SG.hu·

Felhagy a DVD-lejátszók fejlesztésével a Pioneer

Japán értesülés szerint az asztali DVD-írókat annak idején elsőként piacra dobó gyártó elhagyja a területet, és minden fejlesztési forrását az új Blu-ray szegmensre összpontosítja, mégpedig a Matsushitával közösen.

A Forbes magazin által közzétett hír szerint a Pioneer ezúttal is elsőként cselekszik a nagyobb gyártók között, ám kivételesen nem új termék bevezetéséről, hanem a meglévők elhagyásáról van szó. Az asztali DVD-lejátszók sorozatgyártását ugyan még nem állítják le, ám a fejlesztés lezárása után pontosan ilyen lépésre számíthatunk a cég részéről. A döntést az eddigi veszteségekkel indokolják a szakértők.

A jelentés szerint ugyanis a Pioneer otthoni felhasználásra szánt asztali DVD-felvevői az utóbbi időben veszteséget termeltek a cégnek. Ez látványosan jelzi az idők változását: a vállalat 1999-ben elsőként dobott piacra ilyen készülékeket, és jelenleg a negyedik legnagyobb gyártó, ám a jelek szerint a terület már korántsem annyira kifizetődő, legalábbis számukra nem az. A gyártó cégek között folytatódó árverseny túlzottan nagy terheket ró a riválisokra, akik egyre inkább úgy érzik, hogy több értelme van átmozgatni az erőforrásokat az új szabványok, a HD DVD és Blu-ray szegmensébe.


A fejlesztés leállításával egy időben kapott szárnyra a hír, miszerint a Pioneer a Matshushita partnerségére számít, mégpedig az alkatrészellátás területén. Ezzel nagy valószínűséggel a fejlesztési költségeket igyekeznek minimalizálni, hogy kedvezőbb árakkal jelenjenek meg egy olyan piacon, amely jelenleg nem éppen erről híres. A Pioneer emellett felülvizsgálja részlegeinek eredményeit, és a nagy hasznot hajtó, autókba szánt navigáció rendszerekre és a szintén itt megjelenő egyéb elektronikai termékekre koncentrál majd. A cég nem erősítette meg a hírt.

A gyártó a PC-s Blu-ray íróknál is magának tartotta fenn az első helyet: május közepén mutatták be a BRD-101A jelzésű írót, amelyet elsősorban fanatikusoknak és profiknak ajánlanak. A készülék a CD, a DVD-RAM és a konkurens HD DVD szabványok kivételével minden formátummal megbirkózik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2006. 06. 11.. 01:29||#10
Mappákról nem hallottál? Vagy jobb minõségrõl mint mp3??
LOL
© vttomi2006. 06. 08.. 14:34||#9
ha egy HD DVDre írod ki az mp3akat ömlesztve "válogatás" cím alatt, az életben nem fogod átlátni, szerintem jó dolog a CD (igaz, más már nem fér rá)
© ttt ttt2006. 06. 08.. 14:09||#8
Én nem csodáloznék rajta, a mostani készülékeik még mindig elég drágák és egyre több mindent lespórolnak róluk. Nekik se kellene meglepõdniük, hogy csökken utánuk a kereslet, nem mindenki sík hüje...
© Hegyikecske2006. 06. 08.. 13:30||#7
ez jó 😄 "nem kíván megszabadulni a veszteséget termelõ üzletágtól. " inkább még 3 ilyen veszteséget termelõ üzletágat akar szerezni 😄<#nyes>
© viizo2006. 06. 08.. 11:56||#6
Termelhet veszteséget, ha a gyártó költségei meghaladják az eladási árat.
© kisgabo2006. 06. 08.. 08:21||#5
40-50-100k-s készülékek veszteséget termelnek... <#mf2>
© nbarnabas2006. 06. 08.. 01:44||#4
PH cikk
Azt nem mondom hogy ott van leírva az igazság, de akkor most mi a valoság?
Vagy még nem lehet tudni mi hír és mi a pletyka...

Frissítés: A forrás értesüléseit határozottan visszautasító nyilatkozatra hivatkozik a CDRinfo weboldal; a Pioneer állítólag már tegnap (06,05,) cáfolta az DVD-írókat fejlesztõ üzletág leépítésének hírét. A nyilatkozat szerint (melynek forrását egyelõre nem tudtuk ellenõrizni) a gyártó semmiféle kapcsolatot nem keres a Matsushitával, és nem kíván megszabadulni a veszteséget termelõ üzletágtól.

© bugger2006. 06. 07.. 23:01||#3
"A készülék a CD, a DVD-RAM és a konkurens HD DVD szabványok kivételével" Szép. Remélem azért olvasni tud CD-t... Vagy aki PC-n akar csinálni vele valamit, az gebedjen bele és tartson külön CD-hez meghajtót a gépben?