Berta Sándor

Mobilcéget alapít a Disney

Az amerikai szórakoztatóipari konszern új termékeivel a gyerekeket célozza meg, felnőttek számára nem is fognak mobilokat árulni.

A Walt Disney által létrehozott új cég neve Disney Mobile lett. Az új vállalat 2006 elejétől kezdi meg működését. A médiakonszern a tulajdonosa többek között a Disney Channel kábeltelevíziós csatornának és több évtizede gyárt rajzfilmeket. A vállalat vezetői arra számítanak, hogy a Disney márka ismertsége miatt elsősorban a gyerekek körében lesznek népszerűek az új mobiltelefonok és az új mobilszolgáltatások, mint például a csengőhangok.

A Walt Disney a harmadik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Sprint hálózatát akarja majd használni, azaz az amerikai cég önmagát úgynevezett virtuális mobilszolgáltatónak definiálta. A használt hálózat ugyan a Sprinté lesz, de a mobilokat a vállalat saját, Disney márkanév alatt gyártja és árulja.

S hogy miért volt szükség az új leányvállalat megalapítására? Steve Wadsworth, a Walt Disney internetes csoportjának vezetője szerint a családoknak szóló mobilajánlatok világszerte egyre kelendőbbek. Éppen ezért a Disney Mobile - nem meglepő módon - elsősorban a gyerekek, illetve rajtuk keresztül szüleik számára fog mobiltelefonokat kínálni. A vállalat képviselői kiemelték, hogy minden egyes gyerekeknek eladott mobiltelefonnak lesz a szülők által használható biztonsági, "csemete-elérési" funkciója. A forgalmazott készülékek csak gyerekek és családok számára lesznek elérhetőek, külön felnőttek számára nem.

Tavaly decemberben a Walt Disney egyik leányvállalata, az ESPN bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Sprinttel, és ennek alapján a televíziós sportcsatorna rendszeresen sporttartalommal, főleg hírekkel látja el a sport iránt érdeklődő mobiltelefon-tulajdonosokat. A cég nyomulása mobil fronton 2003 decemberében indult meg, ekkor kezdtek bele az online mobil tartalomszolgáltatásba. Ez hazánkba fél év után jutott el, a cég magyar partnere a Pannon GSM lett. Kiemelendő, hogy a cég európai központja Budapesten működik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • akyyy #13
    de leginkább a Bee, az is gyerekekért, fiatalokért jött létre!!!
  • akyyy #12
    ez most amerákibaá olyan mitn hazánkba "bejött" a Djuice!
  • Groszi #11
    érdekes dolog.az 5 éves gyerek leviszi a ház elé a homokozóba a telefont?meghintáztatja és elássa?:)lehet most ezen kiakadtam;-)
  • Groszi #10
    táborba meg érezze magát jol a gyerek ne haza telefonálgasson,ha baj van akkor a felügyelők ugyis szolnak a szülöknek..hm...
  • Groszi #9
    hehe:)kisebb koromban én telefon nélkül is megvoltam:-)
    a kisebbek már kamera,fényképezőgép,sms,és nagy telefonszámla nélkül már nem is tudnak élni?
  • Hedgehunter #8
    En levelet irtam amikor taboroztam.......
  • M2 #7
    Ahogy tapasztalom, az általános iskolás gyerekeknek mind van már mobiljuk, sőt ez a réteg a leglelkesebb befogadója az extra újításoknak (mp3, kamera, mp3 csengőhang, színes kijelző, java játékok...).
    Évente elavul a készülékük és legfőbb ajándék-kérésük az új mobil.

    Olyasmi státuszszimbólum lehet most, mint a mi korunkban volt a 7 zenés kvarcóra.

    Van ebben üzlet, a Disney meg nem az ördög fia, csak kihasználja a (megállíthatatlan) folyamatokat. Persze hasznos is lehet, mikor mondjuk táborozik a gyerek...
  • Cactus #6
    Hihetetlen miket ki nem találnak. Ennyire rosszul megy nekik? Vagy ezzel akarják megváltani a világot?
  • Cobra. #5
    Eleve egy 12 év alatti gyereket nem nagyon kellene egyedül elengedni sehova. Iskolában ne telefonáljon, otthonról meg tud vezetékesen/szülők mobiljáról.
  • Raszkolnyikov #4
    Tanullja meg az a gyerek, hogy hogyan kell szervezni dolgokat telefon nélkül.