Gyurkity Péter

Nem hódol be a Kazaa

Az elmúlt héten a bíróság már utolsó figyelmeztetésben részesítette a fájlcserélő szoftvert fejlesztő Sharman Networks vezetőit, ám azok nem hagyják magukat: lépésükkel szerintük eleget tettek a felszólításnak, a kiadók azonban nem így látják.

A cég ugyanis úgy döntött, hogy nem teszi lehetővé az ausztrál felhasználóknak a Kazaa legújabb változatának letöltését, amit jól láthatóan fel is tüntetett a szoftver weboldalán. A trükk a dologban, hogy ezzel a korábban csatlakozott tagok továbbra is használhatják azt, megoszthatnak és letölthetnek bármilyen tartalmat. Ez természetesen egyáltalán nem nyerte el a másik oldal tetszését, és a kiadók máris kifogást emeltek a lépést ellen.


Emlékezhetünk arra, hogy az elmúlt héten a bíróság már az ítélet végrehajtására kötelezte a jelenleg Ausztráliában székelő vállalatot. Ebben kimondták, hogy a Sharman megsértette a szerzői jogot, pusztán azzal, hogy lehetővé tette az illegális másolatok terjesztését, és a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem tett semmit a hálózat megszűrésére. December 5-ig kaptak haladékot egy megfelelőnek ítélt szűrő alkalmazására, amely a kiadók szerint megfékezné a tartalmak jogtalan cserélgetését. A felszólításban arra figyelmeztették a céget, hogy amennyiben a kitűzött határidőre nem hajtják végre a lépést, akár be is zárhatja kapuit. Kezdetben mintegy 3000 kulcsszó alapján kívánták megvalósítani a szűrést, ami idővel 10 ezerre növekedett volna.

A Kazaa mostani lépése azonban megkerüli a kiadókat és továbbra is lehetővé teszi a hálózat korlátlan használatát. Bár a kontinensnyi országban immár nem tölthetjük le a legújabb verziót, aki ezt korábban megtette, minden további nélkül felcsatlakozhat. Az ő esetükben mindössze egy figyelmeztető szöveg hivatott betölteni a szabályozó szerepet, de nyilvánvaló, hogy ezt nem sokan fogják betartani. A Sharman külön kiemelte, hogy a korlátozás a februárban esedékes fellebbezésig lesz érvényben, utána mind a per további alakulásától függ.

Mindez természetesen nem tetszik a céget beperlő mintegy 30 kiadónak, akik jóval szigorúbb lépést szerettek volna kierőszakolni. A Cnet Stephen Peach, az ARIA (Ausztrál Zeneipari Szövetség) igazgatóját idézi, aki szerint a Sharman ezzel elszalasztotta az egyetlen esélyét, és bizonyítékát adta, hogy nem kíván küzdeni az illegális fájlterjesztés ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cvd #12
    A torrent soha nem fog a fizetős sorsra jutni. A decentralizált rendszereknél nincs központi szerver amin keresztül ezt könnyedén megtehetik, és aki használni akarja az kénytelen fizetni. Maximum indulhatnak az ingyenes oldalak mellett fizetős oldalak is, amiket emiatt senki sem fog használni.
    Én attól sem félek hogy Bram Cohen beállt a kiadók mellé. Ha az van hogy lefizették és mostantól minden erejével a kiadók érdekei szerint dolgozik, akkor sem tehet semmit a jelenlegi ingyenes torrent ellen. Én inkább lehetőséget látok a dologban, végre egy olyan ember is került oda akinek talán van fogalma arról hogy milyen irányban kell elindulni és megreformálni a piacot úgy hogy mindenki jól járjon, a mostani feljelentgetős módszer után. Persze egyedül és rövid időn belül nem fogja megváltani a világot, de ha egyszer felfogadták, akkor valamennyire csak hallgatnak is rá, akkor pedig egy kis lépést megtehet végre jó irányban.
  • Csaba #11
    Miért, nem olyan rossz az. Én a Kazaa-n mindig megtaláltam azt, amit kerestem. Csak tudni kell keresni.
  • EvilDevil #10
    Napster, Imesh... ezek mind fizetőssé válatak és Bram Cohen-nek "hála" lassan a Torrent is erre a sorsra jut...
  • bertino #9
    muszáj nekik
  • Hegyikecske #8
    HAJRÁ kaZaA kiadók:
  • sonicXX #7
    ARIA? Hmm... Pereljük be őket: a nevük antiszemita kifejezés!
  • PLaci #6
    LOL!

    Aki kazaa-val tölt az meg is érdemli...
    Mára már csak mp3-ak letöltésére használható, de arra is csak korlátoltan... Tele van fékekkel.

    1ébbként, ha a Kazza behalna:
    ed2k hálózat: eDonkey2000 (eredeti kliens), eMule (ajánlott kliens, nyílt forráskódú, 99.9%-ban tud magyarul, szerverek nélkül is működőképes /KAD/), Shareaza (több p2p hálózatot használó, mára már nyílt forráskódú kliens), sok egyébb kliens. :)
    bittorrent: azureus, bittornado, shareaza, 1000 más kliens. :D
  • MacrosTheBlack #5
    aki szerint a Sharman ezzel elszalasztotta az egyetlen esélyét, és bizonyítékát adta, hogy nem kíván küzdeni az illegális fájlterjesztés ellen.

    Nem is nekik kell, arra ott van a sok népnyúzó bűnszervezet.
  • k0zi #4
    Az internetszolgáltatók sem tesznek semmit az illegális fájlcsere ellen, csak emelik a sávszélességet.

    Egyébként vegyünk legális zenei cdket meg filmeket és akkor csomagolnak hozzá rootkitet meg olyan dolgokat, hogy sehol nem tudod lejátszani, de a kiadóknak már fizettél. Így a szegény meglopott zenészek meg tudják venni a 2. magánrepülőjüket is...

    Bezárják a Kazaa-t akkor a cégtulajdonosok megszüntetik a céget, átnevezik a programot lefordítják és megjelenik Bazaa néven. Aztán kiadók kezdhetik előről a pert.
  • Savmacska #3