Gyurkity Péter

Gates óvatosan kritizálja Kínát

A Microsoft első embere a kínai elnök látogatása során óvatos kritikával élt ázsiai óriás politikájával szemben, ám kihangsúlyozta a két fél előtt álló lehetőségeket, és az együttműködés kölcsönös előnyeit.

A Hu Jintao elnök vezette delegáció az elmúlt két napban a Microsoft redmondi központjában és a Bill Gates otthonában is megfordult, utóbbi helyen 600 fős vacsorán vettek részt. Gates üdvözölte vendégeit, és kiemelte az ország előtt álló óriási lehetőségeket, amelyekből a Microsoft természetesen partnerként igyekszik kivenni a részét. A szoftvercég elnöke finom kritikával élt, ám a hangsúly ezúttal is az együttműködésen volt.

"Az internet-alapú gazdaság érája új kihívások elé állít minket. Hiszem, hogy az ágazat szereplőinek és a kormányzatoknak minden eddiginél szorosabban együtt kell működniük az internetezők személyi jogainak és biztonságának megőrzése érdekében, és a jogos kormányzati félelmek figyelembe vétele mellett biztosítanunk kell az információáramlást" - fogalmazott Gates üdvözlőbeszédében, amelyet kritikának és támogatásnak egyaránt értelmezhetünk. Elemzők szerint a világ leggazdagabb embere ezzel az emberi jogok tiszteletben tartására hívta fel látogatóinak figyelmét, és egyben megpendítette az együttműködés előnyeit.


Hu Jintao, Steve Ballmer és Bill Gates

A Microsoft részéről nem kívánták részletezni az elmondottak mögött meghúzódó gondolatot, ám Gary Locke, Washington állam korábbi kormányzója és a kínai külügyminisztérium szóvivője egyaránt leszögezték, hogy az emberi jogok kérdése nem merült fel Jintao kétnapos Seattle környéki látogatása során. A szoftvercég inkább a kalózkodás visszaszorítására, az ágazati együttműködésre koncentrált, és a kínai elnök biztosította vendéglátóját, hogy hatékonyabb ellenlépéseket terveznek ezen a téren.

Ezekre szükségük is lesz, hiszen az országot - az orosz szomszéd mellett - még mindig a kalózok paradicsomának tartják. Jintao elnök látogatásának második felében egyéb fontos partnerekkel és Bush elnökkel is találkozik Washingtonban és a Yale Egyetemen. Az ázsiai térséget illetően a vizitek egyébként kétoldalúak, hiszen Gates ezen a hétvégén látogat el Vietnamba, ahol az Intel is újabb beruházásokra - egy új üzem felépítésére - szánta el magát. A szoftvercég elnöke ágazati kérdésekről tájékozódik a 83 milliós országban.

Hu Jintao államelnöki tisztségében most látogatott el először az Egyesült Államokba. Tulajdonképpen már tavaly szeptemberben sort akartak keríteni rá, de azt a Katrina hurrikán miatt elhalasztották. Kínai elnök utoljára 1997-ben járt az Egyesült Államokban Csiang Cö-min személyében. Kína gazdaságának a súlya akkor a mainak csak a felét tette ki. Az amerikai kereskedelmi deficit Kínával szemben mára elérte a 200 milliárd dollárt. Az Egyesült Államok kimondatlanul már-már stratégiai partnerként kezeli Kínát, erre utal, hogy igényt tart az együttműködésére az észak-koreai és iráni nukleáris ambíciók megállításában, mint ahogy a globális gazdaság stabilizálásában is, miközben a washingtoni kongresszusban erőteljes kétségeket táplálnak a pragmatista megközelítéssel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • risp #29
    Legalább hosszabb mint sárga.
  • risp #28
    Egy gépen vagy játszol, vagy szerver.
  • fawcet #27
    Tök mindegy hogy mivel szorítják vissza, de amíg Linuxnak nincs normális játék háttere addig nehezebben hódít. Inkább szerverek terén van nagyon oda.
  • strogg #26
    nem tudom mennyire fog vigyorogni, ha egy országban ahol éhbérért dolgoznak, majd linuxal szorítják vissza a kalózkodást. (RedFlag elterjedtség már állítólag 30% felett van kínában. Ismétlem: Állítólag :)
  • MetaMórfózis #25
    Hamarosan? (k. rég)
    #8: Ez kegyetlen durva, szétröhögtem a belem:D
  • Visor #24
    Ez a vörös nyakkendő Ballmeren. Nyaljon csak be a kommunistáknak.
  • Visor #23
    De laza!
  • Macc #22
    Ja es mar regota a nagyvallalatok iranyitjak a politikat, ha nem vettetek volna eszre!
  • Macc #21
    gepen=kepen...
  • Macc #20
    Ballmer csucs ezen a gepen. Olyan, mint egy tebolyult orult, aki hatalmas erofeszitesek aran nem kezd el ugralni-tancolni-uvoltozni:) Kicsit emlekeztet a Man in Black-bol arra a csotanyfaszira...