Napi Online

Brüsszel nagyobb versenyt akar a hitelkártyapiacon

A verseny hiánya aránytalanul drágítja az EU hitelkártyapiacán a kis- és nagyfogyasztóknak nyújtott szolgáltatást - közölte ma nyilvánosságra hozott jelentésében az Európai Bizottság (EB).

Ha a hitelkártya-kibocsátók nem hoznak önként intézkedéseket, az EB saját hatáskörében fogja kényszeríteni a nagyobb piaci nyitást. A bizottság által végzett felmérés szerint feltűnően nagy a szolgáltatásért felszámított díjak szórása, ami azt bizonyítja, hogy a kibocsátók erőteljesen túlszámláznak. A MasterCard vagy a Visa akár 100 százalékos árkülönbséget is alkalmaz. Ugyanezek a cégek a vállalatoknak öt-hatszoros áron is nyújtanak szolgáltatást, és tág tér nyílna a díjak mérséklésére, ráadásul ez az ágazat hosszú évek óta kiegyensúlyozottan nyereséges. A kereskedőknek felszámított átlagos 2,5 százalék használati díj ráadásul inflációs hatású. Az árak semmiképpen sincsenek arányban a pénzátutalások költségével.

A szolgáltatók mindent bevetnek, hogy korlátozhassák a nemzeti piacok szereplőinek számát, ráadásul - miután érdekükben áll - mesterségesen gátolják a nemzetközi versenyt - hangsúlyozza a jelentés. Ezt részben technikai, részben anyagi akadályokkal érik el, az új szereplőnek komoly összegbe kerül a "belépés", amit a közvetítő bankok, pénzintézetek követelnek. A 25 tagállamban évente mintegy 23 milliárd fizetést eszközölnek hitelkártyával, a vásárlások teljes összege meghaladja az 1350 milliárd eurót. Ha nagyobb teret engednének a nemzetközi versenynek és integrált piac váltaná fel a szinte 25 felé felszabdalt nemzeti piacokat, akkor a fogyasztói megtakarítások összege meghaladná az 50 milliárd eurót, de még ennek a duplája sem elképzelhetetlen.

Az EB versenyhatósága rövid időn belül a mobiltelefon után immár a második fogyasztói szektort célozza meg és várja el az önmegtartóztatást, ellenkező esetben az uniós jog alkalmazásával fenyeget annak érdekében, hogy kikényszerítse a piacnyitást és az árak letörését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!