Tóth Kristóf

Törvénytelen a személyik fénymásolása

Az adatvédelmi biztos nem tartja elfogadhatónak a személyi igazolványok fénymásolását, és elrendelte azok megsemmisítését.

A magyarországi mobilszolgáltatók szerződéskötéskor évek óta fénymásolják a személyazonosító igazolványokat amellett, hogy az adatokat számítógépes rendszerükben is eltárolják. Az adatvédelmi biztos mai állásfoglalása szerint a szerződéskötéshez szükséges adatfelvétel az adatlap kitöltésével kell megvalósuljon, és ez azt is jelenti, hogy az okmányok lemásolása a törvényi rendelkezés alapján kezelhető adatok vonatkozásában adatfelvételnek nem, csupán az adatok újabb rögzítésének tekinthető.

Péterfalvi Attila szerint ugyan a szerződéseket kötő munkatársaknak fontos feladata a személyazonosság megállapítása, a bemutatott okmányok érvényességének mérlegelése, azonban e feladat hatékony ellátásának alkalmatlan eszköze az igazolványról készített másolat. Nem igazolható, hogy az igazolvány lemásolása elősegíti a személyazonosság hitelt érdemlő módon való megállapítását és az érvénytelen okmányok kiszűrését.

Kiemeli, hogy szerződéskötéshez a személyiben lévő adatok közül csupán az igazolvány számának rögzítése lehet szükséges, és a fénykép fénymásolata, illetve az igazolvány egyéb adatainak rögzítése a szerződés megkötéséhez, a szolgáltatás elvégzéséhez nem szükséges, vagyis ezen adatok felvétele ellentétes az adatvédelmi törvénnyel. Éppen ezért közleménye szerint a szerződés megkötéséhez szükséges adatfelvétel a személyazonosító igazolványról való másolatkészítést nem indokolja.

Ha egy ügyfél az okmánymásoláshoz nem járul hozzá, akkor a mobilszolgáltatók elzárkóznak a szerződés megkötésétől. Az ügyfelek csak abban az esetben vásárolhatnak támogatott árú csomagot, ha hozzájárulnak a fénymásoláshoz, ellenkező esetben kedvezményes árú készüléket nem, csupán jóval drágább, listaáron megvehető készüléket vásárolhatnak. Tehát a kedvezmény feltétele a másoláshoz való hozzájárulás, ami az adatvédelmi biztos szerint szintén törvénytelen, mivel az okmánymásolást nem indokolhatja ártámogatás, kedvezmény adása, hiszen ez nem tekinthető adatkezelési célnak. Persze az ártámogatott készülékek esetén is fontos az ügyfél azonosítása, a hitelképesség vizsgálata, azonban ehhez az igazolványok másolása nem megfelelő eszköz.

Leszögezi, hogy az ügyfelek részére egyértelmű tájékoztatást kell adni az okiratmásolatok készítésének céljáról, továbbá vizsgálni kell, hogy a meghatározott célból történő adatkezeléshez mely adat szükséges. E tájékoztatás ahhoz szükséges, hogy az ügyfelek valóban élhessenek információs önrendelkezési jogukkal, és megfelelő információk birtokában el tudják dönteni, hogy hozzájárulnak-e a meghatározott cél érdekében történő adatkezeléshez. Kiemeli, hogy egy hozzájáruló nyilatkozat "aláírattatása" nem feltétlenül jelenti az adatvédelmi követelményeknek megfelelő, valódi hozzájárulás meglétét is, és amennyiben az adatkezeléshez történő hozzájárulás megtagadása miatt az érintettel a szerződéskötést megtagadják, a hozzájárulás önkéntességének az elve is sérülhet.

A másolatkészítés indokaként nem fogadható el a számlázás, díjbeszedés, követelésérvényesítés, szerződéskötés megtagadása, előfizetők tájékoztatása, személy- és vagyonvédelem, mivel ezen célok eléréséhez elegendő a szükséges adatkör nyilvántartásba vétele (előfizetői szerződés nyomtatványa), és ezen tevékenységek elvégzése nem igényli az adathordozókról való másolat készítését. Az adatok közigazgatási nyilvántartásokkal való egybevetése szintén nem megfelelő célmegjelölés, mivel annak megállapításához, hogy a személyazonosító igazolvány lopottnak vagy elveszettnek tekintendő-e, a törvényi felhatalmazás alapján kezelt adatkörön kívül az igazolvány száma lehet szükséges, ezt viszont - hozzájárulás esetén - a szerződés-nyomtatványon kell feltüntetni.

A mobilszolgáltatók további adatkezelési célként jelölik meg a visszaélések kizárását, mivel egyesek lopott, hamisított igazolvánnyal, vagy más személy igazolványával próbálnak meg szerződést kötni annak érdekében, hogy a szolgáltatás igénybe vételéből eredő követelések behajthatatlanok legyenek. Ez a cél azonban csak a szolgáltatók üzleti érdeke körében merül fel, és ennek elérése sem indokolhatja az iratmásolás kapcsán kialakult gyakorlatot.

Péterfalvi Attila mindezidáig egyik mobilszolgáltatótól sem kapott tájékoztatást arról, hogy a másolatok készítése, nyilvántartása valójában hogyan segíti elő a visszaélések csökkentését, és hogyan használják fel a másolatokat ennek érdekében. A visszaélések csökkentésének eszköze lehet természetesen a Belügyminisztérium központi nyilvántartásából történő fent megjelölt adatigénylés, ennek lebonyolításához azonban okmánymásolatokra nincs szükség. Az is kérdéses, hogy ezt az adategyeztetési lehetőséget mely esetekben veszi igénybe a szolgáltató, ugyanis a központi nyilvántartás válasza megküldésének több napos átfutási ideje van - kivéve az online lekérdezést - , a szerződéskötés azonban általában azonnal megtörténik. Az igazolványmásolatok készítésének a visszaélésekkel szembeni esetleges visszatartó hatása csak feltételezés, mely feltételezés mögöttes jog vagy kötelezettség nélkül nem szolgáltat elegendő alapot közokiratok, okmányok másolásához.

Felhívja a figyelmet, hogy hogy ezen másolatok nem hitelesek, bizonyító erővel nem bírnak (beleértve ebbe a fényképmásolatokat is), és egy esetleges rendőrségi, bírósági eljárás során az előfizetői szerződés adatkörén túli egyéb hasznosítható információt nem tartalmaznak, vagyis a jogérvényesítést sem segítik elő.

Urbán György, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetőjének véleménye szerint a személyazonosító okmányokról való másolatok készítése okmánybiztonsági szempontból is aggályos, növeli a hamisítások kockázatát, ezért e gyakorlat megszüntetését tartja célszerűnek. A biztonsági okmányok adminisztratív védelmének az okmányok másolására is ki kell terjednie.

A biztos mindezeknek megfelelően indokoltnak tartja a jelenleg tárolt igazolvány-másolatok további használatának, nyilvántartásának megszüntetését, vagyis a másolatok megsemmisítését (beleértve valamennyi viszonteladót is), valamint a jövőre vonatkozóan az igazolvány-másolatok készítésével kapcsolatos gyakorlat megváltoztatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Mert az ráfizetés lenne a szolgáltatónak, neki az az érdeke, h az áron alul adott hardverrel jó sokáig használják a zösszes szolgáltatást: beszélgetés, MMS, WAP, csengőhangletöltés, stb.. mert abban van a nagy lé, nem a készülék egyszeri árában.
    Meg talán környezetvédelmi szempontok is bejátszottak, bár nem hiszem :).
  • smv #8
    Mondjuk én ha már a mobiloknál tartunk azt nem értem, hogy évente miért csak 1 telót lehet venni? (Vagy mennyit) De most tényleg. Kártyás telefonoknál miért nem vehetek akár 25-öt is, ha olyan kedvem van?
  • Hegyikecske #7
    Helyes, amikor kötöttem a szerződést telóra az é nszemélyim is lemásolták, nem jó azt csak úgy kiadni...
  • nyikolaj #6
    egy csomó helyen kérik a személyi másolatát, bár az igaz hogy hiteles másolatnak a közjegyző által készítettés és ezt igazolt másolat tekinthető!
    Ebben az esetben viszont meg kell fizetni a közjegyzőnek a hiheteles másolás díját, ami nem 10 ft :)
  • Marcell #5
    Sportolói igazoláshoz is kéri az MLSZ...
  • Fenjoy #4
    mondjuk a Banknál én beleegyeztem hisz az engem véd, ha történe valami ... most meg ez a bajsz Pattog... köszönöm
    :)
  • cement #3
    rengeteg helyen lefenymasoljak a szemelyit ugyhogy megnezem h tiltjak ezt be :D
  • pemga #2
    Bankoknál is ugyanez a gyakorlat. Bennem már régen felmerült, hogy mióta hatósági személy az ügyfélszolis kisasszony, dehát ugye erősebb kutya ugat :).
  • R0sc0 #1
    pff pont ma fénymásolták le a személiyimet mikor kértem a nyelvizsgaigazoást :D