Napi Online

Teleházból intézhetők a cégügyek

A vállalkozások bejegyzésével kapcsolatos ügyeket jelenleg kizárólag a megyei cégbíróságoknál lehet intézni, amelyek viszont a közigazgatási reform kapcsán akár regionális szintre is kerülhetnének. A cégbíróságok az elmúlt időszakban utolérték magukat, és a társasági törvény júliusban életbe lépő módosítása kapcsán, illetve az elektronikus cégeljárás elterjedésével párhuzamosan kevesebb feladatuk lesz a jövőben.

Tavaly szeptember óta számos lehetőség adott az elektronikus ügyintézésre, benyújtható cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem, cégirat, kérhető hiteles cégkivonat, és kifizethető az illeték, valamint a közzétételi költség is. Ha minden kistelepülésen lenne olyan információs központ (teleház), ahol a lakosság hozzáférhet az internethez, azaz elektronikusan is intézheti ügyeit, a megyei cégbírósági szint szükségtelenné válhat (természetesen az adatvédelmi szabályok érvényesítése fontos lenne).

A jelenleg csaknem ötszáz településen üzemelő teleházprojekt bővítésével létre lehetne hozni egy közhasznú közösségi hozzáférési hálózatot is. A teleházak a helyi igényeknek megfelelően nyújtanak szolgáltatásokat a lakosság részére: van, ahol csak faxolni, internetezni vagy iratot másolni lehet, de előfordul, hogy szociális, közművelődési vagy egyéb feladatokat is ellátnak a szervezetek. Menyhárt István, a Teleházak Közép-dunántúli Regionális Tagozatának elnöke lapunknak elmondta: az elképzelések szerint hosszú távon akár minden településen működhetnének ilyen közszolgáltatásokat ellátó intézmények.

Nem biztos, hogy csodaszer Az esetleges átalakításoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy a helyi közösségek a leginkább hatékony, a legolcsóbb és a lehető legmagasabb színvonalú közszolgáltatásokat érhessék el - mondta lapunknak Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára. Amennyiben megszületnek a régiókat érintő döntések, a főtitkár szerint különösebb infrastrukturális és személyi nehézségek nélkül le lehet vezényelni az átalakításokat - amennyiben van rájuk elég pénz. Úgy véli, egy sor állami hatáskört "simán" önkormányzati döntési szintre lehetne delegálni, ilyen például a fogyasztóvédelem.

A szolgáltatások többsége esetében egyszerű a helyzet, nem okozna gyakorlatilag semmilyen gondot a regionalizálás ezen a területen. Más megítélés alá eshet az oktatás, illetve az egészségügy: esetükben már nem biztos, hogy a kizárólagos önkormányzati fenntartás a célravezető, támogatható lenne az intenzívebb integráció. Hasonló az adóigazgatás megítélése is, azzal, hogy Zongor szerint növelni kellene a helyi adók részesedését a helyi bevételek között. Az építésügyben ugyancsak feljebb lehet vinni a döntési szintet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!