Berta Sándor

Bill Gates bemutatta az Office 12-t

Új funkciók és új kezelői felület jellemzik a Microsoft Office nevű irodai szoftvercsomagjának a legújabb, 12-es változatát. Az új terméket maga Bill Gates mutatta be a vállalat Los Angelesben megrendezett Professzionális Fejlesztői Konferenciáján (PDC), aki szerint ez az egyik, ha nem a legjelentősebb szoftver az Office 95 debütálása óta.

Az Office 12 a tervek szerint 2006 második félévében kerül majd a piacra és a Microsoft társalapítójának szavaival élve "minden fontos megvan benne ahhoz, hogy emberek millióiból hihetetlen méretű teljesítmény hozzon ki." Bill Gates erejéből még némi viccelődésre is futotta. "Azt szeretnénk elérni, hogy a szoftvereink olyan megbízhatóak legyenek, mint az áramhálózatok. Bár figyelembe véve a tegnapi helyi áramkimaradást, lassan elmondható, hogy az áramszolgáltatók közel sem olyan jók, mint amilyenek mi vagyunk."


A két-három évente megrendezett PDC-n ezúttal is kereken hétezer programozó és szoftverfejlesztő vesz részt, akik péntekig több száz munkacsoportban tanácskoznak és vitatkoznak arról, hogy miként lehet a Microsoft jelenlegi és leendő szoftvereit még jobbá és biztonságosabbá tenni.

Az Office 12 egyik legfontosabb újdonsága, hogy az eddig megszokott menüket ikonok váltják fel. A konszern egyik menedzsere, Chris Capossela szerint ennek oka, hogy a felhasználók olyan funkciókat akarnak az Office-ban viszontlátni, amelyek már rég megvannak a szoftverben, csak bizonyos szempontból el vannak rejtve a menükben. Az ikonok segítségével ezek a funkciók is könnyebben elérhetővé válnak. A hagyományos menüt és eszközlistát ikonok és szimbólumok váltják fel nem csak a Wordben, de az Excelben is. A cél az hogy a felhasználók az eddigieknél egyszerűbben és rövidebb idő alatt minden eddiginél professzionálisabb dokumentumokat tudjanak készíteni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Word, PowerPoint, Excel és Access screenshotok az Office 12-ből - klikk a nagyobb változathoz

A szoftvercsomag megjegyzi a felhasználó által elvégzett minden egyes műveletet és az eszközlistát mindig az aktuális feladatokhoz igazítja. Ezenkívül egyszerűbbé vált a dokumentumok formázása is, a beépített félautomata rendszer pedig nem csak javaslatokat tesz a dizájnra vonatkozóan, de képes a kinézet automatikusan történő megváltoztatására is. Bill Gates úgy vélte, a régebbi Office verziókról való átállás legalább két, de legfeljebb tizenkét napot vehet igénybe. Az ebből származó kezdeti munkaidő-kiesés azonban később bőven pótolható az új funkciók elsajátításával.

Az itthoni megjelenéssel kapcsolatban megkerestük a Microsoft Magyarországot is, ahol kérdésünkre Farkas Krisztina, a vállalat szoftverinformációs tanácsadója a következő választ adta: "A bétaváltozat megjelenése 2006 első felére várható, azonban a végleges termék megjelenésére vonatkozóan még nem rendelkezünk hivatalos időponttal. Arról, hogy Magyarországon mikor jelenik meg a termék, mennyibe fog kerülni és lesz-e frissítési lehetőség, sajnos jelenleg nem rendelkezünk hivatalos információval."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dester #185
    Ahhoz képest, hogy az UHU magyar fejlesztés, alig van benne magyar hibaüzenet.
    Pl. konzolon én még nem láttam magyar nyelven hibaüzenetet, pedig kb. 3 éve használom a különböző UHU verziókat, live cd-ket is beleértve. Az UHU-n gyakorlatilag csak a kezelőfelület magyar, de ez sem elsősorban az UHU fejlesztők érdeme, sokkal inkább a különböző ablakkezelő fejlesztőké, pl. KDE stb.
    A SuSE pl. nem magyar fejlesztés, de a magyar nyelv támogatásában alig különbözik az UHU-tól.
    Olyan az UHU minta valaki pl. angol XP-re felrak egy magyar MUI csomagot. Ettől az XP kezelőfelülete magyar lesz, de a rendszer marad angol.

    A Windows pedig amerikai fejlesztés és lényegesen jobban van magyarítva, mint egy magyar fejlesztésű rendszer.:)
  • FTeR #184
    visszakanyarodva a témára, akinek túl sokat tud az m$ word, az nyugodtan használhatja a WordPad-et. az egy nagyon frankó kis richtext editor, hibátlan .doc kezeléssel és még objektumok beágyazására is képes (pl. excel tábla). plusz bónuszként benne van az os árában.
    szövegszerkesztésre tökéletesen megteszi.
  • FTeR #183
    '93as az NT, és '88ban kezdték a fejlesztést.
    érdekes egyébként, ha linuxról van szó, akkor "(kikirstályosodott, működő) technológiár"ól van szó, windowsnál meg az a szemrehányás, h pl az xp is csak 2000/b.

    "mely NEM MŰKÖDIK."
    ezt sokan így gondolják, de összehasonlíthatatlanul többen meg az ellenkezősjét vélik.

    az ötletrohamok meg inkább pont a linuxot jellemzik, mivel nincs semmiféle összefogott fejlesztési ütemterv, csak mindenki hozzápiszgálgatja a sajátját.

    tipikus gerenda/szálka csávó vagy, de emiatt ne legyen rossz érzésed, az összes linux fan ilyen.

    bevallom, én eddig 2x láttam kékhalált xp-n, az egyik a saját videókártyám elfüstölését, a másik meg haverom winyójának jobblétre szenderülését követte, mindkettő magyarul panaszolta rossz hírét. de mások tapasztalaira is alapozva mondtam, h minden hibaüzenet magyarítva van, igaz nem olvastam el minden hibaüzenetet és az m$ magyarországgal sem konzultáltam az ügyben. a tied még formályában is eltér a megszokottól, úgyhogy nem tudom mire vélni.

    linux meg úgy jött ide, hogy az általad idézett #103as is kapcsolódik hozzá.
  • greywolf #182
    mmm, az elavult techről meg csak annyit, hogy a Linux egy 25 éves (kikirstályosodott, működő) technológiára épül és MŰKÖDIK, az MS pedig egy 10 éves (innovatívnak nevezett ötletrohamoktól vezérelt) tehnnológiára mely NEM MŰKÖDIK.
  • greywolf #181
    +?
  • greywolf #180
    Már megint mellé (inkább össze vissza) beszész, a 103-as hozzászólásodban azt írtad:
    "a magyar win minden hibaüzenet magyar..."

    én ezt cáfoltam meg.
    Akkor most ehhez hogy jön a Linux :)
  • FTeR #179
    majd akkor tehetsz szemrehányást, ha linuxod akár valami hasonlót is felmutat fordítás vagy irányelvek terén.
    ilyen hibaüzenettel még nem találkoztam, de ez semmit nem jelent. ezzel együtt is 99,9% magyarítva vannak. linux még a unicódot sem ismeri, sima ascii táblákkal operál, ha majd ez megváltozik, akkor majd elgondolkodok rajta, h ne úgy tekintsek rá, mint egy ezer éve elavult techre támaszkodó rendzserre. (persze ehhez újra kéne írni a kernelt az alapoktól...)
  • greywolf #178
    Huh, egyre jobb, akkor az MS a saját irányelveit sem követi?

    Kékhalál volt, még le is fényképeztem, ment vissza a gyártónak a többi hibajelentéssel együtt (40 darab jónevű gépből eddig 12 hibás)
  • FTeR #177
    ez kékhalál volt? az a gondom vele, h nem win hibauzenet stílusú. stílus alatt azt értem, h m$ megszabta hogy kell kinéznie egy hibaüzenetnek.
    ezt nem egy fájlból másoltad, egy logból?
  • greywolf #176
    Piroska, tesség figyelni, bemásolom egy korábbi hozzászólásomat:

    pl.
    ***Harware Malfunction

    Call your hardware vendor for support

    NMI: Parity Check / Memory Parity Error

    *** The system is halted ***


    Mindez Magyar XP SP2-n, egy hibás memóriával.