MTI
Az informatika "kilapította" a világot
"Valóban lapos a föld?" címmel rendez jeles magyar és külföldi résztvevőkkel tanácskozást és vitanapot a globalizáció mibenlétéről és hatásairól a Közép-európai Egyetem szombaton Budapesten.
A rendezvény apropója, hogy "És mégis lapos a föld" címmel magyarul is megjelent Thomas L. Friedmannak, a New York Times publicistájának a globalizációról írott könyve (eredeti angol címe "The World Is Flat"), amely tavaly elnyerte az "Év gazdasági könyve" elismerést a Financial Times-től és jelenleg a legnagyobb példányszámban eladott nem-szépirodalmi mű az Egyesült Államokban. A roppant időszerű, szertágazó témát feldolgozó és kategórikus megállapításokban sem szűkölködő könyv a közönségsiker mellett szakmai körökben is kedvező fogadtatásra talált, de néhány kemény kritikát is kapott, ezek közül is talán a legélesebbet John Gray, a London School of Economics professzora írta a The New York Review-ban.
Friedman a globalizációt 1492-ig, Amerika felfedezéséig vezeti vissza és három szakaszra bontja a folyamatot. Az első 1492-től körülbelül 1800-ig tartott, ebben a periódusban az államok kiépítették a kereskedelmi kapcsolatokat Amerikával és az időszakot a katonai expanzió, az állati erő és a szélenergia használata jellemezte. A második szakaszban, 1800-tól 2000-ig a globális integráció hajtóerejét a multinacionális vállalatok, a gőzgépek és a vasutak képezték, míg a jelenlegi, harmadik fázisban a hajtóerő az egyén és a meghatározó technológia az optikai szálak világméretű hálózata.
Friedman alaptétele, hogy mindhárom fázisban a technológia játszik meghatározó szerepet, és a globalizáció voltaképpen a technológia mellékterméke. Ki is jelenti: "Technológiai determinista vagyok." Ebben a tekintetben, mint többen rámutatnak, Friedman eltér a közgazdászok körében uralkodó nézettől, miszerint a globalizáció elsősorban a dereguláció eredménye. Friedman sorra veszi a "világot kilapító" tényezőket, amelyek valamilyen módon mind összefüggenek az informatikával, és hozzájárultak ahhoz, hogy - ahogy egy indiai beszélgetőpartnere mondta neki - a játéktér kisimult, azaz a pálya nem lejt az egyik irányba, ez esélyek, a versenyfeltételek világméretekben kiegyenlítődtek.
Friedman a legnagyobb jelentőséget az internetnek tulajdonítja, amely lehetővé tette a szolgáltatás jellegű és tudásalapú munka kihelyezését fejlődő országokba, közöttük is elsősorban India és Kína szerepét hangsúlyozza. Nemkülönben döntő fontosságot tulajdonít Friedman az informatikai rendszerek szabványosításának és a nyílt forráskódoknak, ezek révén egész munkafolyamatok, majd komplett feladatok kihelyezése vált lehetővé olcsóbb bérű országokba. India és Kína így bekapcsolódott a globális folyamatokba és vevőként és lehetőségként óriási szerepük van, igaz fenyegetést is jelentenek, amellyel a "klasszikus" ipari országoknak a termelékenység növelésével szembe kell nézniük.
Ily módon világméretű függőségek alakulnak ki, de a kölcsönös függőséget Friedman éppenséggel pozitív fejleménynek látja, amennyiben világméretű kiegyenlítő hatása van, elősegíti a fejlődő országok felzárkózását, az érdekellentétek elsimítását és így egy békésebb világ létrejöttét. Friedman természetesen elismeri, hogy a világ imitt-amott még göröngyös, és sok ember kimarad az új technológia hozta jótéteményekből, de hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás kényszer, a nyugati országoknak kreativitással, rugalmassággal kell válaszolniuk a kihívásokra.
Bírálatának középpontjába John Gray éppen Friedman technológiai determinizmusát állítja, azt, hogy gondolatmenete szerint a technológiai haladás hajtja a gazdasági fejlődést és a gazdasági erők formálják a társadalmat. A politika és a kultúra másodlagos jelenségek, amelyek olykor késleltethetik ugyan az emberi fejlődést, de nem gátolhatják meg a technológiai haladást, a termelékenység növekedését. Ebben a tekintetben Gray párhuzamot von a neoliberális és a marxista gondolkodás között, hangsúlyozva azonban, hogy Marx felismerte a kapitalizmus anarchikus és önpusztító vonásait. Gray úgy véli, hogy - csakúgy, mint a korábbi globalizációs fázisokban - a folyamatot súlyos konfliktusok, az energia- és a nyersanyagforrásokért vívott harc és társadalmi lázongások fogják kísérni. A globális kapitalizmus XX. század végi diadalát két világháború és hidegháború előzte meg - írja.
Gray felveti, hogy Friedman nem kezeli súlyán a nacionalizmust, és amely szerinte a 19. században és a 20. század elején a kapitalizmus gyors fejlődésének hajtóereje volt, és rámutat, hogy a globalizáció nem szükségképpen vezet el szabad piachoz vagy liberális demokráciához és a nemzetközi hatalmi viszonyok kiegyenlítődéséhez sem. Ellenkezőleg - írja -, a globalizáció új nagyhatalmakat szül, s Kína és India nem is tagadja, hogy szuperhatalommá óhajt válni. Gray utal még rá, hogy sajátos módon a globalizációval szembeni nacionalista jellegű ellenállás inkább a fejlettebb országokra (Franciaország, Hollandia vagy akár az Egyesült Államok) jellemző, nem pedig a feltörekvő államokra.
Konklúziója, hogy a globalizáció okozta problémák nem oldhatók meg egy vállalat talpra állításának mintájára, az államokat - szemben a csődbement cégekkel - nem lehet felszámolni, és a globalizáció forradalmi változás ugyan, de egyszersmind a múlt konfliktusainak továbbhordozója.
A rendezvény apropója, hogy "És mégis lapos a föld" címmel magyarul is megjelent Thomas L. Friedmannak, a New York Times publicistájának a globalizációról írott könyve (eredeti angol címe "The World Is Flat"), amely tavaly elnyerte az "Év gazdasági könyve" elismerést a Financial Times-től és jelenleg a legnagyobb példányszámban eladott nem-szépirodalmi mű az Egyesült Államokban. A roppant időszerű, szertágazó témát feldolgozó és kategórikus megállapításokban sem szűkölködő könyv a közönségsiker mellett szakmai körökben is kedvező fogadtatásra talált, de néhány kemény kritikát is kapott, ezek közül is talán a legélesebbet John Gray, a London School of Economics professzora írta a The New York Review-ban.
Friedman a globalizációt 1492-ig, Amerika felfedezéséig vezeti vissza és három szakaszra bontja a folyamatot. Az első 1492-től körülbelül 1800-ig tartott, ebben a periódusban az államok kiépítették a kereskedelmi kapcsolatokat Amerikával és az időszakot a katonai expanzió, az állati erő és a szélenergia használata jellemezte. A második szakaszban, 1800-tól 2000-ig a globális integráció hajtóerejét a multinacionális vállalatok, a gőzgépek és a vasutak képezték, míg a jelenlegi, harmadik fázisban a hajtóerő az egyén és a meghatározó technológia az optikai szálak világméretű hálózata.
Friedman alaptétele, hogy mindhárom fázisban a technológia játszik meghatározó szerepet, és a globalizáció voltaképpen a technológia mellékterméke. Ki is jelenti: "Technológiai determinista vagyok." Ebben a tekintetben, mint többen rámutatnak, Friedman eltér a közgazdászok körében uralkodó nézettől, miszerint a globalizáció elsősorban a dereguláció eredménye. Friedman sorra veszi a "világot kilapító" tényezőket, amelyek valamilyen módon mind összefüggenek az informatikával, és hozzájárultak ahhoz, hogy - ahogy egy indiai beszélgetőpartnere mondta neki - a játéktér kisimult, azaz a pálya nem lejt az egyik irányba, ez esélyek, a versenyfeltételek világméretekben kiegyenlítődtek.
Friedman a legnagyobb jelentőséget az internetnek tulajdonítja, amely lehetővé tette a szolgáltatás jellegű és tudásalapú munka kihelyezését fejlődő országokba, közöttük is elsősorban India és Kína szerepét hangsúlyozza. Nemkülönben döntő fontosságot tulajdonít Friedman az informatikai rendszerek szabványosításának és a nyílt forráskódoknak, ezek révén egész munkafolyamatok, majd komplett feladatok kihelyezése vált lehetővé olcsóbb bérű országokba. India és Kína így bekapcsolódott a globális folyamatokba és vevőként és lehetőségként óriási szerepük van, igaz fenyegetést is jelentenek, amellyel a "klasszikus" ipari országoknak a termelékenység növelésével szembe kell nézniük.
Ily módon világméretű függőségek alakulnak ki, de a kölcsönös függőséget Friedman éppenséggel pozitív fejleménynek látja, amennyiben világméretű kiegyenlítő hatása van, elősegíti a fejlődő országok felzárkózását, az érdekellentétek elsimítását és így egy békésebb világ létrejöttét. Friedman természetesen elismeri, hogy a világ imitt-amott még göröngyös, és sok ember kimarad az új technológia hozta jótéteményekből, de hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás kényszer, a nyugati országoknak kreativitással, rugalmassággal kell válaszolniuk a kihívásokra.
Bírálatának középpontjába John Gray éppen Friedman technológiai determinizmusát állítja, azt, hogy gondolatmenete szerint a technológiai haladás hajtja a gazdasági fejlődést és a gazdasági erők formálják a társadalmat. A politika és a kultúra másodlagos jelenségek, amelyek olykor késleltethetik ugyan az emberi fejlődést, de nem gátolhatják meg a technológiai haladást, a termelékenység növekedését. Ebben a tekintetben Gray párhuzamot von a neoliberális és a marxista gondolkodás között, hangsúlyozva azonban, hogy Marx felismerte a kapitalizmus anarchikus és önpusztító vonásait. Gray úgy véli, hogy - csakúgy, mint a korábbi globalizációs fázisokban - a folyamatot súlyos konfliktusok, az energia- és a nyersanyagforrásokért vívott harc és társadalmi lázongások fogják kísérni. A globális kapitalizmus XX. század végi diadalát két világháború és hidegháború előzte meg - írja.
Gray felveti, hogy Friedman nem kezeli súlyán a nacionalizmust, és amely szerinte a 19. században és a 20. század elején a kapitalizmus gyors fejlődésének hajtóereje volt, és rámutat, hogy a globalizáció nem szükségképpen vezet el szabad piachoz vagy liberális demokráciához és a nemzetközi hatalmi viszonyok kiegyenlítődéséhez sem. Ellenkezőleg - írja -, a globalizáció új nagyhatalmakat szül, s Kína és India nem is tagadja, hogy szuperhatalommá óhajt válni. Gray utal még rá, hogy sajátos módon a globalizációval szembeni nacionalista jellegű ellenállás inkább a fejlettebb országokra (Franciaország, Hollandia vagy akár az Egyesült Államok) jellemző, nem pedig a feltörekvő államokra.
Konklúziója, hogy a globalizáció okozta problémák nem oldhatók meg egy vállalat talpra állításának mintájára, az államokat - szemben a csődbement cégekkel - nem lehet felszámolni, és a globalizáció forradalmi változás ugyan, de egyszersmind a múlt konfliktusainak továbbhordozója.
