SG.hu

Fotók bankkártya tolvajokról

Úgy látszik, a bankkártyákról jogosulatlanul pénzt felvevők nem igazán törődnek az ATM-eken látható, a tevékenység rögzítésére figyelmeztető feliratokkal.

Jó példa erre, hogy egy ismeretlen nő 2005. december 7-én 16 óra körüli időben a Budapest V., Szent István körúton található egyik üzletből eltulajdonított - egyéb értékek mellett - 2 darab bankkártyát, melyekről több alkalommal készpénzt vett le, összesen 270.000 forint összegben. A biztonsági kamera felvétele:


Egy másik férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2005. december 21-én 18 óra 50 perc körüli időben egy, a Budapest XIV., Városligeti Műjégpályánál parkoló személygépkocsi jobb hátsó ablakát betörte és a jármű csomagtartójából egy táskát tulajdonított el, melyben rádióelőlap, bankkártya, útlevél, készpénz, lakáskulcsok és személyes iratok voltak. A lopást követően a képen látható férfi az eltulajdonított bankkártyával az egyik Budapest VII., Damjanich utcában található bankautomatánál készpénzt vett fel.


Debrecenben hasonló történt: január 5-én 13.00 óra és 15.45 óra közötti időben a Irinyi János utca 20. szám alól ismeretlen elkövető eltulajdonított egy pénztárcát, a benne lévő iratokkal pénzösszeggel és bankkártyával együtt. Az elkövető az eltulajdonított bankkártyával 2006. 01.05. én 15.51 perckor a Debrecen Péterfia utca 4. szám alatti Polgári Takarékszövetkezet ATM Automatájából 100.000 Ft készpénzt vett fel, majd többször próbálkozott további összeget felvenni, de a sértett bankszámláján nem volt további pénzfedezet.


A bankkártya PIN-kódja azt a védelmet szolgálja, hogy azzal csak a tulajdonos tudjon a számlájáról pénzt felvenni, ezért azt ne tartsák a kártya mellett és ne mondják el idegeneknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rudiking #16
    a jó törvény az lenne hogy ha megtalálják az ilyeneket, akkor be a fal mellé, azt 1-2 golyó a fejibe!De mikor az összes politikus is genyó rabló állat, akkor ugyebár mé is foglalkoznának ezekkel a dolgokkal ilyen szinten!:D
  • Hegyikecske #15
    csak az a poén h ezek a képek semmire nem jók max h nyilvánmosság eléá tárják, én ezt onnan tudom h ellopták a 100 000res biciklimet van VIDEÓFELVÉTEL az illetőről, mégse kecsegetttek túl sok reménnyel.. még jha meg is lenne akkor is csak visxszakapnám, különben perelni kéne, de hogy lenne meg 2millió ember közül? azonkívűl a bíróság nem köteles elfogadni mint bizonyítékot, szal marad a nyilvánosság, de ha találkozok eccer vele, na aza a szerencséje h azóta nem láttam.......................... ennyit a magyar törvényekről akik a tolvajt védik, meg h a fent említett technika mire használható.. (amugy simán meg lehet találni h hol a kamera szal elérak vmit és kész)
  • Csiszi #14
    Én ennél is jobbat mondok: megváltoztatod a kiküldött pin kódot, majd MEGJEGYZED. Tuti módszer :)
  • codaco #13
    Te melyik képen szerepelsz?
  • noss #12
    ugye milyen hasznos lehet az sms-es limit-állítgatás? =)

    kp-felvét előtt felnyomod a kívánt összegig a limitet, utána leveszed 500 Ft/nap-ra =)
  • Barpi #11
    Ne hogy már ezeknek a szemeteknek a jogaiért aggódj!
    Én simán csinálnék egy „szégyentáblát” ahová az ilyen kaliberű tetvek fotóit lehetne kitenni.
  • Picador #10
    Szerintem egy olyan köcsögnek, aki másoktól tulajdonít el értéket annyira van joga, hogy felakassza magát...
  • Cleawer #9
    elvileg körözés alatt vannak,tehát ez kb olyan mint a fantomkép,csak "jobb"
  • messen #8
    Áve!

    Bizonyos eventeknél csinál egy shot-ot. Ezek az eventek azonban titkosak. Tehát lehet a pinkód beütése, de lehet az összeg kiválasztása is.

    Csürsz!
    Én
  • Punker #7
    nem csak akkor kapcsol be ha birizgálod a gépet?