SG.hu·

Mobil, tévé és mikro nélkül már nem tudunk élni?

A hazai internetezők túlnyomó többsége rendelkezik mobiltelefonnal, televízióval és mikrohullámú sütővel, az elmúlt évben pedig körükben a DVD és az MP3 lejátszók, valamint a digitális fényképezőgépek népszerűsége növekedett a leginkább - derül ki az NRC Piackutató felméréséből.

Mobiltelefonnal az 14-69 éves internetezők 99, színes tévével 97, mikrohullámú sütővel 91 százaléka rendelkezik. A különböző fogyasztási javak birtoklásának nagy aránya egybevág azzal a megállapítással, mely szerint a világhálót rendszeresen használók még mindig magasabb státuszúnak számítanak, mint az ugyanolyan korú lakosság.

Az elmúlt egy évben a gyakori internetezők között a DVD lejátszók száma növekedett a leglátványosabban. Míg 2005 első félévében a megkérdezettek 59 százaléka, addig egy évre rá már a 75 százaléka számolt be arról, hogy rendelkezik ilyen készülékkel. Az MP3-lejátszók birtokosainak aránya 13 százalékponttal 48 százalékra nőtt.

Digitális fényképezőgéppel immár a gyakori netezők 53 százaléka rendelkezik, szemben az egy évvel korábbi 45 százalékkal, miközben 78 százalékról 70 százalékra csökkent a hagyományos fotóapparáttal bírók aránya.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© grobo22006. 05. 29.. 21:15||#3
én aszthiszem már vagy 5éve nem nézek rendszeresen tévét...és megvagyok nélküle...
Node mostmár net nélkül lenne nehézzz....
egyébként remélem hogy a reklámáradat ilyen mértékben mint a tévéknél nem jön át a netre...belehalnék....
deh itt az a jó hogy legalább tovább lehet kattintani<#nevetes1>
© Morden232006. 05. 21.. 18:40||#2
És mivel sokan így gondolják, mint te (többek között én is), ezért csúsztatják át a legtöbb tévés/rádiós stb. híközlést/szórakoztatást a netre is. Változnak a felhasználói szokások, változnak velük a szolgáltatók és a szolgáltatások is😊 Gazdasági evolúció
© Gerygrey2006. 05. 21.. 17:21||#1
Tévé nélkül simán tudnék élni, net nélkül már nem annyira. Nekem már sokkal fontosabb információforrás/kikapcsolódás.