Berta Sándor

Utolsó figyelmeztetés a svájci fájlcserélőknek

A svájci fájlcserélők azonnali üzenetek formájában megkapták a Nemzetközi Zenei Ipari Szövetség helyi csoportjának utolsó figyelmeztetését, amelyben felszólítják őket arra, hogy hagyjanak fel az illegális zenei tartalmak letöltésével.

Az azonnali üzeneteket minden felhasználó akkor kapja meg, amikor felkeresnek bármilyen fájlcserélő (p2p) rendszert. Ez az üzenet az utolsó utáni figyelmeztetés az IFPI svájci társszervezetének a részéről, a következő lépés - minden bizonnyal november közepén - a feljelentések megtétele lesz. "Ön olyan zenei tartalmakat kínálnak illegálisan letöltésre, amelyhez az adott tartalom szerzője vagy kiadója előzetesen nem járult hozzá. Örülünk annak, hogy érdekli a zene, de ezt miért úgy teszi, hogy közben megsérti a szerzők és a kiadók jogait?" - áll az IFPI svájci részlegének az azonnali üzenetében.

A svájci zenei ipar becslések szerint mintegy 30 ezer embernek ad munkát. Az illegális tevékenység nehezíti a megélhetésüket, ráadásul az IFPI rámutat arra is, hogy a zenei tartalmak illegális letöltése vagy akár csak felkínálása sérti a szerzői jogról szóló törvényt. Aki pedig ilyen jellegű törvénysértést követ el, az a hatályos svájci jogszabályok szerint kártérítésre kötelezhető és büntetőjogilag is felelősségre vonható. "A fájlcserélők nem anonim, hanem nagyon is hús-vér emberek, akiket bármikor bíróság elé lehet állítani" - áll a p2p-hálózatokhoz eljuttatott közleményben.

Svájcban már 2004 márciusában kemény, előzetes figyelmeztetések nélküli fellépést hirdetett a fájlcserélők ellen a helyi társszervezet. A jogvédők 1999 óta körülbelül 1300 ember ellen kezdeményeztek eljárást, ebből 800 eset perrel végződött. Az IFPI Svájc minden egyes illegálisan letöltött vagy letöltésre kínált zeneszámért 1 svájci frank, vagyis 0,65 euró büntetést számít fel. Az azonnali üzenetküldéses módszer nem egyedi, hiszen tavaly óta ugyanilyen módon dolgozik és folytatja a kampányt az IFPI ausztriai társszervezete is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #39
    Csomó helyen van hasonló helyzet. Vedd pl. a kínai piacot. Ha várárolsz egy hamisított Nike pólót azért senki nem fog elítélni, még ha tudod hogy hamis akkor sem, mivel elsősorben a hamisítókat próbálják elkapni.
    Emberiességet meg soha ne várj el semmilyen törvénytől...
    Akik a törvényeket hozzák, azokanak az érdekeit fogják védeni, ahonnan a pénz jön, soha nem a kisemberekét... De ez már így van évezredek óta.
  • Béla bácsi #38
    Najah, azzal én is kárt okozok, ha egy használt vw-t veszek pl, nem pedig egy vadiújat egy hivatalos dealernél. Szegény emberke lemondhat 4-5 millió ft-ról. A másik meg hogy tisztességes zenét kéne csinálni, nem pedig összeszedni egypár szerencsétlent, bemutatni őket megasztár név alatt és sztárolni őket. Ez idáig nevetséges. A kiadók rengeteget kasználnak az ilyenekből. És ha feltesszük azt, hogy aki a netről letölt, az egy részét mondjuk megvenné, akkor kvittek vagyunk. Kicsit Robin Hood szerű az egész, ilyenkor azonban miért nem jönnek a liberális felfogással, toleranciával, mindennel?
  • [HUN]Stanlee #37
    @raingun

    A torvenyi visszassagot kell az egeszben nezni. Mert ugye letolteni nem tudsz, csak akkor, ha megosztasz. tehat ha te a letoltessel nem is kovetsz el bunt, attol meg akitol letoltesz mar buntetheto. Azt meg nem varhatja el senki, hogy a masik buntetheto legyen, csak azert, mert nekem jo lesz... Itt akkor mar az emberiesseg kerdese is felmerul.

    Az egesszel az a baj, hogy ugy tuntetik fel, mintha a letoltessel mar kart okoznal. pedig a kart az okozza, aki utana masolja es penzert eladja. Az buntetendo kell hogy legyen.
  • raingun #36
    Magyarországon a zenék filmek letöltése LEGÁLIS.
    Nem értem miért nem lehet megbüntetni azokat, akik JOGTALANUL fenyegetőznek.

    Ha megosztasz, az megint más...
  • pemga #35
    Hallgass bele a Hacktivity-be, az ASVA-s csóka keményen dobálja be a nüanszokat és csavarokat a kosárba, eszméletlen arc :). Róla elhiszem, hogy átlátja a dolgokat, amit Te mondasz azt is előhozza. Az Artisjus-os jogász csak néz mellette és mondja vissza a sablonokat. Másrészt végre emberek kerülnek az arctalan szervezetek helyére.
  • pemga #34
    Baromi jó ez a hacktivity-s beszélgetés :). Nagyon pipec!
  • BiroAndras #33
    "Gyerekek minek van a CD/DVD -n Artidzsuz matrica, ha jogszerütlen a másolás???"

    Az enyémeken nincs matrica. :)
  • [HUN]Stanlee #32
    Hi Leute!

    Ez az egesz csak egy nagy kalap lo*ar. Ez egy marketingfogas a cegek/alapitvanyok/szervezetek reszerol. Nincs semmi komoly a hatterben. Ha a weboldalukon nem irjak le pontosan, mit csinalnak, akkor nem kell veluk foglalkozni. A nemeteknel is volt reklam, meg mindig jokat nevetek rajta. Be akartak a nepet ijeszetni, de nem sikerult. Csak a 40-es korosztaly dolt be a habi szoveguknek. A fiatalok meg tesznek rajuk.
    Azt meg nekem ne mondja egyik se, hogy Mo-n 800e ember fajlcserelo. Meg annyi ember nem is jut nethez. Ha meg van, nem biztos. hogy egybol zene es filmletoltes megy.
    15 evvel ezelott hoborgott valaki is azert, mert a kazikat es bakelitlemezeket masolta a nep ezerrel. Nem, mert akkor ha kijott egy normalis kazi, megvetted, mert jo volt. Most meg a sok szemetet eloszor vegig kell hallgatni, es utana zt ami tetszik, megvenni cd-n. A cilag valtozott, de azok, akik iranyitanak, azok meg mindig a regi idokbol valok, es nem ertik meg az uj dolgokat, iranyvonalakat. Zenesz lehet barkibol ma, de igazan jo zenet nem tud mindenki csinalni.
    Amugy ami tetszik, megveszem, de ami rossz, arra meg a cd-n is sajnalom a helyet:-)

    amugy a torvenyek sem mai gyerekek: egy 78-as torveny vonatkozik az adathordozo masolasra. bocs, de akkor meg a cd eppen hogy csak megjelent, itthon esetleg meg kulfodi ujsagban lathattak olyat. szoval nem tul modern.
  • asdasdasd #31
    Szerintem meg azert van a matrica, hogy letolsd a musicot/filmet, aztan szepern kiird DVD-re es hallgasd/nezd a hifin/autoban. Ez idaig tudtommal nalunk teljesen legalis.
    Aztan odaadod a havernak, es ha kerdezik, akkor o toltotte le az internetrol. Az is legalis.
    Es a haveri kornek legalisan vetitheted.

    Az MCJani fele emberek meg oruljenek, mert a matricabol kapnak penzt, pedig a szar zenejukert senki nem adna.
  • pemga #30
    nyilván vetítés = nyilvános vetítés