Dojcsák Dániel

Európában nevető másodiknak tartja magát az Oracle

Füzes Péter ügyvezető-igazgató részletes beszámolót tartott az Oracle nemzetközi és hazai helyzetéről, poziciójáról a piacon, illetve röviden ismertette a közeljövővel kapcsolatos terveiket is.

Eredményesen zárta az Oracle magyar részlege a májusban véget ért 2005-ös pénzügyi évet, melynek legsikeresebb időszaka a második negyedév (2004 ősz) volt. A cég sajtótájékoztatóján Füzes Péter ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy főként az alkalmazás-értékesítés terén értek el kiemelkedő növekedést. Az évzárás után a bevételük több, mint felét adó partnereik közül megjutalmazták a 6 legsikeresebbet.

A legjelentősebb Oracle esemény világszinten a PeopleSoft megvásárlása, amellyel együtt járt valamennyi JD Edwards partner és ügyfél beillesztése a portfolióba. A jól ismert rendszer nevét a cég a PeopleSofttal ellentétben meg kívánja tartani, sőt, a továbbértékesítés az eddiginél még nagyobb figyelmet kap. A másik jelentős előrelépés a számítóhálózat (grid) típusú rendszerek továbbfejlesztése, ami a 10G verzióban testesül majd meg a közeljövőben a vállalati szférában. Az igazgató elmondása szerint a magyarországi képviselet is szerepet játszott abban, hogy az Oracle EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régiója kiemelkedően jól teljesített.

Bevételük itt 4,28 milliárd dollár volt, ami a tavalyihoz képest 17%-os növekedést jelent, így ez a régió immár a második az Egyesült Államok mögött. Hazánkban a fejlődés mozgatórugói továbbra is a kormányzati és nagyvállalati megrendelők, viszont új belépőként a telekommunikációs szektor 3G fejlesztései kínáltak jó terepet az Oracle-nek a terjeszkedésre. A nagyvállalati szektorból az OTP regionális terjeszkedésében, technológiai hátterének kialakításában vesz részt a cég, a telekommunikációs szektorban pedig a Pannon GSM-mel kötöttek nagyértékű szerződést a 3G-s tartalmak informatikai rendszerezésére. Az állami szektorban pedig a már klasszikus Oracle ügyfélnek számító MÁV rendszer frissítése zajlik a legújabb platformra, ami újabb szolgáltatásokat és funkciókat is jelent majd a vasúti társaság rendszerében.


A jövő terveiben nem csak a nagy megrendelők megtartása szerepel, hanem a hazai kis- és középvállalatok egyre szélesebb körben való bevonása is. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy ugyan 2004. végén lendületet kapott ez a szektor is, de ez az Oracle szerint még nem az EU csatlakozás és az azzal jövő pályázati pénzek hatása. Véleményük szerint ezek a források, pályázatok nagyon lomha tempóban indulnak meg és lassan éreztetik a hatásukat. Ennek a folyamatnak a felpörgetésére hozta létre a cég a Direct Europe portált, mely kifejezetten ennek a rétegnek készült.

Mivel az Oracle Hungary eredményeiben szép növekedést ért el az alkalmazás-értékesítési üzletág, ezér Major Gábor, a terület igazgatója részletesebben is bemutatta azt. A .com lufi kidurranása után ez a szektor mély álomba merült és néhány éves kényszerpihenőt volt kénytelen elkönyvelni. Úgy véli, a többi cég most ébredezik ebből az álomból, de vállalat egy korai újrakezdéssel ki tudott ugrani a versenytársak elől. Abszolút számadatokat többszöri kérdésre sem kívántak megosztani az eredményről, de elmondható, hogy az növekedés 75%-os az új cégrészek eredményei nélkül, sőt a mostanság hanyatló tanácsadó szektor is 20%-kal nőtt az elmúlt évben.

Az Egyesült Államokban az első helyen álló piaci szereplő az Oracle és őt követi a SAP, Európában viszont éppen fordítva állnak. Ezzel kapcsolatban Major Gábor a "nevető második" jelzővel illette cégüket, hiszen a számok tükrében világszinten, illetve Európában is a második legnagyobb szereplők, viszont a növekedési ütem tekintetében, vagy a felvásárlások és integráció tekintetében minden okuk megvan az örömre, azaz a nevetésre.

A nevetést persze hamar felváltja a komolyság, hiszen Füzes Péter elmondása alapján a közeljövőben a közigazgatás és államigazgatás informatikai infrastrukturájának hatékonyságnövelésére koncentrálnak majd termékeikben, amire igény is mutatkozhatat az új adótörvény és a politika közigazgatás racionalizálási törekvései miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!