MTI

Feldarabolják az Infineont

Feldarabolják a német Infineon félvezetőgyártót: a DRAM memórialapkák gyártását 2006 közepéig leválasztják, és az új céget is tőzsdére viszik, így döntött a cég felügyelőbizottsága csütörtökön.

Ezzel a konszern a jelenlegi forgalmának mintegy negyedétől válik meg, és az így jelentősen zsugorodó Infineon az autóipar és a távközlés számára gyártott termékeire összpontosít majd. Az új memórialapka-konszern székhelye is Németországban lesz, a cég technológiai fejlesztőközpontja is Drezda marad, és az új cég vezetője is az Infineon DRAM részlegének eddigi főnöke lesz.

A piac pozitív hírként értékeli a leválasztást, és maga az Infineon is úgy véli, hogy mindkét egységnek jók a jövőbeni kilátásai. Az cég pénteken teszi közzé szeptemberrel zárult üzleti éve eredményeit.

Augusztusban röppent fel a hír, hogy az Infineon Technologies meg akar válni veszteséges DRAM-gyártásától. A WirtschaftWoche gazdasági hetilap azt írta, hogy "a színfalak mögött gőzerővel folyik a részleg leválasztásának előkészítése, a kiszervezésre még az év vége előtt sor kerülhet." Az Infineon szóvivője akkor elzárkózott a sajtóértesülés kommentálásától, hangsúlyozta viszont, hogy cége a DRAM gyártási tevékenység belső leválasztásán gondolkodik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!