Napi Online

Hol a legolcsóbb a net?

Az Európai Unió tagországai közül Litvániában a legalacsonyabbak az internetes díjak, a legtöbbet pedig a görögöknek kell fizetniük, ha a világhálón akarnak böngészni - derül ki a finn kommunikációs minisztérium 2005-ös adatokra épülő felméréséből.

A litvánoknak átlagosan havi 14 eurójába kerül egy másodpercenként egy megabites adatforgalmat biztosító, szélessávú internetkapcsolat, míg az európai uniós átlag 37 euró, a sereghajtó görögök pedig 85 eurót kénytelenek ugyanezért a szolgáltatásért fizetni. Magyarország 35 eurós átlagos díjával a középmezőnyben foglal helyet: a 25 EU-tagállam közül ugyanis 12-ben olcsóbb az internetezés, Finnországban ugyanannyit kell érte fizetni, 11 tagországban pedig csak irigykedhetnek az előfizetők a magyar árakra.

A finn tanulmányból az is kiderül, hogy egy évvel korábban még 47 százalékkal drágább volt az átlagos internetdíj az EU-ban, az áresés a szakemberek szerint az élesedő verseny következménye. Az egyre csökkenő áraknak köszönhető az is, hogy egyes európai országok, mint például Hollandia, Dánia és Finnország, a világ legnagyobb internetpenetrációjával büszkélkedő országai között találhatóak - vélik a szakemberek. A világ legjobban lefedett országai közé tartozik a már említett európai államok mellett Hongkong, Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan és Izrael is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MeTaL #27
    hehe
  • haxoror #26
    Meg se próbálok úgy csinálni mintha érteném np
  • gregor #25
    Kedves 20-as!
    India Ázsiában található,igy értelemszerüen sose lesz EU tag,Afrika meg egy földrész!Hazánkban se a net drága,hanem az inmternet eléréséhez szükséges számitógép ára,olyan 122 ezer forint körül mozog!Ok pár 10 ezresért lehet kapni agyon használt P3-as gépeket,de mi van ha 2 hónap múlva dobhatod ki a kukába!Tehát használt gépet,nem érdemes venni!
  • Riddick #24
    Hol van ilyen net ilyen olcsón? én a 2 mbit ért 12 őt perkálok! Ha meg a feltölésed is ennyi akkor gyorsan vegyél egy xboxot azt csinálj hostot az xbcn! :D
  • Ma2ska #23
    Nyomorult csicska gyarmat vagyunk..pannon tigris ugrásra kész..csirkefogó gazember...
  • klastrom #22
    Szeretek itt élni.
    Majd felébredsz te is ne aggódj...
  • Tetsuo #21
    Hong Kong az nem ország.
  • haxoror #20
    De az indiai vagy afrikai nem EU tag, mi meg azok vagyunk mégis SOKKAL kevesebb a fizetés :(
  • Bozz #19
    Én meg jövő héten húzok is innen és vissza se jövök. Aztán majd megírom hány font is valójában a net.
  • fawcet #18
    Ez van. Magyarország középút a szegényég és gazdagság között. Én szeretek itt élni, nem mennék máshova csak több pénz miatt élni.
    Fizetésről beszéltek, de gondoljatok bele az indiai, afrikai minimálbérre. Ott még annyi vagyona sincs az embereknek.