SG.hu·

Újabb fejezettel bővült a Sony-BMG rootkit-botrány

Tovább dagad a Sony-BMG másolásvédelméhez kapcsolódó botrány. A legújabb információk szerint a vállalat már október 4-én, vagyis jóval négy héttel az ügy kipattanása előtt tudta, hogy milyen veszélyeket hordoz magában másolásvédelme.

Mint ismeretes, eddig úgy tudta mindenki, hogy a lavinát Mark Russinovich ominózus cikke indította el, amelyben a szakember igyekezett felhívni a figyelmet a másolásvédelem rootkit-képességeire. Most kiderült, az F-Secure finn számítógépes biztonsági cég már október 4-én jelentkezett a Sonynál és jelezte, hogy baj van az XCP-vel. Az F-Secure figyelmét a problémára John Guarino, a TecAngels.com nevű oldal tulajdonosa hívta fel.

A Sonynál azonban senki nem foglalkozott az üggyel és amikor október 20-án egy telefonkonferencián a First4Internet képviselői is meghallgatták az F-Secure munkatársainak beszámolóját, akkor sem történt semmi. A First4Internetnél egyszerűen nem vették komolyan a bejelentést, az egészet elintézték azzal, hogy "majd jövőre kiadnak valami javítást erre a kis hibára".

A hanyag nemtörődömség valóban sokba kerülhet a Sony-BMG-nek ugyanis időközben már Eliot Spitzer New York-i államügyész is vizsgálatot indított az XCP ügyében. Az ok: a Sony ígérete ellenére továbbra is kaphatók a kereskedelemben a másolásvédelemmel ellátott zenei CD-k. "Sajnos, számos jel mutat arra, hogy nem tűntek el ezek a CD-k az üzletekből. Így kénytelen vagyok vizsgálatot indítani az ügyben" - nyilatkozta Spitzer.

Korábban nyomozók járták végig New Yorkot és több áruházban, így például a Wal-Mart és a BestBuy üzleteiben is tucatszámra találtak XCP-vel ellátott albumokat. Az államügyész azt javasolta a felhasználóknak, hogy ne vásárolják meg ezeket a CD-ket, de ha már megvették őket, még véletlenül se játsszák le őket a számítógépükben. Spitzer ezután felszólította az áruházakat, hogy az összes XCP-s CD-t küldjék vissza a Sonynak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Troppauer2005. 12. 02.. 13:46||#20
Az nem tunik senkinek fel, hogy az a tetu winfos, ha beteszek egy cd-t, - mindegy, hogy mi van rajta - elinditja az autostart-ot ????
Es ha en csak meg akarom nezni a cd tartalmat ?????? (tudom, nyomjak shift-et....)

De az atlag looser nem tudja !!!!!!!
© Caro2005. 12. 02.. 00:23||#19
Itt most nem ez a lényeg, hanem az, hogy ennek a sony-hoz semmi köze.
© valaé valaé ná2005. 12. 02.. 00:18||#18
Az nincs. Van viszont egy rakás per a magáncélú felhasználók ellen, horribilis összegekre.
Melyik a jobb ?
© Caro2005. 12. 01.. 22:36||#17
Igen, mi is német példát vettünk át, de ez nem nemzetközi.
Az USA-ban pl nincs.
© dez2005. 12. 01.. 18:57||#16
"3)ez csak nálunk van, és egy nagy szemétség"

Szerintem nem. Nemrég arról volt hír, hogy N.o.-ban egyenesen a PC-kre (legalábbis kész konfigokra) is ki akarják terjeszteni.
© arty2005. 12. 01.. 18:18||#15
ezt a securomért kapja a sony 😄

1:1
© Caro2005. 12. 01.. 18:17||#14
1)ugyan miért?
2)pont azért lett volna a rootkit, hogy néhány másolást engedjen
3)ez csak nálunk van, és egy nagy szemétség
© HappyBoy2005. 12. 01.. 17:55||#13
A sony csak az érdekeit védi, mint ahogy itt is egyesek, akár hazugságok árán is.
© dez2005. 12. 01.. 16:13||#12
Hát igen, ha a M$ az ellenfél, 2m-es betontöbbel kell védened a valagadat... <#nyes>
© Fairfax2005. 12. 01.. 15:37||#11
Errõl van itt szó.

Ja és mindenkinek : úgy írtam le a szerény véleményemet, amellett , hogy utálom a sony-t mint a sz@rt.