Berta Sándor

Regisztrációs kötelezettség az olasz internetkávézókban

Olaszországban a jövőben minden internetkávézóra úgynevezett regisztrációs kötelezettség vonatkozik, aminek célja, hogy így szűrjék ki a terroristagyanús személyeket. A szakemberek értelmetlennek nevezeték a tervezetet, míg több kávézó tulajdonosa máris jelezte: bojkottálni fogja a törvényt.

Olaszországban néhány hete van hatályban az a törvény, ami kimondja: bárkinek, aki egy internetkávézóban internetezni szeretne, először személyi igazolványának vagy útlevelének felmutatásával igazolnia kell magát. A törvény ezenkívül kötelezi az internetkávézók tulajdonosait, hogy lemásolják a dokumentumokat és azokat a rendőrség számára adják át. Végül, a tulajdonosoknak fel kell jegyezniük azt is, hogy egy adott felhasználó milyen oldalakat látogatott meg. A kormány szerint az új törvény célja egyértelmű: a terrorizmus elleni harc. Így akarják megakadályozni, hogy a terroristák vagy az őket segítő személyek az internetkávézók anonimitása mögé bújva nyugodtan kommunikálhassanak egymással.

Sabino Acquaviva szociológus, a paduai egyetem terrorizmus-szakértője szerint a törvény azon túl, hogy értelmetlen, nagyon könnyen kijátszható: ugyanis vagy nem mutatja meg valaki az okmányait vagy hamis igazolványt mutat fel.

Olaszország az első európai uniós tagállam, ahol ilyen kötelezettség van érvényben. Európában hasonló intézkedést eddig csak Svájcban vezettek be, Németországban csak korlátozták a 18 éven alattiak belépését, míg Kínában, Vietnámban és másik öt országban van regisztrációs kötelezettség az internetkávézókban.


Ahmed Sohel, a római főpályaudvar melletti egyik internetkávézó tulajdonosa a törvény elfogadása után néhány héttel máris arról panaszkodott, hogy nincsenek vendégei, mindenki máshová megy vagy inkább a munkahelyéről, iskolából vagy otthonról internetezik. Ráadásul az adminisztrációs kötelezettségek miatt megnőtt a munkájuk, ugyanakkor ő nem hatósági személy, vagyis elvileg semmilyen joga nincs elkérni valakitől a személyi igazolványát.

A törvény ellen egyre nagyobb ellenállás bontakozik ki. A Punto Informatico nevű olasz internetes magazin szerint Firenzében már hét internetkávézót zárattak be átmenetileg és egyet pedig végérvényesen a hatóságok a törvény bojkottja, illetve a rendőri szervekkel való együttműködés elutasítása miatt. Ez az intézkedés károsan érintheti a magyar turistákat is, akik mondjuk egy olasz internetkávézóban szeretnék megnézni a levélforgalmukat vagy szörfölnének néhány oldalon. Az már csak hab a tortán, hogy a törvény adatvédelmi aggályokat is felvett, hiszen mi köze van egy külföldi helyi rendőrségnek ahhoz, hogy Kovács Júlia milyen internetes portálokat látogatott meg olaszországi nyaralása alatt?

A gépek biztonságára hivatkozva Magyarországon is sok internetkávézóban elkérik személyi igazolványunkat, de hasonló rendelet nincs érvényben. Ezek az intézkedések pedig mind azt jelzik, hogy lassan az állampolgárok is már a saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy milyen is a terrorizmus elleni harc. Most már nem csak arról van szó, hogy tőlünk több ezer kilométerre harcolnak a terrorizmus ellen, hanem a háború kiterjedt az internetkávézókra és az élet más területeire is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #15
    "terrorizmus-szakértő" :D

    ...továbbá bevezetik a kedves internetezni vágyót egy szobába, ahol meztelenül is lefényképezik, biztos ami biztos. Ja és természetesen a képeket is továbbítják a rendőröknek.

    És ha már annyira fröcsög egyesek képéből a terrrrrRRRRRRRRrrro'ista-ellenesség, hogyan ellenőrzik azt, ha vki netkafé helyett egy (anoním módon) fizetős vagy tökingyenes hotszpothoz (vezeték nélküli hálózat interneteléréssel) csatlakozik mogyuk egy bevásárlóközpontban???
    (Lehet tippelni. Pl. a plázacicákat is bekamerázzák/befényképezik, stb.)
  • echo #14
    A kérdés csak az, hogy az amerikaiak vajon nem profittal jönnek-e ki a különböző elmaradott régiókkal való kapcsolataikból is. Ha igen akkor kvázi ezek az országok járulnak hozzá az usa jólétéhez, holott fordítva lenne a normális. Aztán persze az jön le hogy mekkora jó tevők is amikor a már éhezőknek segéjt juttatnak...
  • Caro #13
    "Amerika dolga az üzlet"
  • Tinman #12
    Dehogy ártatlanok aki gyilkol ártatlanokat az gyilkos.

    DE: 1. a média folyamatosan azt sugallja, hogy minden arab egyforma terrorista.
    2. A kiváltó okot kell megszüntetni. Ne akarja nekem senki beadni, hogy "just for fun" robbantanak a terroristák csupán azért mert az USA gazdag ország.

    Az USA valóban nagy és egyáltalán nem gonosz! :-)
    A kormány és az ostoba szadista katonák (tisztelet a kivételnek) viszont "gonoszok".
    Ne játszon békefentartót az aki csak háborúkban gondolkodik. Persze a háború baromi jó üzlet nekik... főleg a fekete arany miatt.
    Amúgy elképsztő és kétségbeejtő az a tény, hogy az átlag Amerikait mennyire nem érdekli ez az egész Irak ügy. Maga a "nép" döntő többsége semmit nem akar Iraktól, nem úgy a kormány és a covboy US Army.
  • BiroAndras #11
    Azért azt ne akard már nekem beadni, hogy a terroristák ártatlan báránykák, és csak a Nagy Gonosz USA kényszeríti őket civilek halomra gyilkolására.
  • assdf #10
    Asszem megyek veszek egy vállról indiható scud rakétát aztán ezek után ugy megyek majd a netcaféba.Ha személyit akarnak kérni majd csúnyán nézek rájuk és kikérem magamnak hogy engem terroristának nézek...
  • Tinman #9
    Nevetséges amit művelnek... én is csak bólogatni tudok az eddigi hozzászólásokra.

    Terrorizmus: Mi lenne ha végre a kiváltó okok ellen tennének valamit már végre. Dollármillárdokat költenek el az USA-ba, és az EU-ban is biztonságtechnikára, mert jönnek a terroristák és legyilkolnak bennünket. Nevetséges... ennyire nem megy a biztonságtechnika piac? Persze, tudom, hogy nem ez áll mögötte.
    Egy terrorista nem azért búcsúzik el a szeretteitől, hagy maga mögött mindent hátra, mert neki ez a passziója. SZABADON szeretne élni -és ezért képes meghalni-, semmi szüksége mindenféle IQ betyár amcsira, ahogy régen a keresztesekre sem volt semmi szükségük... fogadjuk már el őket olyannak amilyenek és hagyjuk őket békében élni.
    Ha vallási háborúhoz van kedvük egymással, hát tegyék senkinek semmi köze hozzá, hogy a saját országukban mit tesznek.
  • toyotakacsa01 #8
    A hekker bácsik rácsatlakoznak a wireless hálózatra és a kocsijukból ülve a laptopról szórják az áldást.
    Itt is a becsületes emberek kerülnek Kényelmetlen helyzetbe, hekkerek meg binládenek pedig nem zavartatják magukat.
  • Komolytalan #7
    Hócipő kivan már hogy mindent a terrorizmusra fognak. Ha valaki cégnévre vesz gépet és visszakapja az ÁFÁt lassan már az is terroristák támogatását célzó tevékenység lesz, és 3 rendbeli kivégzést von maga után. A warez már ilyen, most meglesz rá a bizonyíték is.
    Terrorizmus nincs, az egész duma csak arra szolgál, hogy olyan dolgokból is pénzt tudjanak behajtani az állam/jogvédők, amikből eddig nem tudtak.
  • Caro #6
    Totális diktatúra...
    és úgy épül, hogy észre se vesszük.
    Csak hopp egy törvény, hopp mégegy...
    Nem baj, az ember alapvető tulajdonsága, hogy szabad akar lenni, ha már tényleg érzi, hogy szorítják, akkor majd nézhetnek a fejesek!