Specker Balázs

easyMobile Németország­ban

A TDC és az easyGroup közös vállalata, a kedvező árszabású percdíjakat kínáló easyMobile szolgáltató még az idén Németországban is megjelenik a piacon.

Az Egyesült Királyságban már elindult, a napokban pedig Hollandiában is startoló szolgáltatás a Deutsche Telekom birtokában levő T-Mobile Germanyvel kötött megállapodást a hálózati szolgáltatásról. Eddig az easyMobile fogadtatása meglehetősen csendes volt Európában. A szigetországban lassan indult be az üzlet; 2005 júniusa óta mindössze 15 ezer előfizetőre tettek szert. Hollandiában is már nyár eleje óta működnie kéne a hálózatnak, ám valamilyen okból még mindig nem indították útjára.

"Olyan terméket kínálunk, amelyet egyszerű megvásárolni és kezelni, átlátható és kedvező tarifákkal, szerződések nélkül és magas színvonalú ügyfélszolgálattal - nyilatkozta Frank Rasmussen az easyMobile vezérigazgatója, a Telmore alalpítója a cég sajtóközleményében. A Telmore 2001-es holland indulása utáni 3 évben 10%-os piaci részesedéshez jutott, amíg as TDC tavaly fel nem vásárolta a céget.

"Ahelyett, hogy felkapott helyen épülő boltokra ölnénk a pénzünket vagy mobilkészülékeket kínálnánk bonyolult tarifarendszerrel és esztelen, hosszú távú szerződésekkel, inkább arra törekszünk, hogy a legkedvezőbb és legátláthatóbb szolgáltatásokat nyújtsuk ügyfeleinket" - reklámozta cégét Rasmussen. Van is piaca a sallangmentes mobilszolgáltatónak Németországban, ám sokan gondolják úgy, hogy nem csak az easyMobile-nak állhat a zászló ebben a piaci szegmensben. Mostanra meglehetősen sok szereplő bukkant fel, alacsony tarifákat kínálva. "Örömmel tölt el, hogy az easy márkanév alatt újabb nagyszerű szolgáltatást kínálhatunk német vásárlóinknak" - nyilatkozta Stelios Haji-Ioannou, az easyGroup elnöke a 999 Today oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hedgehunter #1
    Hol vannak az uj telefonok.......