Berta Sándor

HD-DVD-hez fejleszt másolásvédelmet a Microsoft

Ugyan a redmondi szoftveróriás egyszer megnézhető DVD-jéről szóló hírek lassan már a múlt ködébe vesznek, ám azt a vállalat is kénytelen volt elismerni, hogy tartogat még meglepetéseket a felhasználók számára új digitális másolásvédelmi rendszere.

Az új DRM a tervek szerint a konszern által is támogatott HD-DVD-k számára nyújt majd hatékony másolásvédelmet. Tény és való, hogy ez a technika adott esetben úgy is beállítható, hogy csak egyszer tegye lehetővé a tartalom lejátszását, ám ennél jóval több beállítási lehetőség közül lehet majd választani. "Az új másolásvédelmi szoftver létre fog hozni egy licenckulcsot, aminek segítségével a felhasználónak abszolút hozzáférési és ellenőrzési joga lesz egy adott adattároló tartalma fölött. Mindez azt jelenti, hogy egy adott filmet akár csak egyszer is meg lehet tekinteni vagy csak egy adott időszakban lehet megnézni" - nyilatkozta Alistair Baker, a Microsoft illetékes menedzsere.

A vezető szerint az új DRM gyakorlatilag digitális gyermekfelügyeleti rendszerként is alkalmazható lesz, például a lemezeken lévő filmet csak azután tekintheti majd meg a csemete, hogy ha végzett a házifeladatával - hogy ezt miből állapítják meg, azt jótékony homály fedi.

A tervek szerint a Microsoft az új rendszert nem csak a műsoros HD-DVD-kbe és a jövőbeni operációs rendszereibe építené bele, de akár a HD-DVD-lejátszókba is. Az első védett HD-DVD-k előreláthatólag jövőre jelennek majd meg a piacon. "Ezeknek a lejátszásához azonban új szoftverekre és asztali készülékekre lesz szükség, míg az operációs rendszer a Windows CE lesz" - nyilatkozta Baker.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #20
    Ja, amúgy, már bocs, de ez most uszoda látványterv akar lenni, vagy amatőr sportanimáció, dramatikai betétettel? :)
  • dez #19
    AMD Athlonból nincs 3GHz-es, akkor azzal már nem is érdemes próbálkozni? :)
    Egy éve van a videokártyákban WMV gyorsítás is, csak le kell tölteni hozzá egy patch-t a MS-tól, akkor 1GHz-es proci is elég.
  • Riddick #18
    Úgy is megtörik...:d
  • adam0 #17
    HDTV video tölsd le!
    Saját készítéső HDTV videomat tölsd le.
    1080i szabvány Windows media player kell.
    és minimum 3GHz proceszor.
    www.polar.hu/latvanyterv

    Margitszigeti Hajos Alfréd sportuszodában játszodik. (fedett részén)
    Kiss Ádám
    [email protected]
  • arty #16
    remélem ez az egész hamvába hal ...
  • Dr4gonlord #15
    Ezek a gyermekvédelm rendszerek általában visszafelé sülnek el, azaz a gyerek zárja el szülő elől, vagy a szülő lezárja véletlenül, és a gyerektől kér segítséget a kinyitásához :D.
  • UNREG #14
    Nem tudom mit erölködnek, lassan minden stúdió a Blu-Ray mellett áll, az MS egyedül marad a HD DVD-vel....
  • pemga #13
    Igen, és én tudom hogy úgyis elgépelem :). Akkor miért ÉN csináljam :). Csinálja az, aki abban jó. :) Láttam embert aki fejben számol logaritmust, ql, és? Mátrixműveleteknél meg lehagyja az embert :)). Az ilyen emberi feat-ek eléggé mulandóak :(. A sok nyelven tudás is addig hasznos képesség, amíg buták a gépi fordítók. Egyelőre én hajszolom az x-edik nyelvem, mert bízom abban, hogy az még jó lesz egy ideig (meg tetszik :)), de a többit (pl. kínai) már én is géppel nyomom. Szegény festők is hogy visszaestek, ahogy megjelentek az első fényképezőgépek... A kódexmásolókról nem is szólva. Az email is alaposan felforgatta a levelezési szokásokat.

    Az időbeli limit az ql lehet, kb. ilyesmit sugall: "Nem érdekes, hogy megcsinálod-e a munkád, elég ha türelmes vagy." :). Szerintem át fog menni a haverjához megnézni azt a filmet :). Hacsak nem akarják a szülők felügyelni a gyerkőc mozgását, nyomnak egy GPS jeladót a bőre alá, majd az áram jól megvágja ha ki akar lépni a lakásajtón tiltott időszakban... Csak nehogy véletlenül beszélni kelljen vele bármiről is... :DD
  • Hegyikecske #12
    "Mindig is lesznek gépek akik gyorsabban és pontosabban adnak össze, mint az emberek." Ez szerintem nem igaz, mivel a gépnél is van egy emberi tényező, magától nmem fogja tudni a feladatot, vagy amit bepötyögsz neki, és míg beírod h 6 X 8= az sokkal több ideőbe kerül mintha ránézel a feladatra és már bennedvan h 48!
  • Hegyikecske #11
    Szerintem itt egyszerűen egy időbeli korlátra gondolnak pl hogy mondjuk reggel 8tól délután 3ig tanulás utána nézhetik... ezt meglehet oldani scriptekkel (ahogyan kijátszani is ki lehet) de sztem sokkal többet költenek a másolásvédelemre mint magára a filmekre, mégsincsennek ( vagy pont ezért?) olyan filmek amiket érdemes lenne többször is megnézni..