Ingyenes szélessávú internethálózat lesz Párizsban?
Ambíciózus tervet ismertetett a francia főváros első embere. Az elképzelés szerint mind a magán emberek, mind a cégek számára ingyenesen használható, az egész várost lefedő nagy sávszélességű internethálózatot hoznának létre.
Az ötletet Bertrand Delanoe ismertette az új év alkalmából rendezett fogadásán. A politikus bejelentette azt is, hogy hamarosan kiírják a kivitelező személyéről döntő pályázatot. "Úgy gondolom, ez a program megfelelő módja lesz annak, hogy Párizst szolgáljuk és adózzunk a korszerűsége, a gazdasági dinamizmusa és a demokráciához való ragaszkodása előtt" - nyilatkozta Betrand Delanoe.
S hogy ki építheti majd meg a hálózatot? Ebben a kérdésben a párizsi közösségi tanács dönt majd. A cél a polgármester szerint egyértelmű: mind a kispénzűek, mind a cégek is ingyen juthassanak szélessávú internethozzáféréshez. A távolabbi tervek között szerepel az is, hogy ezt a rendszert használva bárki foghasson majd digitális televízióadásokat.
Hasonló terveket dédelgetett korábban az osztrák főváros, Bécs is. 2004 februárjában a bécsi városvezetés megbízást adott egy cégnek egy optikai hálózat kiépítésére. Azóta azonban semmit sem hallani a nagyszabású tervről, mintha hosszú évekre jegelték volna az elképzelést.
"nem a tényleges internetfelhasználók fogják majd fizetni, hanem a párizsi önkormányzat. Na és õk honnan kapják a bevételt? Az államtól."
Vagy esetleg a helyi adókból, ami ugye amúgy is az övék. És az ingyenes (vezetéknélküli) internetre rá lehet telepíteni olyan alkalmazásokat, amelyeket a nem-netezõk is tudnak használni.
" Az ilyenek a választások után mindig elfelejtik mit is ígértek. Olyan ez mintha idén a Demszky ingyen internetet ígérne nekünk ide Bp-re. Vajon ki hinne neki?"
Az hogy valami ingyen van olyan nincs. Max nem közvetlenül fizetsz érte, hanem áttételesen. Vagy helyetted áttételesen egy közösség fizeti meg helyetted a számlát.
Pl. ennél a párizsi eseténél nem a tényleges internetfelhasználók fogják majd fizetni, hanem a párizsi önkormányzat. Na és õk honnan kapják a bevételt? Az államtól. És az állam honnan kap bevételt? Az adófizetõktõl.
Ergo ebben az esetben a párizsi internetezõk számláját a francia adófizetõk fizetnék ki. Azok is akik még sosem használtak netet, meg azok is akik nem párizsban élnek. Hogy ez mennyire nem igazságos rendszer az szerintem elég nyílvánvaló.
Fölmerült itt a tömegközlekedés mint példa. Azért ott van egy igen komoly önrész amit az fizet meg aki ténylegesen használja a szolgáltatást, azzal hogy jegyet vagy bérletet vesz. És van még e mellett egy állami dotáció amit mindenki megfizet az adójával. De azért látni kell a tömegközlekedést a lakosság igen magas százaléka igénybe veszi, szóval ez a többség érdekeit érintõ állami támogatás.
Ha úgy vesszük franciáknál az internet rendszere ma is úgy mûködik mint a tömegközlekedés rendszere. A tényleges használók fizetnek egy igen jelentõs önrészt azzal hogy fizetnek a szolgáltatásért, az állam pedig dotálja még ezen cégeket hálózat fejlesztését annak érdekében hogy az internet nagyobb mértékben terjedhessen.
Na most ha ezt úgy megváltoztatják hogy nincs önrész és mindent az állam vállal magára az már közel sem olyan igazságos, fõleg akkor nem ha az internethasználók nem a többséget képviselik. Mert akkor a kisebbség egy luxus szolgáltatását fogja finanszírozni a többség. Ugye ez kvázi olyan lenne mintha idehaza ingyenessé válna a tömegközlekedés és minden számlát az állam fizetne meg a tényleges használók helyett. Ezt ugye az adók növelésével lehetne megoldani ami viszont már mindenkit érintene azt is aki nem tömegközlekedik.
Pl. budapesten van úgy 200ezer broadband netezõ. Ha most a fõváris önkormányzat a saját büdzséjébõl finanszírozná ezen emberek internet számláját és ezzel ingyenessé tenné az internetet az szerintem elég visszás helyzet lenne. Hisz a 2 milliós bp fizetné ezen 200 ezer ember netszámláját. És attól meg ingyenes lenne a net biztos hogy nõne a netezõk száma - ami egyben a önkormányzat által fizetett számla összegét is tovább növelné - de ez közel sem hozna magával 100%-os bp-i használatot. Mivel sokakat még ingyen sem érdekelne az internet, vagy nem lenne hozzá eszközük hogy használnák mert pl. nincs számítógépük.
Mellesleg még a végén egy mondat. Ugye ki mondta ezt az egészet? Politikus. Hiszünk nekik, fõleg ha csak arra megy ki az egész hogy újválasszák. Az ilyenek a választások után mindig elfelejtik mit is ígértek. Olyan ez mintha idén a Demszky ingyen internetet ígérne nekünk ide Bp-re. Vajon ki hinne neki?
Az internet nem más lefektetett optikai és rézkábelek, valamint ezeken adatot átvivõ aktív eszközök(routerel,switchek,DSLAM,CMTS,modemek,stb) és szerverek összessége. Szerintem ez mind csak úgy varázsütésre ött termett és csak úgy mûködik, sõt önmagától fejlõdik, a optikai kábelek csak úgy a földben teremnek, az aktív eszközök meg önmagukról lesznek egyre jobbak?
Az hogy az internetnek nincs tulajdonosa megint tévedés. Mi az internet? Különálló távközlési hálózatok összekapcsolt hálózata. A különálló távközlési hálózatok pedig mind rendelkeznek tulajdonossal. Az hogy ezek szerzõdnek egymással és összekapcsolják hálózataikat még nem teszi ingyenessé a dolgot.
Amikor te beírod a böngészõdbe azt hogy pl. www.cnn.com akkor az adat mire célbe ér és vissza hozzád igen csak hosszú kábelhálózaton halad végig. Közben rengeted aktív eszközt érintesz és szerverhez kapcsolódsz hozzá. Szerintem ezek csak úgy ingyen ott teremtek. Nem is felügyelik, fejleszti õket senki csak úgy maguktól mûködnek és fejlõdnek?
Amiért te fizetsz az a kapcsolódás és a tartalom. A tartalom lehet ingyen, de fizethetsz érte nem csak pénzben. Pl. ezt a szerepet töltik be a weboldalakon a bannerek és egyéb reklám tevékenységgel kapcsolatok dolgok. És persze vannak valódi fizetõs tartalmak is. A kapcsolódás viszont már pénzbe van.
Csakhogy a BKV-t egyetlen cég üzemelteti.
Az internetet a nemzetközi egyezmények tartják fenn, semmi más.
Csak aztán a szolgáltatók elérték, hogy perkálni lehessen érte...