SG.hu

Kevés hazai kártyaelfogadó hely van

A MasterCard a hazai bankkártya-elfogadásban aktív hat pénzintézettel (OTP, K&H, Erste, BB, IEB, Takarékbank) közös kampányt szervez a potenciális kereskedői-szolgáltatói partnerek között a bankkártya-elfogadás ösztönzésére.

A cél az, hogy a kereskedői partnereket meggyőzzék arról, a bankkártya-elfogadás javíthatja üzleti pozícióikat. Az elfogadói piac közelmúltbeli bővülése kapcsán (az Erste újraindította, a Budapest Bank pedig létrehozta ezt az üzleti területet) komoly remény van arra, hogy az elfogadó partnerekre nehezedő terhek számottevően csökkennek majd, emellett több banknál külön kedvezményes számlacsomagokat kínálnak a pos-terminált üzemeltető kiskereskedőknek.

A statisztikák azt is kimutatták, hogy a bankkártyás vásárló hajlamosabb többet költeni egy-egy vásárlás alkalmával, mint készpénzzel fizető társa. A bankkártyával lebonyolított forgalom statisztikái is a plasztikok sikerét jelzik: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint míg 2005-ben csak 13 százalékkal nőtt a kibocsátott bankkártyák száma, a bankkártyás vásárlások összértéke 32 százalékos bővülést mutatott.

A változás szükségességét mutatja, hogy az egy főre jutó pos-terminálok számát tekintve hazánk már Lengyelország, Csehország és Szlovákia mögött kullog régiós összevetésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mighty #7
    Még a saját dolgozóiktól is vonják a pin elgépelés "díját"
  • mrzed001 #6
    Talán ezért is hagytam ott őket , van alternatíva
  • AgentKis #5
    Ha majd elég sokan fizetnek kártyával akkor tesznek rá díjakat a bankok a számlatulajdonos részére is. Természetesen az elfogadóhelyek díjainak csökkentése nélkül. Az a gusztustalan, hogy a legtöbb banknál megszűnt a havi egy vagy két alkalommal ingyenes sajátautómatás pénzkivétel.
    A legundorítóbb pedig az, hogy az elírt pin kód (ami semmilyen költséget nem jelent a banknak, mivel nincs tranzakció) is 50 Ft-ba kerül mondjuk az Erszténél.
  • mrzed001 #4
    Az elfogadóhelyeknek kell fizetniük, amit természetesen továbbhárítanak RÁD.
  • GabiWong #3
    Én már fizettem pár helyen kártyával, mindenhol ingyen volt, nemtudom miről beszélsz.
  • hypno #2
    Elmennek ám a bankok a p...
    Ha pénzt viszel hozzájuk fizetned kell. Ha náluk tartod fizetned kell, ha kiveszel belőle fizetned kell. Ha kártyával akarsz fizetni az elfogadóhelynek kell fizetnie.

    Csak a bank nem fizet soha.

    Ahol alacsony haszonkulccsal dolgoznak (mert pl. akkora az árverseny) ott egyszerűen nem tudják kigazdálkodni a kártyaelfogadás költségét.
    Mennyi az most? 5 %? Van itt egy kereskedő aki tudja?
  • szombi #1
    Mi a francnak kell aláírni a blokkot?
    3-szor tovább tart, mint a készpénzes fizetés!
    Egyáltalán: valaki ellenőrzi a temérdek aláírást?
    Már évek óta mindig 3 vonással írom alá, és eddig semmi nem történt, és az eladó sem szólt még soha!
    Szerintem ez egy kényszerű intézkedés, hogy a kényelmesnek gondolt kártyás fizetés alá borsot törjenek!