MTI

Memóriaár-emelkedésre számít az Infineon

A német Infineon félvezető ipari konszern kedvezően értékeli az Intel eredmény beszámolója és előrejelzése alapján a félvezető piaci helyzet idei alakulását.

Wolfgang Ziebart az Infineon vezére kitart azon korábbi előrejelzése mellett, hogy a szeptember 30-án záró folyó pénzügyi évet a konszern csak nagy nehézségek árán lesz képes üzemi eredmény szinten pozitív mérleggel zárni. A világ legnagyobb félvezető áramkör gyártója, az Intel az előző nap emelte meg a második negyedévre vonatkozó forgalom előrejelzését a számítógép alkatrészek, ezen belül is elsősorban a laptop számítógépekhez szükséges áramkörök növekvő keresletére utalva. "Mivel a személyi számítógépek memória áramköröket is igényelnek, ezt mindenképpen jó jelnek kell tekintenünk" - jelentette ki Ziebart. Az Infineon fő profilja a memória áramkörök gyártása.

Az Infineon vezére a memória áramkörök év eleji áresését követően az év hátralévő részére az árak stabilizálódását várja, ami akár áremelkedésbe is fordulhat. Az egész évre azonban változatlanul érvényes a korábbi 35-40 százalékos olcsóbbodást jelző prognózis. Az idén ebből már 30-35 százalék teljesült. Az árcsökkenés és a mobiltelefonhoz szükséges áramkörök csökkenő kereslete miatt az Infineon a második 2004/05-ös negyedévben a korábbinál nagyobb veszteségek volt kénytelen elkönyvelni.

A 90 nanométeres gyártási technológiára való átállással a tervezettnél korábban az Infineon ledolgozta konkurensével a Samsunggal szembeni hátrányának jelentős hányadát. Tavaly ez még hat-nyolc hónapos volt, ami mostanra kettő-négy hónapra szűkült. A többieket viszont már maga mögé utasította. A félvezető áramkörök gyártói között a gyártási költségek terén dúl a legélesebb konkurencia harc. A finomabb metszési eljárásokat lehetővé tévő technológiák bevezetése csökkenti az egy adott szilícium lemezen elhelyezhető áramköri egységek árát, ami így több áramkör előállítását teszi lehetővé, tehát komoly gyártás hatékonysági előnyökkel jár.

A HVB értékpapír piaci elemzői az Infineon részvényének portfolió súlyozási besorolását átlagosról átlagon felülire emelték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!