HENT hírlevél

Illegális az R4 kártyák terjesztése az Egyesült Királyságban

Egy brit bírósági ítélet illegálisnak minősítette a Nintendo biztonsági rendszerét kijátszó, és így a kalózjátékok futtatását lehetővé tévő R4 kártyák importját, értékesítését és reklámozását az Egyesült Királyságban.

A brit fellebbviteli bíróság döntése értelmében mostantól illegálisnak minősül minden olyan játékmásoló eszköz importálása, értékesítése és reklámozása az Egyesült Királyságban, amely engedi, hogy az eredeti játékkonzolokon kalóz programok fussanak. Ezek az eszközök rendszerint nagyobb mennyiségű kalózjáték tárolására is alkalmasak. Az ilyen eszközök közül talán a legismertebbek az R4 kártyák, amelyek a konzolok biztonsági rendszerét megkerülve teszik lehetővé a nem eredeti szoftverek használatát.

A Nintendo által indított bírósági eljárás során az eszközök importjával vádolt cégek azzal védekeztek, hogy a technológia a házi tervezésű, a felhasználók által gyártott programok futtatását segíti. A bíróság azonban ezt az érvelést nem fogadta el. A bíró állásfoglalása szerint ugyanis az, hogy az eszközt nem törvénybeütköző módon is lehet használni, nem teszi semmissé a tényt, hogy alkalmazásával a felhasználók megkerülik a gyártó által beépített biztonsági alkalmazásokat. A bíróságon elhangzottak szerint a cégek kilenc különböző játékmásoló eszközt importáltak nagy tételben. Az eljárás megindítása előtt a hatóságok ezekből összesen 165 ezer darabot foglaltak le.

A brit bírósági döntés egy hasonló holland ítéletet követett. Hollandiában a bíróság szintén júliusban hozott elmarasztaló ítéletet 11 online kereskedő ellen, akik a Nintendo DS és Wii konzolokat kalózprogramok használatára alkalmassá tévő chipeket forgalmaztak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garfield #13
    Legalább annyi, mint ahányan a torrentet használják Linux ISO-k és program patchek letöltésére...
  • csomi #12
    Nem is hordhatsz magadnal 8cm-nel hosszabb pengejut. A kes elsodleges feladata munkara van kitalalva. A warez kartyak elsodleges es fo feladatuk a kidumpolt, lopott jatekok futtatasa. A birosag elsodleges feladata is az, hogy merlegeljen es gondolkodjon. Mint ahogy sok mindenkinek az volna...
  • Balintos #11
    megelőztek
  • Balintos #10
    "A bíró állásfoglalása szerint ugyanis az, hogy az eszközt nem törvénybeütköző módon is lehet használni, nem teszi semmissé a tényt, hogy alkalmazásával a felhasználók megkerülik a gyártó által beépített biztonsági alkalmazásokat."
    Tiltsák be a kést! Az, hogy alkalmas szalámit szeletelni még nem teszi semmissé, hogy képes ölni!
  • csomi #9
    Akkor sem esne vissza. Itt nalunk biztos nem. Sok ido kell meg ahhoz, hogy a fejekben is elhiggyek az emberek, hogy sokkal jobb mindenkinek(a gazdasagi gepezet szempontjabol is), ha nem ellopjak a jatekot hanem szamukra is megfizetheto aron megveszik. Ameddig tenyleg pofonegyszeru modon, ma mar csak egy egyszeru masolasi muvelettel, akar 50 jatekot is telepithetsz azt semmilyen ar-ertek szint nem kepes uberelni. Amugy hasznalt (1-2) eves DS jatekkokat mar 1-5000 ezer ft-ert lehet adni-venni, de ez meg mindig nagyon 'draga' az elobbi megoldassal(lopassal) szemben.
  • kpbendi #8
    Egy játék nem azért eladhatatlan, mert van warez, hanem mert pofátlanul drága ahhoz képest, amennyit ér. A warez csak egy tünet. Ha pl. nintendóhoz nem 15000 lenne egy játék, hanem monjuk online hozzá lehetne jutni mondjuk havonta x forintért, akkor a warez 80%-al visszaesne, mert a nyereséghez képest nem érné meg a macerát, amivel jár.
  • csomi #7
    Ha mondjuk te kerdezned vagy hozzad hasonloan barki 'okos' erdeklodo, remelhetoleg minimum kitiltana a targyaloterembol vagy penzbirsaggal sujtana. Egyertelmuen warezolasra veszik ezen kartyak mindegyiket kivetel nelkul. Az, hogy homebrew is fut rajta az mar tenyleg csak azert van, hogy takarozni lehessen vele ideig-oraig.
    A logikus dontes az lenne, ha mindenhol kitiltanak oket.
    De hogy a hasonlatodnal maradjunk ezen erovel miert ne vehetne barki lofegyvert, pancelokolt vagy akar tankot, hiszen azokat is lehet hazi felhasznalasra hasznositani. A puskaval patkanyra vadaszni, a pancelokollel halaszni, a tankkal meg szantani meg vontatni.
  • DeviloftheHell #6
    kiváncsi lennék a kedves biroság mennyit keresett ezzel az itételettel
  • kisgabo #5
    ajaj, lassan ezek a karik ki lesznek irtva... illetve, félig ajaj, mert röhej szinten a warez. pofátlan, amikor egy eredeti játék 2000é sem eladható.
  • rudymester #4
    Érdekes hasonlat. Azért kíváncsi lennék, hogy az R4 vásárlók milyen százaléka használja házi készítésű programok futtatására. 0,001%?