Berta Sándor

Blogírásba kezdett Tim Berners-Lee

Az "Internet atyjának" is nevezett szakember nemrég úgy döntött, ő is csatlakozik a napjainkban oly divatos internetes naplók íróinak a táborához. Jellemző módon hiába indult be a blog már december 12-én, Berners-Lee "elfelejtett" erről bárkit is értesíteni. Így az első hozzászólásokra két napot kellett várni.

A naplót, amelynek neve egyszerűen Timbl's Blog, néhány napon belül elárasztották a bloggerek jókívánságai. A blog nyitósora így hangzik: "1989-ben a WWW célja az volt, hogy egy olyan helyet hozzunk létre, ahol minden információ szabadon fellelhető." Tim Berners-Lee kifejezte örömét, hogy a világháló néhány éve immár a blogokkal és online lexikonokkal (Wikipedia stb.) is kibővült, mert szerinte az embereknek minden lehetőséget meg kell ragadniuk ahhoz, hogy kreatívak lehessenek.



A brit szakember alig egy hónappal ezelőtt, a BBC-nek adott interjújában beszélt arról, hogy az internet a blogok óta kezd olyanná válni, mint amilyennek ő azt 1989-ben elképzelte. Elmondta, hogy szerinte a naplókkal kiegészülve a világháló sokkal tartalmasabb és sokrétűbb, mint korábban, amikor csak egyszerű internetes oldalak jelentették az internetet. Berners-Lee hozzátette még, hogy az az igazi világháló, amikor az egyszerű felhasználók is képesek új tartalmakat létrehozni, anélkül, hogy például ismernék a weboldalak létrehozásának módját. Így jöhet létre az internetből a Read&Write Web (Olvasó-Író Web).

A világszerte elismert kutató kénytelen volt 455 hozzászólás után kikapcsolni a naplójában a kommentárfunkciót, különben könnyen túlterheltté válhatott volna a szerver. "Köszönöm az összes jókívánságot és a támogatást, de úgy gondolom, nincs szükségem több támogatásra." - eképpen búcsúzott a blogtársadalomtól a korábban lovaggá ütött szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!