Gyurkity Péter

Jól fogy a Nintendo DS

Gyártója szerint rekordgyorsasággal találnak gazdára a Nintendo DS konzolok: 13 hónap alatt egyedül Japánban 5 millió példány kelt el, amivel megelőzött minden eddigi elődöt és vetélytársat.

A vállalat bejelentette, hogy a szigetországban kevesebb, mint 13 hónap alatt 5 millió hordozható konzolt értékesítettek. Ezzel megelőzték a Game Boy Advance, valamint a Sony PlayStation 2 eredményét is, mivel ezeknél 14, illetve 17 hónap szükségeltetett az ötmilliós álomhatár eléréséhez. "A most ismertetett mutatók alapján a Nintendo Dual Screen Japánban elhódította a leggyorsabban terjedő konzolnak kijáró címet" - jelentette ki a Reutersnek Satoru Iwata, a Nintendo elnöke. Érdekes, hogy a Sony PSP-t nem említik, pedig ez áprilisban még előnyben volt riválisával szemben.

Elmondása szerint ehhez az eredményhez feltétlenül szükség volt azon vásárlók meghódítására, akik már felhagytak a rendszeres játékkal, illetve soha nem is vették igénybe a szórakozásnak ezt a formáját. Ennek érdekében fokozott figyelmet fordítottak a felnőtteknek, időseknek és nőknek szóló játékokra, vagyis fontos célpontként jelölték meg a korábban elhanyagolt, mellőzött társadalmi csoportokat. Példaként említik a Nintendogs című játékot, amely több helyen a játékgéppel együtt kerül forgalomba, és már több mint egymilliós példányszámban kelt el. Ez utóbbiban virtuális háziállatainkkal foglalatoskodhatunk, ami mindenkinek kellemes időtöltés.

A hordozható konzol sikere minden bizonnyal nagy elégedettséggel tölti el a cég vezetését, hiszen legutóbb nem éppen fényes eredményekről voltak kénytelenek beszámolni. Az indoklás szerint a romló mutatók GameCube gyatra eladási adataival, illetve a következő generációs Revolution fejlesztési költségeivel magyarázhatók, amelyet csak tetézett a Nintendo DS kényszerű árcsökkenése.

Kifejezetten a DS-tulajdonosoknak kíván kedveskedni a vállalat az új Wi-Fi-alapú, vezeték nélküli online játékszolgáltatással, amely a bemutatást követő három hét alatt már 200 ezer taggal büszkélkedhetett - a tengerentúlon ez már a McDonald's éttermekben is elérhető. Európában március óta kapható a készülék, ára itt is több alkalommal csökkent, legutóbb októberben, amikor már csak 129 euróba került. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy kiélezett küzdelmet folytat a Sony hasonló készülékével, a PSP-vel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Super Mario #25
    És ez így van jól!
  • NEXUS6 #24
    Bizonyos szemszögből igazad van! Ha átnézed az utóbbi 30 év szórakoztató elektronikai fejlesztéseit, akkor a következő ciklusosságot lehet látni.

    1 Kiadnak valami konzolt, mint könnyen kezelhető játékgépet.
    2 Jön valami könnyen fejleszthető/bővíthető/multifunkciós új eszköz: számítógép (vagy jelen esetbena teló)
    3 Egyszercsak eszébe jut valakinek, hogy az új eszközbe bele lehet építeni a konzol specializált játékhardwerét. Illetve a konzolt is teleaggatják kiegészítőkkel, billentyű drájverek, kamerák, meg amit akartok, hogy úgy nézzen ki mint egy univerzális eszköz.
    4 Az emberek rájönnek, hogy az öszvér megoldások nem olyan jók mint azt először gondolták, és a konzolosok, meg a számítógépesek is elvonulnak egy időre a saját kis világukba.
    Majd kezdődik minden elölről;)

    Szerintem a világ most tart a 3 fázis végénél. Viszont mindegyik fázisnál más a menő, másból lehet nagy üzletet csinálni, és mást is érdemes megvenni.
  • fflx #23
    azert en nem szeretnek ekkora telefont

    (nemtudni miert, de idorol idore elojonnek ezek a pakoljunk mindent bele a telefonba maniak)

    aztan meg megbuknak lsd. nokia engedzs

    mert ugye ha telefon akkor legyen pici, meg konnyu, de ez aztan meg uti a tobbit, mert ha kezi konzol, akkor azert a kijelzo legyen minel nagyobb. szoval szerintem a telefon az telefonalasra valo es nem normalis jatekokra, meg netezesre.
  • NEXUS6 #22
    Nem akarok nagyon kekeckedni, de egy jobb mobiltelcsi már most tud annyit, mint a DS és sajna a PSP-t is 1-2 éven belül utolérik.

    A Nokia kézikonzolának is ez lett a veszte.

    Persze az érintő képernyő király, de nekem akkor is csak 2 kezem van. Amiből az egyikkel kapaszkodom a buszon;)
  • Caine #21
    Nagyon jó kis gép a DS, sokkal nem tud többet a GBA/SP-nél de az érintőképernyő (és a hozzá kapcsolódó programok) nagyon ütős, nem csoda, hogy viszik mint a cukrot :)
    Ha a PSP-n lenne érintőképernyő, már rohannék is venni egyet (ugyanis akkor lehetne rajta rendesen netezni). Majd talán a PSP2-n ...
  • EvilDevil #20
    japánok minden gagyit megvesznek..
  • Aramir #19
    Gép 3K, floppy 3K magnó 0.5-1K, joyok 0.5K/db. Persze külön-külön, egybe amennyiért megveszik :D
  • zolo #18
    Nekem van c64-em,sok-sok floppyval,kazettás magnóval,fehér,ha még megvan van hozzá 2 joystick.Amíg nem volt ps1-em addig volt használva, utána feledésbe merült.Valahol most is megvan.Mennyit ér egyépként????
  • orkenyid #17
    Igen, ez még az E3 változat a képen :)
  • NEXUS6 #16
    Nemtom melyik nagyobb boltban lehet olyan tv-re csatlakoztatható dzsojsztikot venni ami tartalmaz egy komplett c64-est meg jónéhány játékot!;))))