Béres Zsolt

A Samsung visszahívná a téves SMS-eket

A Samsung egy új programot kíván bevezetni, mellyel a tévesen elküldött rövid üzeneteket a fogadó készülékéből végérvényesen törölni lehet.

Gondolom nagyon sokan voltak már olyan helyzetben, hogy azt érezték: "ezt az üzenetet bárcsak soha ne küldtem volna el!". Lehetséges, hogy csak a fogadó fél telefonszámát keverték össze, de az is megeshet, hogy amint elküldték az SMS-t, azonnal meg is bánták, ezzel sok galibát okozva az életükben. Erre nyújt kissé bizonytalan megoldást a koreai gyár találmánya. Talán emlékszik rá még valaki, hogy hasonló megoldást kínált már például az Outlook is, mely a már elküldött leveleket próbálta meg törölni a fogadó postafiókjából. Ez nem aratott osztatlant sikert, hiszen postaládánk egy idő után megtelt az ilyesfajta tárgyú üzenetekkel: "X szeretné visszavonni Y-nak szánt levelét".

Az új fejlesztés lényege, hogy a feladó az SMS elküldése után egy újabb üzenet segítségével kitörölheti korábbi üzenetét a fogadó fél telefonjáról, majd visszajelzést kap annak sikeres végrehajtásáról. A tévedést okozó felhasználó azonban nem lehet biztos abban, hogy időközben nem olvasták-e el az SMS-t, tehát lehet, hogy csak a tárgyi bizonyítékok eltüntetését végezte el anélkül, hogy megelőzte volna az ebből adódó problémákat.

Eközben a fogadó felet se tájékoztatják arról, mi történik saját telefonkészülékén, ami bizonyos szinten személyiségi jogainak megsértését jelenti, ez viszont útját állhatja a dolog gyakorlati megvalósításának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flashy #15
    végülis ha megoldanák hogy szabványos legyen, csak a még nem olvasott sms-eket lehessen visszahívni és pl azt is csak adott időn belül, akkor nem lenne rossz, bár még mindig egyszerűbb ha megtanulunk sms-ezni. aki meg részeg, az ezzel önként vállalja azt is hogy hülyeségeket csinál, nekik nincs mentség.
  • pemga #14
    Van egy olyan szolgáltatás viszont, ami adott időszakban korlátozza neked az sms-ek küldését, tehát hogy részegen éjfél után ne tudj anyázó üzeneteket küldeni ex-barátnődnek, főnöködnek stb. Az jogilag kevesebb problémát vet fel :)).
  • fv #13
    Van amikor jól jönne ez a szolgáltatás.
  • fv #12
    A haverom a barátnőjének akart írni, de az apja telefonjáról az apja főnökének küldte a következőt: "Bocs, tegnap köcsög voltam. Péter" A poén, hogy az apját is Péternek hívják. :-)
  • Esrohnoil #11
    Az semmi. Kár h. nem egy másik csajnak küldted.
  • Esrohnoil #10
    Ez egy rakás kaki. Vmi értelmeset is kitalálhatnának. Manapság minden rossz ötletből pénzt akarnak csinálni.
    De az a gáz mikor vki mobiltelóról tévesen hív.
    Egyszer egy idősebb nő hívott és közölte h. Verát keresi. Megkérdeztem milyen Verát... Erre mondta h. a lányát. Későn jutott eszembe, de azt kellett volna mondanom h. épp dugom. :D
  • smv #9
    Szerintem meg egyáltalán nem jó 5let. Amikor telefont vettem, kaptam vele egy olyan szolgáltatást, hogy tudok smst küldeni, és fogadni. Ha pedig fogadtam az üzenetet, akkor el is várom, hogy az addig ott maradjon, amíg én úgy nem döntök, hogy na erre már nincs szükségem.
  • Hegyikecske #8
    #7: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    Nah sazal ez sztem alapból jó5let nemtom mit hápogtok azt az smst lehet kitörölni amit elküldtél, kész... ÉS már velem is volt olyan h miko keresem a számot a telcsiben, á végre megvan és rosszat nyomok, pölö amit egy csajnak akartam elküldeni egy haveromnak ment véletlen... Baromi ciki.... én inkább aba látom a gondot, h szabványosíatsák az egészet és akkor ne csak samsungoknál müködjön, meg meg kellene szabni am ax limitet h ha 10percig nem módosított akkor utána már ne tehesse
  • Cat #7
    haverom küldött már részegen SMSt a fönökének :D
  • Alfa Of NS #6
    Ahelyett hogy bevezetnek ezt, inkabb tanuljak meg az embrek hasznalni az SMS-t es akkor nem kuldozgetnek reflexbol uzenetet