Napi Online

Robbanás az online bankolásban

Tavaly jelentősen megugrott a banki ügyfelek körében az online tranzakciós lehetőségek használata, és egyre népszerűbbek a kedvezményes feltételekkel kínált e-számlák.

A CIB Banknál és a Citibanknál ma már csak mintegy tíz százalékra tehető a fiókban lebonyolított tranzakciók aránya. A CIB-nél jelenleg minden hatodik lakossági ügyfél netbanki felhasználó. Az OTP Bank Rt. elektronikus szolgáltatásaira (ebbe beletartozik például a telebank is) szerződöttek száma mára meghaladja az egymilliót, azaz itt a lakossági folyószámlával rendelkező ügyfelek egyharmada rendelkezik OTPdirekt megállapodással. Az igénybevételi dinamika - tudtuk meg a pénzintézetnél - jelentősen nőtt az elmúlt évben, míg ugyanis a bank szakemberei 2004-ben 15 százalékos növekedést érzékeltek, tavaly már 31 százalékos volt a bővülés. A mobiltelefonos szolgáltatást igénybe vevők száma egyenesen megkétszereződött az előző évihez képest.

Még nagyobb megugrást tapasztaltak az Ersténél (a számok értékelésénél persze nem árt figyelembe venni a kiinduló adatot, ugyanis minél nagyobb, annál nehezebb látványos dinamikát felmutatni). Itt a 2005. január és december közötti időszakban a telebankon keresztül indított eseti megbízások száma 160 százalékkal, a netbanki tranzakcióké pedig 260 százalékkal emelkedett. Az MKB Banknál az eseti átutalások mintegy felét már a hálón indítják a magánszemély ügyfelek (a vállalatoknál ez az arány 75 százalékra rúg).

A Budapest Banknál (BB) a magánügyfelek közel kétharmada még mindig "tradicionális", vagyis kifejezetten igényli a személyes kapcsolatot. Közülük sokan - mondták el a pénzintézetnél - legfeljebb a telefonos ügyintézés irányába terelhetők. Tranzakció azonban ennél a pénzintézetnél egyelőre csak mobiltelefonon keresztül indítható (a telebankos ügyintézés igénylésre, információszerzésre és adatok módosítására korlátozódik). A BB így is a GKI által 2005-ös harmadik negyedévi adatok alapján publikált bankszektorbeli internetes penetrációs adatainak közel kétszeresét mutathatja fel - tájékoztatták lapunkat. Az itt netezők (a teljes lakossági ügyfélállományon belüli) 23 százalékos tábora sokkal aktívabb, mint az átlagos, bankfiókot preferáló ügyfél. A tranzakciók több mint 50 százalékát ugyanis ez a csoport generálja. Nem véletlen tehát, hogy a bank stratégiájában a távbankolást fejlesztő kezdeményezések - az internetbank és mobilbank - kiemelt szerepet kapnak.

Az elektronikus fejlesztések terén egyébként nincs okuk szégyenkezni a takarékszövetkezeteknek sem. A takarékszövetkezetek számítógépes ügyviteli környezete - mondta el lapunk kérdésére M. Tóth László, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) főtitkára - folyamatosan alkalmazkodik ügyfeleik igényeihez. Az internetes bankoláshoz szükséges szoftvercsomag itt is egyre szélesebb körben terjed. Jellemző azonban, hogy a korszerű szolgáltatásokat túlnyomórészt a városi - ezek közül is a nagyobb városokban, megyeszékhelyeken, Budapesten lévő - fiókok ügyfelei veszik igénybe. Ezzel együtt az interneten, illetve egyéb elektronikus csatornán fogadott megbízások aránya már az integrációban is eléri a 30 százalékot.

Majdnem ennek kétszeresét (56,9 százalék) mutathat fel ezen a téren a Volksbank. Az osztrák, szövetkezeti jellegű háttérrel rendelkező pénzintézetnél a számlanyitásokhoz viszonyítva 112 százalékos az elektronikus terméket igénybe vevők száma (tehát nemcsak az újonnan számlát nyitók preferálják az online ügyintézést, a régebbi ügyfelek is folyamatosan állnak át erre a megoldásra). A megugrás a Volksbanknál (más pénzintézetekhez hasonlóan) nyilvánvalóan az online-számlacsomagok megjelenésének köszönhető. A pénzintézet három-három magán- és vállalkozói (e-asy, e-conomy és e-xpert elnevezésű) konstrukciót indított el. A csomagokat eddig 2300 lakossági és 450 céges ügyfél nyitotta meg.

A CIB 2004 novemberében vezette be online-számlacsomagját, az ehhez kapcsolódó igénylések száma azóta is folyamatosan nő. A megoldás népszerűségét magyarázhatja, hogy itt a netbanki átutalás és a csoportos beszedési megbízások teljesítése is korlátlan számban díjmentes, miközben a rendszeres jövedelemátutalással és megbízási szerződésekkel rendelkezőknek a számla fenntartása mindössze 99 forintba kerül havonta. Az ügyfelek költségérzékenységét jól mutatja, hogy az online-számlacsomagot nyitóknak csak töredéke veszi igénybe a fiókot, sőt a CIB24 Call Centert is csak elenyésző számban használják.

Az OTP Bank 2000 decemberében, a piacon az elsők között vezetett be ilyen csomagot. Az ezt használók száma mára már meghaladja a 64 ezret. A számlacsomaggal rendelkezőket - mint a banknál elmondták - nagyobb fokú aktivitás, technikai nyitottság jellemzi. A spórolás itt sem elhanyagolható szempont, hiszen a csomagon belül díjmentes az összes e-szolgáltatás, a számlakontroll-üzenetek, havi négy ATM-készpénzfelvétel. Ingyenesek továbbá az elektronikus úton indított átutalások is.

Az Erste Bank kétféle elektronikus számlacsomagot (a "normál" ügyfeleknek és a diákoknak szólót) is kínál ügyfeleinek. Ezeknél a listaárhoz képest kedvezőbb az elektronikus (telebankon és netbankon keresztül indított) tranzakciók díja és a havi díj is. Az Erstével kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a hazai pénzintézetek közül elsőként indította el egyedülálló, hírportálhoz kapcsolódó online szolgáltatását [origo] klikkbank néven. Itt lehetőség van lakossági és mikrovállalati számlacsomag nyitására, betételhelyezésre, sőt személyi kölcsön felvételére és befektetési alapok jegyeinek vásárlására is. Az [origo] klikkbank számlával rendelkező ügyfelek klikkbankon keresztül indított eseti átutalási megbízásai díjmentesek.

Létezik még online-csomag a K&H Banknál és a takarékszövetkezeteknél is. Az MKB Bank ugyan ma még nem kínál ilyen konstrukciót, de - mint az e-banking vezetőjétől, Gát Tamástól megtudtuk - indítását még erre az évre tervezik. A BB-nél úgy látják, hogy nincs értelme külön elektronikus számlacsomag létrehozásának, mert ezt a lehetőséget mindenkinek általánosan elérhetővé kell tenni. Piackutatásaik szerint az ügyfelek nem valamiféle speciális konstrukciót igényelnek, sokkal inkább a tranzakciókhoz kapcsolódóan szeretnének választani a rendelkezésre álló szolgáltatási csatornák közül.

Tavaly az előző évihez képest a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint másfélszeresére nőtt az úgynevezett virtuális kártyák száma. Ilyen - öt hazai bank által kínált - plasztik 69 ezer volt forgalomban 2005 végén. A fizikai elfogadóhelyek mellett három hitelintézet internetes kereskedők szervezésével is foglalkozik. Ezek száma Visa- és MasterCard-kártyák esetében 542, JCB-kártyáknál mindössze húsz. A postai, telefonos megrendeléseket elfogadó kereskedők szervezésében szintén három bank érdekelt. A teljes kártyás fizetési forgalmon belül még mindig elmarad az egy százaléktól az internetes POS-berendezéseken és az imprinteren lebonyolított fizetések részaránya.

Darabszámát tekintve viszont közel másfél millióval nőtt, és a teljes hazai forgalmon belül 4 százalékra emelkedett az ATM-es mobiltelefon-feltöltések aránya. Száz bankjegykiadóban végzett műveletből hat mobiltelefon-feltöltés volt. Több bank nem nevezi e-csomagnak, de mégis kínál kifejezetten az elektronikus csatornák kedvelőinek szóló megoldást. Például a Raiffeisen Lendület számos díjmentes tranzakciót, szolgáltatást tartalmaz. Nem tesz megkülönböztetést a Citibank és a Budapest Bank sem, de minden meglévő díjcsomagban itt is a legalacsonyabb tranzakciós díjakkal ösztönözik az elektronikus megoldások használatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • oldboy #7
    Az OTP netbankja a kiegészitett mobiltelefonos engedélyezési eljárással szerintem tökéletesen biztonságos és gyors. Nagyon OK.
  • thomyka #6
    Nekem meg a K&H-nál van lakossági e-bank hozzáférésem, és nagyon meg vagyok elégedve vele. Az egyszer használatos sms-ben kapott jelszó a belépéshez nagyban növeli a biztonságérzetet bennem.
  • mad mind #5
    Nekem csak egy bajom van az OTP netbankjával, hogy pár hete az átalakítások óta a belépés nehézkes.
  • Griphons #4
    Sokan szidják, de én tökéletesen elégedett vagyok az OTP-vel. Gyakorlatilag minden számlámat online átutalással rendezem. Nagyon kényelmes, és sztem biztonságos is.
  • FecaA #3
    2 napja van elektronikus számlacsomagom otp-nél, vagyis tegnap előtt jött meg a kártya is...
  • Encore #2
    Ugyanilyen pozitív véleménnyel vagyok az Erste bank elektronikus számlacsomagról.
  • echo #1
    CIB-es vagyok csak ajánlani tudom. Szuper a netbank és a telefonos 24 órás support is. Hihetetlen, hogy soha sem kell várni egyáltalán!!