Gyurkity Péter

Augusztusra csúszik az ATI grafikus chipje

Több hírforrás is az ATI következő generációs grafikus processzorának elhalasztását valószínűsíti, amelyet elsősorban gyártási problémákkal, illetve a GeForce 7800 teljesítményével magyaráznak.

A halasztásról többek között az orosz X-bit Labs cikke számolt be, amely az ATI legutóbbi, harmadik pénzügyi negyedéves jelentéséből, illetve az elemzőknek tartott konferencián elhangzott nyilatkozatokból következtet erre. "Az R520 esetében csúszásról számolhatok be, amelyet az új technológia alkalmazása okozott. Itt architektúrális és gyártási újítások kombinációjáról van szó, de már kézben tartjuk a helyzetet" - igyekezett akkor megnyugtatni a kedélyeket David Orton, az ATI vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy az őszi hónapokban a 90 nanométeres grafikus chipek egész sorával állnak elő.

Orton ígérete azonban nem feledteti, hogy a vállalat kétségtelenül gyártási problémákkal küzd. A hónap elején mi is beszámoltunk arról, hogy egyes források szerint az R520 mintapéldányok nem működnek a várt órajelen, fogyasztásuk túl magas és a tervezett 32 renderelő futószalagból a legtöbb esetben csak 16-ot lehet munkára bírni.

A nem várt nehézségeket Patrick Crowley, a vállalat pénzügyi igazgatója is megemlítette, aki nagyrészt ezzel indokolta a tervezettnél magasabb kiadásokat. "A megnövekedett kiadások a prototípus elállításának költségeiből fakadnak, amely azonban elengedhetetlen a jövőben megjelenő, 90 nanométeres termékek piacra dobásához" - jegyezte meg Crowley, hangsúlyozva, hogy mindezek ellenére rendkívül elégedettek a technológia kiforrottsága és az eddigi eredmények láttán.

Az újabb csúszás azonban kétségtelenül bekövetkezik, és ebben legalább akkora szerep jut az Nvidia új zászlóshajójának, mint a gyártási nehézségeknek. A GeForce 7800 bemutatkozása ugyanis meglehetősen biztatóra sikeredett, és ez valószínűleg óvatosságra inti az ATI vezetését, amely az utóbbi években megszokta, hogy - legalábbis az asztali grafikus kártyák terén - rendre maguk mögé utasítják a konkurens gyártó termékeit. Az Nvidia azonban időközben helyrebillentette az egyensúlyt, sőt, agresszívan tör előre, és most ismét az ATI lesz kénytelen bizonyítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RpPRO #14
    En 5.nek a 3dfx-et kivanom.
  • dez #13
    Hát kívánni mindenki ezt kívánná... (Na jó, kivéve az elvakultabb fanok.)
  • ZaJanga #12
    én azt kívánnám, hogy legyen 4 erős fejlesztő gyártó!
    S3 - XGI - ATI - nVidia és akkor mi járnánk a legjobban a felhasználók mert az árak lent lennének és brutál kareszok lennének a vásárlók kegyeiért!
  • BiroAndras #11
    Én pont mostanában terveztem új kareszt venni, úgyhogy rosszul esik a csúszás.
  • arty #10
    egen, csak mára ott tartunk, h a piac nem tart el 3-4 gyártot ... annyira sokba kerül a fejlesztés, h harmad negyed piacért már nem érné meg :(

    sztem.
  • Csudri #9
    Most pukkant ki az Ati több éve létező lufija! Ugyanis a 9500/9700-es széria óta, csak foltozgatás ment, nem volt igazi architektúrális váltás. Nem véletlen, hogy eddig vártak a Dx9c bevezetésével, stb.

    Eddig csak csiszolgatták a GPU-jikat: R300>>>R350>>>R360>>>R420

    Most, hogy ténylegesen egy új chipet kell csinálniuk, egyből előjöttek a gondok, amik az nV-t is súlytották anno.

    Nem flémelni akartam, csak megjegyeztem egy két dolgot. Egyébként amint lentebb is leírta valaki, azt kívánom, hogy 50-50%-ban osszák meg a piacot, de még jobb lenne, ha inkább 3-4 gyártó lenne, nem csak 2.
  • K.András #8
    Gyerekek ez mindig igy lesz, ez a verseny!
    Hol ennek lesz jobb kártyája hol annak, 1.5-2 év mulva megint ati lesz jobb, lehet még annyit sem kell várni, aztán majd fordul megint :P
  • Cobra. #7
    Annyi szerencséje van az ATI-nak, hogy nyáron nem vesznek annyian videókártyát és ha szeptember elejére sikerül a boltokba eljuttatni az első példányokat, akkor minimális lesz a bukás (már ha sikerül jobb kártyát csinálniuk, mint a 7800, ami nagyon úgy tűnik, hogy igen jól sikerült)
  • Zsoldos #6
    Hat mikor ment az nvidia reklamkampany a gf fx-ek miatt (9700pro -nal masfel-ket szeres teljesitmeny csikok, stb), eleg sokan nem vettek emiatt 9700pro-t. Aztan kijott az fx, a vegeredmenyt mindenki tudja :) Bar az ati szolidabban kampanyol, igy az nv-nek garantalhato a jo sok eladas, de most meg is erdemlik.


    Ez mindenkepp szivas az atinak, hogy kesnek, pont abba a hibaba estek, amibe korabban nvidia, es az nv pedig pont ebbol a hibajabol tanult.

    (ez a hiba a gyartastechnologia korai valtasa, mostanaban mindenki belebukott)
  • arty #5
    azt kivánom nekik, legyen 50-50% a piaci részesedés minden szegmensben!!! :D

    hajrá ati, hajrá nvidia! legyen óriási kereslet a kártyák iránt, s zuhanjanak az árak ... :)