SG.hu·

Túlbecsülik a blogok jelentőségét?

A blogokat nagy számuk ellenére csak kevés ember olvassa, a naplókat üzemeltetők és azokat kommentáló felhasználók pedig még kevesebben vannak. A blogok szerepét, jelentőségét ma erősen túlbecsülik. Ez derül ki a huszonegyedik alkalommal elkészített W3B-tanulmányból.

Az anyagot minden évben elkészíti a W3B nevű német szervezet. Ezúttal több mint százezer német internetezőt kérdeztek meg idén szeptemberben és októberben a blogokkal kapcsolatos tapasztalataikról. A tanulmányból egyértelműen kiderült, hogy a mostanában a világot meghódító blogőrület hatásait némileg eltúlozzák. A legtöbb internetezőt ugyanis legfeljebb a hír- és a számítógép/internet tematikájú naplók érdeklik, ezután a politika és a szabadidő/kikapcsolódás témájú naplók következnek.

A felhasználók 75 százaléka tudta, hogy mi a blog, de csak 15 százalékuk olvassa rendszeresen ezeket a naplókat. A blogolvasókról rajzolt fantomkép alapján egy 30 év alatti fiatal férfi bontakozik ki, aki egyetemista vagy nemrég végezte az iskoláit és gyakran szörföl a világhálón. A legtöbben általában csak olvassák a bejegyzéseket, kevesen vállalkoznak arra, hogy maguk is kommentáljanak egy-egy hírt vagy témát.


Májusban 300-an vettek részt a nashville-i konferencián

A megkérdezettek csupán tizenkét százalékának volt saját blogja, ám csak a harmaduk aktualizálja azt legalább havonta egyszer. A felhasználóknak csupán a 2,1 százaléka frissíti legalább hetente egyszer az online naplóját. Jelenleg még divatról van tehát szó, és körülbelül itt ki is merül a naplóírás. Ettől függetlenül a szakemberek szerint igenis hasznos a blog: elég csak például a Katrina hurrikán túlélőinek beszámolóira, vagy a szoftver/hardverfejlesztő szakemberek, cégek bejegyzéseire gondolni, amelyekből rengeteg részletre derül fény.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Testudolius2005. 12. 05.. 13:56||#5
Úgy tûnik, nem voltunk elég szellemesek. Pedig én igyekeztem kultúrált lenni. No segond... Akkor is jó ötlet lenne a grafikon.
© htmm2005. 12. 05.. 10:14||#4
Minek köszönhetõ ez a moderálás?
Biztos viszketett a moderátor ujja az egéren.
(Kiváncsi vagyok, ez meddig marad itt😊
© avman2005. 12. 02.. 22:25||#3
ezek szerint a kommentelést meg az olyanoknak, akik szeretnek vmi maximálisnak szánt kirohanást intézni gyakran mindegy mi ellen, de csak saját minimálizmusukat fitogtatják. ami nem túl nagy baj, csak inkább az, h képesek magukkal elhitetni, mily okosak, szépek és h mindenhol megmondják a frankót. oh, dicsõ paranoia, szûklátókörûség és tájékozatlanság, üdvözlégy.
(a gyengébbek kedvéért kirohanásom nem a blogok, a kommentelés vagy a cikk ellen irányult, nincs saját blogom, de olvasok párat. találtam pár hasznos dolgot köztük -igaz fórumokon több geek dologba botlani- , sõt vannak kifejezetten szórakoztatóak is. ami a kommentek jó részérõl nem mondható el)
© slackface2005. 12. 02.. 20:55||#2
ígyvan. Nagy hülyeség amit sokan csinálnak..ez is olyan mint a horgászás
. a értékes idõt ilyen baromságokra pazarolja az ember..nemhogy agykutatásban jeleskedne..vagy írná a mesterséges inteligencia programokat...
Ott bassza az idejét..de hát joga van hozzá 😞
© IoIa2005. 12. 02.. 19:32||#1
A blogot azoknak találták ki, akik szeretnek mindenki számára elérhetõ agymenéseket írni (vagy egész egyszerûen csak a divat miatti csordaszellem hajtja õket), és nem rendelkeznek azokkal a minimális technikai ismeretekkel sem, amivel egy saját weblapot el lehet készíteni. Ugyanis a blog még egy átlagos web oldal szintjét sem éri el. Viszont az az elõnye megvan a hatóságok számára, hogy egy-egy ilyen blog szolgáltatást nyújtó szerveren egyszerûbb ellenõrizni valaki(ke)t, mintha azt sem tudnák, hogy hol keressék a tartalmat...