik nagyvállalatnál vagy titkos izébizénél, hogy az ember ágyékára is kíváncsiak (világ pedofiljai egy(b)esüljetek!)...
    Személyiségi jogok... Utópia...
  • turul16 #33
    Hát a diákok hamar megtanulják becsapni az ilyeneket :) , Meg vannak rá a módszerek. Nem féltem én a lógosokat. :)

    Egyébként megalapozottnak tünnek az előttem szólok félelmei.
  • Ryuuzaki #32
    Korábban már leírták a lényeget, ami nem a lógások megszüntetése, hanem "A BIOMETRIKUS AZONOSÍTÁS JÓ ÉS NEM SÉRTI A JOGAIMAT" gondolat beleneveklése a "fejlődő" citizenekbe. Szép új világ!
  • P3h3ly #31
    Nevetséges próbálkozás, én mikor lógni akartam megoldottam hogy legyen igazolásom.
    Viszont ahova ez a rendszer halad nem tetszik, figyelik a bankszámlákat(ilyen cikk is volt nemrég), nézik mikor lépsz be a munkahelyre/iskolába és mikor ki, lassan azt is hogy mikor mész ki wcre...
    Akkor egy másik cikkben arról volt szó hogy az internetszolgáltatókat(vagy modemgyártókat?) akarják kiskapuk beiktatására köztelezni hogy az embereket ellenőrizni lehessen.
    Vagy az sg ír le minden vacak pletykát vagy tényleg vhogy rosszfele haladunk.
  • Morden23 #30
    Én meg nemdiák-létemre felesleges túlszabályozásnak tartom.
    Mindennek megvan a maga egyensúlya, így a "lógás" is egy ilyen dolog. Egy egészségesen felnövő kölyöknek kell, hogy legyenek ilyen dolgai, ilyen élményei (jók, rosszak egyaránt), és nem szabad, hogy egy lelketlen rendszer már a legelső próbálkozásánál örökre letörje a szarvát egy sms-sel.

    Komolyan, az ilyen cikkek szerint a szülők kezdenek hasonlítani a South Park-os ostoba amerikai prosztóra. Miért nem dugnak kislányokba mikrocsipet, ami sms-t küld anyunak, ha megreped a szűzhártya?
  • wmatyi #29
    Ha tényleg csak újlenyomat azonosításról van szó, akkor az akár gyurmával is át lehet verni, nem?
  • irkab1rka #28
    Te jó szakember lehetsz, rád lehet bizni a fontos munkát, és biztos nem is fizetnek meg eléggé.
    Gyere hozzánk dolgozni. Fizetem utánad a TB-t is oké?
  • HolyZoly #27
    Vicces ez a csekkolórendszer, melóhelyemen is papír kártyára nyomja a gép, hogy mikor mentél el, haverommal minden nap felváltva megyünk el 1 órával hamarabb :)
  • Darth Sith #26
    jah és kiakarják a rendszert cserélni, olyanra, hogy egész nagy, forgó kapuk lesznek, amelyekben tényleg csak egy ember fér be, és egyet enged át. Továbbá a menzán is csak ha lehúzod a kártyát akkor kajálhatsz. Az összes adatod rögzítve vana kártyán, órarendünk minden és amikor kimegyünk/bejövünk regisztrálja mikor történt, és mutatja hogy melyik óráról késtünk, hány percet, így ha a tanár is késne, utólag tudja adminisztrálni. Amióta bevezették picit csökkent alógás, de így is elég nagy. Nem tartom akkora hülyeségnek, diák létemre.