Specker Balázs

Másolható lesz-e a védett CD iPodra?

Az EMI lemezkiadó bejelentette, másolásvédett CD-iről hamarosan iPodra is lehet majd másolni. Az ügy érdekessége, hogy a lejátszót gyártó Apple cáfolta a hírt és értetlenül áll a kijelentés előtt.

A már több mint egy éves múltra visszatekintő, a nagyobb lemezvállalatok CD-inél alkalmazott másolásvédelem eddig zömében csak a windowsos rendszerekkel volt kompatíbilis. Az ilyen típusú CD-knél a felhasználók felrakhatták a számokat a számítógépeikre, ám iPodra eddig nem. Az EMI másolásvédett CD-i, amelyek állítólag már a Macrovision technológiáját használják, az ígéretek szerint végre kompatibilisek lesznek az iPoddal. "Az Apple már megteremtette a technikai feltételeit annak, hogy a vásárlók másolásvédett lemezekről másoljanak zenét iPodjaikra" - közölte a hírt kiadó a CNet oldalán.

"Ez egy jelentős lépés az EMI-nek és az Apple-nek, ám még ennél is fontosabb az iPod tulajdonosok számára, akik így nemsokára jogszerűen mozgathatnak a birtokukban lévő CD-kről zenét lejátszóikra." Az Apple azonban cáfolta az EMI kijelentését és nem érti mire alapozza ezt a kiadó. "AZ EMI-nak az iTunes és az iPod Macrovisionnel való kompatibilitásáról szóló híresztelése megalapozatlan, és fogalmunk sincs, hogy a lemezkiadó miért tette ezt a bejelentést" - áll az Apple hivatalos válaszában a PC Pro oldalán.

Amennyiben a hír mégis igaznak bizonyulna, az hatalmas előrelépést jelentene a másolásvédett CD-ket támogatóknak, még a Sony másolásvédelme körül jelenleg dúló botrány ellenére is. EMI és a Sony BMG úgy tűnik eltántoríthatatlanul elkötelezte magát a technológia alkalmazása mellett. A két óriáscég így kívánja korlátozni az egy lemezről készíthető példányok számát.

Az EMI közölte, hogy iTunes online zeneboltban vásárolt számokhoz hasonló módon lehet majd az új CD-ket használni. A felhasználók egy alkalommal másolhatják fel a teljes albumot számítógépükre, ahonnan tovább vihetik MP3 lejátszóikra. Maguk az albumok teljes egészükben háromszor lesznek átírhatóak CD-re, és minden egyes zeneszám külön hétszer lesz CD-re másolható. A kiadó állítása szerint a lemezeken extra tartalmak is szerepelnek majd képek, életrajzok illetve videók formájában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackVoid #4
    Ez a korlatozott szamu masolas hogy a fenebe mukodik? Ha mar egyszer a gepemen van ugyis azt csinalok vele amit akarok....
  • mousee #3
    én most egyet nem értek... ha van másolásvédelem a cd-ken, akkor minek fizetjuk az artijus-t??? Ha egy deka védelem nem lenne rajta akkor azt mondom, hogy oké, de így?? Vagy védelem, vagy az a nyomorék levakarhatatlan matrica...
  • ac3 #2
    szanalmas ez a vergodes a kiadok reszerol...
  • onimusha #1
    még jó, hogy összhangban vannak a dolgok