Berta Sándor

Bill Gates - néha átok a gazdagság?

A Microsoft társalapítója egy lisszaboni rendezvényen szólalt fel és itt fakadt ki, mert elmondása szerint az amerikai adóhivatal egész egyszerűen képtelen megoldani, hogy kiszámítsa, mennyi a vagyona, illetve hogy azután mennyi adót is kellene fizetnie.

"Állandóan felszólításokat és leveleket küldözgetnek nekem, mondván nem fizettem be valamilyen összeget. Pedig csak szét kellene nézniük, a befizetési bizonylatok ott vannak valamelyik számítógépben" - nyilatkozta a portugál fővárosban a világ leggazdagabb embere. Gates elmondta azt is, hogy a vagyona, illetve az adóügyek akkora problémát okoznak az amerikai adóhivatalnak, hogy egy különlegesen nagyteljesítményű számítógépet kellett emiatt üzembe állítani. Ennek oka, hogy a többi számítógép nem bírta feldolgozni a vagyonáról szóló kimutatásokat.


Gates az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval találkozott

A Forbes amerikai gazdasági-pénzügyi magazin rendszeresen elkészíti a leggazdagabb amerikai emberek a rangsorát, amelyen most már több éve a Microsoft társalapítója áll az első helyen. A szakember magánvagyonát 47 milliárd dollárra becsülik. Fontos megjegyezni, hogy egyben ő a világ legnagyobb adományozója is: a Bill & Melinda Gates jótékonysági alapítvány 29 milliárd dollárból gazdálkodhat, ezzel ez a szervezet jelenleg a világ legnagyobb jótékonysági intézménye.

Bill Gates persze nem véletlenül tartózkodott Lisszabonban, ugyanis a portugál elnök a szegénység és a betegségek elleni harcban végzett munkájának elismeréseképpen az ország legnagyobb kitüntetésével, a Henrik Infáns Renddel tüntette ki. A vezetőt informatikai miniszterünk, Kovács Kálmán is elkapta pár pillanatra, ő az internetirányítási központ Magyarországra helyezéséért lobbizott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pbanfa #55
    "...egy különlegesen nagyteljesítményű számítógépet kellett emiatt üzembe állítani. Ennek oka, hogy a többi számítógép nem bírta feldolgozni a vagyonáról szóló kimutatásokat..."

    Persze, hogy nem ment, mert biztos, hogy windows alapú program futott a gépen! :-)

    Viccet félretéve. Legközelebb mi jön, hogy az amerikai adóhivatal a NASA-hoz fordult technikai segítségért? Ne akarja senki bemagyarázni nekem, hogy egy számítógép nem birja feldolgozni Gates adatait. Ez baromság!!!

    Zárszóként csak annyit:
    In a world without walls and fences, we don't need windows and gates!
  • BiroAndras #54
    "Különben ami Bill adóproblémáit illeti, az nem csak nálla van így, mindenki többé kevésbé nem megfelelő adót fizet, csak persze amikor normálisabb összegekről van szó akkor az nem annyira szembetűnő."

    No igen, az előző cégemnél amikor az egyik igazgató nyugdíjba ment, és megkapta a végkielégítését, meg eladta a részvényeit, akkor az APEH programja is összeomlott. Pedig dollárba átszámolva nevetséges összeg volt.
  • BiroAndras #53
    "Csak az a probléma, hogy 386-osok idején még tudtak programozni."

    Ma is tudnak ugyanannyian. Csak ma sokkal többen próbálkoznak.

    "A mai agyonobjektumozott elszámoló-szoftverek már csak ilyenek."

    Egy normális könyvelő proginál a munka lényegét egy SQL szerver végzi.

    "A nyúltelepem teljes vezérlését egy 286-os gép látja el, az etető-itató rendszertől kezdve a világítás-fűtésig. Évek óta stabilan megy, egyszer sem kellett újraindítani hiba következtében,
    legfeljebb olyan alkalmakkor, amikor bővítettem az általam Pascal-ban írt szoftveremet...
    Egy másik, 486-os géppel a vérvonal nyilvántartását és a könyveléseket csinálom,
    természetesen arra is én írtam meg a programot..."

    Hát igen, ezek a feladatok mind óriási teljesítményt igényelhetnek...
    Képzeld, én még C16-ra is programoztam, de ez nem akadályoz meg abban, hogy egy X2 4400+ teljesítményét is kihasználjam.
  • NEXUS6 #52
    Jééé, értelmes hozzászólás!;))))

    Hát igen Marx elég tágan fogalmazta meg a kizsákmányolást. Ha elfogadjuk a kapitalizmus létjogosultságát, márpedig miért ne fogadnánk el, akkor azért annak a tőkésnek mégis csak meg kell engednünk némi profitot ugye, mert különben minek is csinálná az üzletet.

    A helyzet viszont sokkal összetettebb annál, mint írtál és szerintem nem is azok a lényeges szempontok.
    A nyugati országok gazdasága valójában marha szarul birkózik meg a globalizációval. Néhány százalékos fejlődést produkálnak miközben a társadalmi rétegek közötti olló szépen nyílik tovább.
    Azon kívül az USA hiperliberalizált gazdasága egyszer már 29-ben összeomlott (ennyit a liberális piac önszervező jellegéről) és csak az erős állami beavatkozás hozta helyre. Ez az állami beavatkozás a háború során tovább erősödött és a hidegháború alatt is tovább folytatódott. Érdekes látni viszont hogy a hidegháború után hiába csökkentek az állami kiadások ez valójában a gazdaságot stabilizáló és fejlődésre ösztönző egyik fontos tényező eltünését és nem extra források felszabadulását jelentette.

    Ha az angolszáz kapitalizmusba az Egyesült királyságot is beleérted, akkor még szarabb a helyzet ők az kb '50-es évekig a teljes gyarmatbirodalmukat elvesztették, és manapság már az EU vezető gazdaságaihoz képest szinte a 2. osztályba tartoznak.

    Az USA viszont viszonylag jól tartja magát, de mindez valójában egy spekulációs lufi. Addig amíg az emberek, a befektetők hisznek az amerikai gazdaságban addig odaviszik a pénzt, de ez bármikor megfordulhat, ugyan is az USA manapság szinte semmi kézzelfogahtót nem állít elő. Persze ott a sok szolgáltatás és sok országnak az is megéri hogy szinte hitelbe adja az áruit, csak hogy a saját gazdaságát fenntartsa. Az amerikai hitelképesség még manapság is sokat ér, annak ellenére, hogy hipernagyságú államháztartási hiányt hoztak össze az utóbbi években, és volt egy bár nagyon dúrva könyvelési csalásos esetük is.
    Amúgy könnyű úgy hatalmas mennyiségű kisvállakozást fenntartani, hogy ott gyak az ehhez kapcsolódó költségek töredéke annak, ami nálunk is terheli ezeket a vállalkozásokat. Miért? Mert ott töredék árú a benzin, kevesebb az adó stb. Na de nincs is általános társadalom/eü biztosítás. Meg pl lehet hisztizni az illegális bevándorlók miatt, de azért csak milliószámra lógnak be délről és végeznek el feketén minden moslék munkát.

    Az emberek (külföldiek) tehát rengeteget hajlandók fizetni az amerikai álomért. Ha ezt nevezed liberális angolszász kapitalizmusnak, akkor tényleg működik. Csak nem attól ami az angolszász közgáz könyvekben is van.
  • BlackRose #51
    "Ajánlom olvasásra Marx Tőke című könyvét, manapság ugyan nem népszerű olvasmány, viszont sajnos egyre aktuálisabb."

    OK, az olvasmány, de ha valaki olvasná akkor semmi esetre sem szabad csak ezt a könyvet olvasni, ugyanis mellé kötelező pl. Adam Smith, Thomas Hobbes, Thomas Paine, (Karl Popper) meg még más nyugati szerzők műveit, mert ha csak Marx-ot olvassa az ember akkor biztos, hogy a világ legelferdítetebb képe jön a szeme elé, különössen most amikor a gazdaság nagyobbik része már szolgáltatásokból és áll és a tőke pedig szétszórva van emberek százmillióinak vagyonát képezve. Na mindegy, a fő dölög, hogy felejtsük el, az úgynevezett "igazságot", mert az biztos hogy a feneketlen tó fenekén rejlik... különben én jómagam a kapitalzmust tartom a legelfogadhatóbbnak a meglévő rendszerek közül, méghozzá azt az angolszász verzióját ahol az állam minimálissan avatkozik bele a dolgokba, de ahol a törvények viszonylag jók és praktikussak, a bürokrácia pedig minimális. Persze ez sem jó, de nem tudok tölle jobbat. Különben ha valakit érdekelne pl. az USA kapitalista kizsákmányoló rendszerének struktúrája...

    22 million businesses
    Out of this 17 million have no employees

    6 million has employees

    3.4 million has 1-4 employees (5.5 million employees)
    2+ million has 5-99 employees (35 million employees)
    85.000+ has 100-499 employees (16 million employees)

    tehát mint látjuk az emberek igen nagy része vagy saját cégében általában egymaga dolgozik, vagy családi cégekben, vagy kis és középvállalkozásoknál dolgoznak és itt nem igen képzelhető el a kizsákmányolás, persze nem kizárt, de elég ritkaság. Persze a foglalkoztatottak másik fele a nagy (multiknál) dolgozik, és ott van ez is meg az is, de ha az ember okossan tervez, takarékoskodik és nem engedi meg magának, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön akkor a kizsákmányolás nagyjából kizárt dolog. Más kérdés, hogy legtöbb ember nem elég inteligens és óvatos, hogy ezt megtegye, és persze ez az USA-ban vagy esetleg a fejlett világban van így, a világ többi részében kizsákmányolás van nagyjából mindenütt (többek között a felzárkózó országokban is mint pl. középeurópa), de az egyáltalán nem függ attól, hogy kapitalizmus, szocializmus, vagy x-izmus lenne aktuális, a szegénység az amiben rejlenek a gondok, a kapitalizmus sem szüntette meg a szegénységet, de viszonylag jól leszűkítette vagy esetleg átfogalmazta, mert pl. egy szegény amcsi az nem egyenlő egy szegény szomáliai-val, vagy albánnal, míg az első 10 éves autót vezet, nem jár nyaralni és gyerekeit állami iskolába küldi, a másiknak (szomália, albánia stb.) nincs betevő falatja. Tehát alapjából a kapitalizmus pozitív fejlődést hozott, persze lehet, hogy lehetett és lehetne ettől jobban is, de egyben biztosak lehetünk szocializmussal vagy kommunizmussal biztos nem. Ezért nagyon veszélyes dolog ha Marx-ot olvassuk a többi és speciál Adam Smith és Thomas Hobbes nélkül, de nem szabad elfelejteni a modernabb szerzőket sem, mert a világ és a tőke már közel sem olyan mint amilyen volt amikor ezek a szerzők alkottak.
  • NEXUS6 #50
    Figyusz ha a keresztapád dagadtra keresi magát, miközben a romániából származó ideiglenesen hazánkban tartozkodó kissebségiek, meg feketén, magukat halálradolgozva sem keresnek semmit (nem annyit hogy biztosítva legyen menkaerejük biológiai/társadalmi újratermelése), akkor a kersztapu is kizsákmányolja az alkalmazattokat. Persze ha nem akkor nem, ezt te tudod. Ennek viszont alapból semmi köze, ahhoz hogy valaki a rokonod, vagy hogy hány alkalmazottja van.

    Ajánlom olvasásra Marx Tőke című könyvét, manapság ugyan nem népszerű olvasmány, viszont sajnos egyre aktuálisabb.
  • NEXUS6 #49
    Eccerűen imádlak;)

    Csak tudnám min húztad így föl magad? Na mi az, dől az idol?

    Amiket kitaláltál rólam abból egy sem jött be. Szorri. ;(

    Amúgy elhiszed hogy a csóró nigger hogy utál mindenkit, aki fehér? Ajánlom pl Délafrikát, ott megtapasztalhatod a számkivetettek gyűlöletét.

    A szomszédokat sem utálom a feleségük miatt, és asszem Bilgéc is csak álmodik olyan NŐ-ről (a 47 mrd-ja mellett is), amilyen a barátnőm (te meg még csak nem is álmodhatsz). Szal ez sem jött be.
    Ezt a cafkát viszont nem felejtem el soha neked! Szal jegyezz fel nyugodtan az ellenségeid közé, és a hosszú és gondtalan életed biztosítása érdekében, ajánlom használd ki az internet nyújtotta anonimitást!!! >-(

    Ja és ha lehet többet ne szólj hozzám, én is így teszek!
  • vice #48
    "Annyi pénzért nem lehet megdolgozni, annyi pénzért csak másokat lehet dolgoztatni."

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Szóval keresztapám is egy rohadék, mert a vállalkozásában dolgoznak vagy 8-an, tehát nem ő dolgozik meg a vagyonáért, hanem dolgoztat.

    Gondolkozzál már és nőjj fel.
  • kerob #47
    Nagyon úgy néz ki, hogy itt mindenki hülye, csak te nem! Vagy tévedek?
  • Ronel #46
    Nexus egy igazi barom vagy :) vedd mar eszre magad :D hany eves vagy 12? kb . na jolvan, lazadj tovabb. de inkabb magadban mert ugy nem egeted az a primitiv fejedet...


    Pisz .