Specker Balázs

Videotelefonálás ingyen az új Skype-pal

A Skype frissítette népszerű internetes telefonszolgáltatását, így mostantól videotelefonálásra is lehetőségünk lesz, míg a Microsoft Outlookba beépülő eszközsáv segítségével egyetlen kattintással kikereshető a hívandó fél.

A régóta ígérgetett 2.0-s verziót csütörtökön jelentette meg az immár eBay-tulajdonban lévő Skype. A windows verzió ingyenes, ám még csak béta változat érhető el. A cég nem adott tájékoztatást a végleges, vagy a maces változat megjelenésével kapcsolatban. A videotelefonálás nem jelent plusz költséget, tehát a számítógépről számítógépre kezdeményezett beszélgetésekért továbbra sem kell fizetni, hanem csak a hagyományos vagy a mobiltelefonra történő hívások kerülnek pénzbe - adta hírül a Register.

A cég ígéretei szerint a felhasználóknak mindössze egy digitális kamerát kell csatlakozatniuk számítógépükhöz, persze a manapság egy beépített kamerával felszerelt laptoppal ez sem lehet akadály. A Skype ezzel együtt bejelentette, hogy megállapodott a Logitechkel és a Creative Labsszel videokameráik forgalmazásáról - közölte a PC Magazine. A legfrissebb verzióban egy új kereső doboz is helyet kapott, valamint egy - a Microsoft Outlookban használható - eszközsáv is feltelepíthető. A frissítésben több újítás is felfedezhető, melyek közül néhány a program testreszabhatóságát szolgálja. Új csengődallamok mellett speciális ikonok is megtalálhatóak, amelyekkel jelezhetjük ismerőseinket, hogy milyen hangulatban vagyunk.

A Sony két hete jelentette be Skype-hoz hasonló, IVE (Internet Video Everywhere) nevet viselő VoIP telefonprogramját, külön hangsúlyt fektetve a videó konferencia lehetőségére. Chatprogramjaiban a Yahoo és az AOL már régóta kínál videoküldési lehetőséget, azonban ezek nem örvendenek akkora népszerűségnek.

Az mostani szolgáltatás a legújabb kísérlet a videotelefonálás népszerűsítésére, amelyet először az AT&T kezdett el az 1964-es világkiállításon, és amellyel mindhiába próbált betörni a '70-es években. Az internet korában, ahogy a széles sávú hozzáférés egyre elérhetőbb lett, végre széles körben is elterjedhetett ez a technológia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sabodave #28
    thx
  • gz8 #27
    A beállításoknál van egy Video opció, itt tudod aktiválni a képátvitelt, illetve több webkamera esetén kiválasztani az általad éppen használni kívántat. Csak XP alatt működik, Win2000 vagy Millenium (98-ra már nem is merek gondolni) alatt nem.
  • sabodave #26
    hogy tudok videótelefonálni a skyppal, kell vmi külön plugin hozzá?
  • gz8 #25
    Örülök, hogy minden baba :)
  • Pink Tiger #24
    szia
    na igen tegnap este rájöttem én is..
    egyébként ugyana felhasználónévvel voltam mindkét gépen csak a verzió volt más
    de a régebbi verziót is lecseréltem az újra és így már mükszik:)
  • gz8 #23
    Ugyanazon felhasználói névvel vagy mindkét gépen?
    Voltak kompatibilitási gondok a 2-es és az annál korábbi verziókkal, ez tapasztalat.
    Ha mindkét gépre azonos verziót teszel fel (ha a régebbi szimpatikusabb, akkor lásd #21), akkor nem lehet gond.
  • Pink Tiger #22
    nekem olyan skype problemem van hogy az otthoni gépemen levő kontaktlist nem felel meg a munkahelyi gépemen levővel
    igaz hogy két külön verzió de ez azért elég alap dolgonak kellene hogy legyen nem?
    tudja valaki miért lehet ez?
  • gz8 #21
    Érdemes lenne egy régebbi verziót letölteni, mondjuk innen, és azzal kipróbálni.
  • Balumann #20
    Nekem nem jó a skype. Feltudtam rakni, és végülis beszélgetni is tudok, minden jó lenne, csak 2 hiba van :(
    -ha hívnak, illetve így csörgetnek akkor leáll az egész
    -ha belemegyek a beállításokba, és ott akármit állítok, rámegyek a mentés-re (vagy ha nem állítok csak úgy mentés), akkor ezt írja ki:

    valaki tud rá valamit?
  • gz8 #19
    A helyesírási szabályok szerint a ch-ra végződő szavak toldalékolása kötőjel nélküli, ezért még a switch eszközhatározós alakja is switchcsel, jóllehet a tch-cs-nek ejtendő.

    Még kérdés?