SG.hu

MasterCard: verseny van a bankkártya piacon

A MasterCard reagált az EU-Bizottság fizetőkártya piaci tanulmányának minapi megállapításaira, miszerint a szolgáltatók korlátozzák a versenyt.

A MasterCard közleménye szerint átvizsgálják a terjedelmes tanulmányt és a Bizottság által megadott határidőn belül választ adnak annak megállapításaira. Közlik, hogy cégük mindigis kiállt a nyílt és kompetitív egységes európai fizetőkártya piac megvalósítása mellett, osztva ezzel az EU-Bizottság álláspontját. A MasterCard szorosan együttműködve az európai bankszektorral jelenleg is az európai kártyarendszer gyökeres átalakításán dolgozik a SEPA kártyahálózati rendszer bevezetésével, éppen ezért bizakodva tekintenek az EU-Bizottsággal és a banki szektorral folytatandó együttműködés elé a cél elérése érdekében.

Kiemelik, hogy az európai kártyarendszer (akár hitel-, akár fizetőkártyáról legyen szó) meglehetősen összetett és szerteágazó, és minden változtatásnak figyelemmel kell lennie a megvalósíthatóságára és az összes szereplő pénzforgalmi integritásának megőrzésére. Ebből kifolyólag nem tartják szerencsésnek, hogy az EU-Bizottság forgalmi adónak minősíti a bankok által a kereskedőknek a fizetőkártyák elfogadásáért felszámított díjat.

E szerint a logika szerint minden egyes, a kiskereskedőnél jelentkező költséget adónak lehetne nevezni. A valóság ezzel szemben az, hogy a kártya használata hatékonyabb, biztonságosabb és kényelmesebb fizetést jelent mind a vásárló, mind a kereskedő számára. A kiskereskedőkre rótt díjak hatósági beavatkozással történő csökkentése véleményük szerint nem számolná fel a fizetési rendszer fenntartásának költségeit, mindössze annak nagyobb hányadát hárítaná át a lakosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!