Gyurkity Péter

Elkészült a DDR3 chipekkel az Elpida

A japán DRAM-gyártó cég a napokban bejelentette 512 Mb-es DDR3 SDRAM chipjét, amely állításuk szerint a második generáció órajeléhez képest kétszeres növekedést tesz lehetővé.

Az Elpida közleményben adta hírül új fejlesztésének elkészültét, amelyben leszögezték, hogy a cél az 1333 MHz-es frekvencia elérése. Ez valóban kétszerese a jelenleg forgalomban lévő, 667 MHz-es DDR2 memóriák órajelének. Jelentős újítás az úgynevezett dual-gate tranzisztorok alkalmazása, amely szerintük kiküszöböli az alacsony fogyasztású technológiák kifejlesztésénél tapasztalt, nemkívánt mellékhatásokat, mint például a szivárgás.

"A DDR3 fejlesztésénél a legfőbb szempont, hogy megtartsuk az előd előnyét, vagyis az alacsony fogyasztást, és ezzel egy időben jelentősen növeljük az elérhető sebességet. Ezt a dual-gate tranzisztorok alkalmazásával tudjuk elérni, amelyek lehetővé teszik a jövőben szükséges sebesség elérését" - jelentette ki Jun Kitano. A frekvencia növelése mellett azonban sikerült még lejjebb szorítani az igényelt feszültséget, amely így mindössze 1,5 volt, míg a DDR2 modulok még 1,8 volton futnak. A vadonatúj chipek már 90 nanométeres technológiával készülnek - tekintettel arra, hogy az Elpida már korábban bevezette a kisebb csíkszélességet, ez nem okozhat gondot. Tervezik továbbá az 1 Gb-es, illetv 2 Gb-es chipek kifejlesztését. A részletes adatlap itt tölthető le.



Emlékezhetünk arra, hogy a Samsung és az Infineon már korábban bejelentette saját megoldását, sőt, a német gyártó már le is szállította az első működőképes példányokat. Ezek azonban még 1,8 volton és 800, illetve 1066 MHz-en futnak, így az Elpida vetélytársa elé vághat. A japán cég ugyanis még az év vége előtt le szeretné szállítani az első darabokat, és már a következő év első felében beindítaná a gyártást. Ez utóbbit azonban a kereslet alakulásától teszik függővé, ami bölcs döntés. Korántsem biztos ugyanis, hogy az új modulok iránt azonnal jelentős piaci igények jelentkeznek, tekintettel arra, hogy jelenleg nincs olyan alaplap forgalomban, amely támogatná a technológiát.

Hiába készül el tehát a DDR3, egyelőre még várnunk kell a bemutatkozásra. Addig is lassan terjed a DDR2, amely azonban a 667 MHz-es órajelen nem nyújt meggyőző teljesítményt. A legújabb technológia elterjedése előtt mindenképpen számíthatunk az órajel lassú, de fokozatos emelésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #19
    Őszintén szólva nem tudom, hogy mi lesz majd a DDR2 és DDR3 helyett, a DDR-ből kellene kiindulni és a CL emelése nélkül kellene emelni a működési frekvenciát v. az adatszélességet.

    Ha a CL-t rontják a frekvencia növelése érdekében, akkor csak a marketing értéke lesz nagyobb a memóriának, a sebessége nem, ala P4.
  • Fenjoy #18
    régebben olvastam azt hiszem itt az SG-n, hogy kísérleteznek már Bio-memoriákal is ami molekula szinte tárolja az adatokat... annak a feljesztésével mi van?! mert nem nagyon lehet olvasni róla mostanság
  • onimusha #17
    hát igen rambus XDR a ps3-ban 6,4ghz-n ketyeg bár a latency-jét nemom
  • TommyGun #16
    Szerintem a Rambust sem szabad elfelejteni hisz az XDR memóriája ami a PS3-ban lesz benne, azt is a DDR3 ellenében akaárják indítani....
  • JTBM #15
    A DDR2 csak akkor jobb a DDR-nél, ha legalább 30-50%-al gyorsabb - a magasabb latency miatt.

    Ezért használja még mindig az AMD a DDR-t - jogosan.

    A DDR2 és DDR3 még a ma már halott Pentium 4-hez készült. Mivel ezt a processzort az Intel már nem fejleszti tovább, a DDR2 és DDR3 helyett is kell majd egy jobb, a DDR-en alapuló memóriát fejleszteni.

    A DDR3-at szerintem nem fogjuk használni...
  • Fenjoy #14
    hát, ahogy a procceszorok sebességi korlátjait elértük előbb utobb a memóriák is elérik fizikai korlátjukat talán DDR-12 nél állnak meg:)

    de még emlékszem első PC ben kb 10 éve egy 4 megás, 8 vagy 9 bites ram volt... gyors a fejlődés megkell hagyni:)
  • stinkydiver73 #13
    Mert mire megvehetnéd a DDR3-at, addigra lesz DDR4 is :)
  • ViperNet #12
    sztem is. Minek vegyünk DDR2-tő, ha már van 3 is
  • onimusha #11
    sztem szkippelhetnénk a ddr2-t
  • janyikzs #10
    Azért nem rossz nekik most, kész egy vadiúj technológia, és amíg piacra nem dobják (sorozatgyártásban), addig már nekigyűrkőzhetnek újabb dolgoknak. Így közel 1 év fejlesztési idejük van legalább.
    Eközben a többiek pedig a lemaradásukat próbálják behozni, és csak ezzel párhuzamosan mehet az új genenerációs dolgok fejlesztése, ami megosztja az erejüket, pénzüket, energiájukat.

    Lehet, hogy én vagyok lemaradva, de memória terén még nam igazán hallottam az ő nevüket, ez jobb versenyhelyzetet adhat piacág kezébe!