Napi Online

Jönnek a szupernotebookok

Bővíteniük kell a gyártóknak hordozható számítógépeik tudását, hogy tartani tudják a lépést konkurenseikkel az egyre telítettebbé váló piacon.

Egészen a legutóbbi időkig elkerülte a PC-gyártásra jellemező profitrátagyilkos verseny a notebookok piacát, ám a dél-koreai, kínai és tajvani cégek megjelenése itt is lefelé nyomja az árakat. Az ágazat legjelentősebb szereplői technológiai fejlesztésekkel próbálnak reagálni az erősödő versenyre - írja a Financial Times. Részben már a piacon, részben kísérleti stádiumban vannak újításaik.

Egy modern hordozható számítógépnek olyannak kell lennie, mint egy fogyasztói elektronikai terméknek. Jó, ha ez már a dizájnban is megnyilvánul, ennek megfelelően terjednek például a fekete-ezüst komputerházak. A japán Toshiba egyik legújabb gépe emellett egyetlen gombnyomással átalakítható tévévé, egy továbbival pedig dvd-lejátszóvá. Ezt a két funkciót Linux operációs rendszer szolgálja ki, amelynek köszönhetően bármelyik funkciójú beindítása mindössze hét másodpercet vesz igénybe.

Egy további komputerváltozat strapabírását oly módon demonstrálta a cég egyik szakembere, hogy miközben egy mozifilm képei futottak a képernyőn, egyszerűen "kitépte" a merevlemezes meghajtót a berendezésből. Semmi sem történt, ugyanis a notebookot két párhuzamosan működő winchesterrel látták el, így az egyik kiesésekor a másik zavartalanul folytatta az éppen futó feladat megoldását. Végül egy további már kapható modellbe kukkolók elleni védelmet építettek be. A felhasználó szemből nézve mindent jól lát a lapos képernyőn, ám egy mellette ülő már csak egy sakktáblát láthat, ha megpróbál belenézni az éppen futó programba. (Más módszert kell találnia tehát annak, aki így akar üzleti titkokhoz vagy ingyen szórakozáshoz, információkhoz jutni.)

A jövő azonban még szuperebb notebookokat hoz. A japánok több újítással is kísérleteznek. Az első a nagy sebességű vezeték nélküli technológiák integrálása a hordozható komputerekbe. Az egy gigabit/másodperces átvitellel nyomtatókhoz, hálózati végpontokhoz, kivetítőkhöz lehet dokkolni a gépeket anélkül, hogy vezetékekkel kellene bajlódni. Dolgoznak a kutatók a beszédfelismerésen is, illetve ami még ennél is érdekesebbnek tűnik, az úgynevezett háromdimenziós mozgásérzékelőn. Ez utóbbi feladata az egér és részben a billentyűzet helyettesítése lesz. A felhasználó úgy mozgathatja a hagyományos kurzort, hogy az ujjával - nem érintve a képernyőt - rámutat egy pontra, majd kezével mintegy tovahúzza azt a "levegőben". Ez a technológia extra processzorteljesítményt igényel, amelyet dupla chipes hardverrel oldhatnak meg.

A Toshiba emellett be kívánja vezetni notebookjainál az IBM, a Sony és az ő együttműködésével a Sony PlayStation 3 videojáték-konzoljához kifejlesztett, Cell nevű mikrochipet is, esetlegesen együtt egy "hagyományos" Intel-processzorral. További fejlődési irány az új dvd-szabányok, a hd-dvd, illetve a kék lézerek (Blue-ray), azaz a jelenleginél sokkal nagyobb kapacitású lemezek leolvasására képes lejátszók integrálása a notebookokba.

A japán Toshiba húsz éve gyárt hordozható számítógépeket. Az International Data Corp. informatikai piackutató szerint jelenleg még a világ harmadik legnagyobb notebookforgalmazója, ám ott liheg a nyakán - különösen Európában - a dél-koreai Acer. A cégnek nincs olyan széles üzleti ügyfélköre, mint az egyéb it-szolgáltatásokat is kínáló Hewlett-Packardnak vagy az IBM-nek, amelyek így meglévő vevőiknek kínálhatnak hordozható gépeket, ezért inkább a magánfogyasztókat célozza meg notebookjaival. A társaság hagyományosan Intel-partner, de a jövőben a nagy rivális AMD processzorait is használni kívánják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!