Dojcsák Dániel

Bolondos Intel Centrino DUO

"Zöld erdőben vótam, ezerig számótam, Ha centrinóm vóna, gyorsabban számóna" - Ezekkel a szavakkal fejezték be az Intel magyarországi prominensei a Centrino Duo hazai bemutatójának rendhagyó prezentációját. A kötelező program után szerkesztőségünk Gacsal Józsefet faggatta az új termékkel és az elhangzott prezentációkkal kapcsolatban.

A gyártó szerint az Intel Centrino Duo a személyi szórakoztatás és az üzleti információ felhasználása terén is új utakat nyit meg, hiszen a kétmagos technológia régén az alkalmazások gyorsabban reagálhatnak és gördülékenyebben kapcsolódnak egymáshoz. A Művészetek Palotájában rendezett bemutató ünnepségen viszont meglepő módon nem traktálták a jelenlévőket unalmas információkkal, helyette kissé erőltetett, ámde az öltönyös réteg számára mégis vicces módon próbálták bemutatni az új jövevényt.

Előadták szlengesen is, vazze. És rendszergazdásan is, amikor szóba került, hogy "az Intel Smart Cache shared L2 segítségével a full cache hozzáférhető akkor is ha csak az egyik core aktív, ezen kívül minimalizálja a buss trafficot, valamint a cache komplexitásának a redukálásával a powert is saveli." Ha nem lett volna elég, akkor egy székely viccbe is beágyazták a sztorit. (Két székely megy a vonaton és beszélgetnek helyett: két székely megy két vonaton...) Illetve végül háziasszonyok számára is érthető módon festették fel a kétmagosság előnyeit, miszerint ez olyan, mintha két szakács két tűzhelyen sütne két serpenyőben palacsintát, de egy helyről veszik a lisztet. Erőltetett volt, de még mindig nagyobb sikere volt, mint az ezt követő DJ show-nak, amit lehet, hogy direkt azért illesztettek a programba, hogy kizavarjanak vele mindenkit a teremből.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A lényeg persze nem ebben volt. A fogadás helyszínén a vendégek megvizsgálhatták a notebook gyártók legújabb eresztéseit, a kétmagos mobil Intel processzorokkal szerelt kis csodákat. Ezek az Albacomp, Lenovo, HP, Fujitsu-Siemens, Dell és az Acer kínálatában már a boltok polcain is jelen vannak, persze csillagászati árakon. A bemutató a parasztvakítás kategóriába süllyedt azáltal, hogy a laptopok egy normál XP desktopon kívül nem sok mindent kínáltak, teljesítménytesztekről pedig szó sem volt, ráadásul némelyik cég korábbi egymagos CPU-s modellt rakott ki az asztalra.

Gacsal Józseffel folytatott beszélgetésünkből viszont kiderült, hogy az év végére már az ilyen processzorok komolyabb elterjedtségre számítanak. Mivel a konkurenciával való versenyben az előző évben megbotlottak kicsit, ezért örömmel nyugtázzák, hogy most egy sikeres lépést tudnak tenni, ráadásul olyan terméket vezetnek be, ami egy az egyben leváltja majd a korábbi processzorokat. Érdekes információ, hogy a sokáig csúcskategóriás P4 átvette a Celeron helyét, nyilván amiatt, hogy már elérhető áron hozzáférhető.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ráadásul a négymagos processzorokkal való fejlesztések jobb ütemben haladtak, mint gondolták, így már fél éven belül az is piacra kerül, ami véleménye szerint újra a versenytársak elé röpíti az Intelt. A tervek szerint év végére a gyártósorok teljesen átállnak majd a többmagos CPU-kra és csak speciális igények miatt marad meg a Pentiumok gyártása, mint ahogyan mind a mai napig gyártanak még 286-os vagy Pentium 1-es processzorokat is, amiket például a bankjegykiadó automatákba szerelnek be.

A prezentációban a székelyes vonatos slide-ok végén szintén viccnek szánva bevágtak néhány vonatszerencsétlenségről készült fotót, amivel azt prezentálták, hogy a versenytársak is próbálkoznak, de más eredménnyel, mint ők. Kérdésünkre Gacsal József elmondta, hogy ez nem az AMD X2-nek szól, sőt mindenki találgasson kedvére, hiszen az IBM és a Sun már régen gyárt ilyen processzorokat, ez csupán vicc volt. Szerencsére azzal kapcsolatban is megnyugtató választ adott, hogy nem kívánják az idétlen bemutató prezentációt komolyabb marketing kampánnyá varázsolni és a nagyközönség elé a megszokott módon vezetik majd be a terméket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HZsoli #18
    A 2.kép: ... én is kidőltem...
  • freeman07 #17
    2. kép: Az Intel.... gazdag multimédia experienciát nyújt az enhanszolt floating pointos műveleteknek köszönhetően. LOL
  • TommyC #16
    ez vicc....

    =)
  • DanyyX #15
  • Tiberius B #14
    Ez egyszerűen nem is tom minek nevezzem...amint elkezdtem olvasni majdnem ledőltem a székről
  • M2 #13
    "szinte köze sincs a kiíráshoz"

    Igazatok van, mondom mint teljesen kívülálló.
  • aDannyBoy #12
    de a dell lapi jó volt :)
  • roliika #11
    "áadásul némelyik cég korábbi egymagos CPU-s modellt rakott ki az asztalra. " Kérném megnevezni! Tőlük nem veszek SEMMIT! :D
  • viizo #10
    Duality In Art

    Nézzétek meg ezt a linket, pályázatot hirdetett az Intel a "kettősség" kifejezéséről a digitális művészetekben. Ajánlom figyelmetekbe a pályaműveket és a győzteseket.

    Aki nevezett pályaművekkel (köztük én is), azok nagy része rettentő csalódott a végeredményt illetően, ugyanis hihetetlen bundagyanús az egész és olyan művek nyertek, amiknek szinte köze sincs a kiíráshoz.

    Ennyit a "nagy" intelről.
    Menjenek a jó fenébe.
  • scooterbr #9
    Még jóhogy általánoságban beszéltem. Erre egyből kövezik az embert.